Folyékony Valóság - Percy Jackson fanfiction /Befejezett/

LXIV. Noah

Sziasztok!

Ne haragudjatok, hogy nem raktuk ki tegnap ezt a részt, de rengeteg dolgunk volt az évzárással kapcsolatban, úgyhogy nem sikerült időben megírni.
Egy kis kárpótlásul, most ez a rész extra hosszú lesz, ugyanis 3603 szóból áll!
Reméljük tetszeni fog!

Jó olvasást! Találkozunk legközelebb is!

~ZsoRas❤

Amint felszállt a fehér köd, csodálkozva fogadtuk be az elénk táruló látványt.
Amerre a szem ellátott, mindenfelé élénk színű csillagok ragyogtak. Volt köztük piros, kék, sárga, rózsaszín... az elképzelhető összes színvariáció visszaköszönt egy-egy csillag képében, melyek izgatottan lebegtek ide-oda. Azt hihetné az ember, hogy ennyi különféle szín nem nézhet ki jól együtt, de most mégis tökéletesen harmonizáltak egymással.
Nem volt se ég sem pedig föld, mindenfelé csak feketeséget láttunk, de mégsem volt nyomasztó hatású a sok színes gömböknek köszönhetően.
Amint Zoé elindult az egyik irányba, ami úgy tűnt nem vezet sehová, lába alatt fehér út vált láthatóvá, mely mindig akkor jelent meg, amikor a lány lába éppen elérte. Amint lépett egy újabbat, a mögötte lévő út újra eltűnt.
Vezetőnk bíztatóan intett felénk, hogy kövessük, de én nem bírtam megmozdulni a félelemtől.
Tudtam, hogy nem fogok lezuhanni, de mégis elfogott a tériszony. Próbáltam nem lefelé nézni... vagy felfelé... igazából nem tudtam egyértelműen eldönteni, hogy mikor van fent és mikor van lent, de egyértelműen úgy éreztem, hogy bármelyik pillanatban elveszhetek a végtelen űrben.
Rose látta a tétovázásomat, így egy együttérző mosoly kíséretében belém karolt, és így követtük a jóval előttünk haladó lányt. Az elején még óvatosan helyeztem le lábamat a semmiből megjelenő fehér útra, ám miután Kaden azt tanácsolta, hogy „képzeljem az egészet egy egybefüggő láthatatlan területnek, mely mindig jelen van, viszont csak akkor válik láthatóvá, ha rálépek", már szinte élveztem is, hogy minden lépésemkor valami varázslatos dolog történik.
Néhány perc elteltével valami furcsa ugrálóvárszerű építmény jelent meg előttük, mely körül a legkülönfélébb játékok lebegtek szétszórtan. Volt közte számtalan plüssállat, különböző nagyságú és színű gumilabda, kisautó, társasjáték, egy szóval minden, ami egy játékboltban fellelhető.

-Most ugye nem egy gyermekmegőrzőbe teszel be minket? - szólt Rose a lányhoz, aki céltudatosan haladt előre a ruganyos vár irányába.
-Ez nem gyermekmegőrző! - mondta hátra sem pillantva Zoé. - Ez az első ház.
-Úgy érted az a hely, ahol a 12 ősi próba közül az elsőt kell teljesíteni? - kérdezte Nate, mire a lány csak helyeslően bólintott. - De hát ez egy túlméretezett sárga ugrálóvár a semmi közepén! - hadonászott a fiú, miközben elhajolt egy teniszlabda elől, amely éppen felé lebegett.
-Tudom, tudom, de nemsokára megértitek! - nyugtatgatott Zoé.

A vár kívülről nem tűnt sem ősinek, sem mágikusnak, de sajnos még szépnek sem mondanám. Az egyetlen dolog, ami mindenképpen igaz volt rá, hogy hatalmas méretei voltak. Még sosem láttam ekkora ugrálóvárat.
Magassága körülbelül egy 5 emeletes lakóházéval egyezhetett meg, szélessége pedig többszöröse volt egy kosárpályának.
Tényleg olyan volt, mint egy valódi vár, a színét leszámítva és, hogy folyamatosan ide-oda dülöngélt, akár egy jófajta puding a szélben.

-Nem tűnik túl stabilnak - érintette meg Kaden bizonytalanul a vár falát, mely keze alatt kissé benyomódott. - Ez az egész műanyagból van!? - tátotta el a száját a fiú.
-Mégis miből kéne lennie egy ugrálóvárnak? - kérdezte Zoé, majd a műanyag kapuhoz fordult és párat kopogtatott rajta.

Érdekes módon a kopogás hangja egy fémajtóéra emlékeztetett, amely végigzengett az egész építményen.
Kis idő elteltével a kapu apró színes csillagokká változott és ellebegett az űrben, a bejáratban pedig egy alacsony kisfiú állt narancsszínű fényt árasztva magából.