Folyékony Valóság - Percy Jackson fanfiction /Befejezett/

XCIV. Rose

Nem fogok hazudni, nem teljesen volt tiszta, hogy mi is a pontos feladatunk...
A halak valami olyasmit mondott, hogy láthatatlan teremtmények fognak majd felénk közelíteni a tó minden irányából, de nem mindegyik lesz közülük gonosz.
Azok amelyek békés lények, azokat tilos bántanunk. Azonban, amelyek rossz szándékúak, igenis veszélyt fognak majd jelenteni ránk, és ezeket viszont el kell majd pusztítanunk.
Persze azonnal érkezett felőlem a kérdés, hogy mégis hogyan védjük meg magunkat, ha nem is látjuk a támadóinkat. És itt jön a kissé zavaros rész...
Elviekben a tóban meglátnánk az összes élő teremtmény ellentétes személyiségű tükörképét, így abból ki tudnánk következtetni, hogy jó vagy rossz élőlényről van-e szó. Csakhogy ezzel az volt a bökkenőnk, hogy egyelőre egyikünk sem látta, sem a saját maga, sem pedig a másik tükörképét... Csakis a csillagok tükröződtek vissza, amik viszont nem élőlények, így nem igazán van külön pozitív vagy negatív személyiségük. Legalábbis nagyon remélem...
Szóval tekintve, hogy nem tükröződött vissza semmi, csakis az élettelen tárgyak, így kissé kétségbe estem, hogy mégis hogyan fogjuk tudni teljesíteni a feladatot teljesen vakon. Már az is megfordult a fejemben, hogy valahogy mégiscsak bejutott az a sötét erő, ami meg akar gátolni a célunkban, és amiatt nem működik az a hülye mágikus tó.
Azonban, mikor a halak csillagjegy mosolyogva eltűnt, és otthagyott minket egyedül, a kételyeink közepette, a tó vize enyhén fodrozódni kezdett, majd egyszeriben láthatóvá váltak a tompa, sötét fénnyel derengő tükörképeink, melyek szemeiben egytől egyig gonosz fény csillogott. Mintha az ikrek próbája során megismert hasonmásainkkal néznénk újból farkasszemet, azzal a különbséggel, hogy most nem a legnagyobb félelmünket testesítették meg, hanem a teljes valónk gonosz és vérszomjasz kiadásai voltak, mely talán egy ponton még rémisztőbbnek is hatott.
Ezután egy opálos fényben derengő kör jelent meg körülöttünk, mely velünk együtt mozgott ide-oda, vagyis mi képeztük a középpontját. Ha távolabb helyezkedtünk egymástól, akkor a halvány kör is nagyobbra tágult.

-Srácok...? – szólalt meg Noah fintorogva, miután megunta a furcsa kör tanulmányozását. – Mondjátok, hogy nem ilyen a tekintetem, amikor dühös vagyok! Csak mert még saját magamat is megijesztem! – nézett kétségbeesetten farkasszemet az ádáz pillantásokat lövellő tükröződésére.
-Hmm.. Nekem például tetszik ez a mérges Rose! – mutatott Kaden mosolyogva a tükörképem felé. – Olyan kis aranyos, amikor vérszomjas hangulatában van! – nevetett fel.
-Addig örülj, amíg meg nem tapasztalod! – mondtam vigyorogva, majd leguggoltam a világító körvonalhoz, hátha meg tudom érinteni és abból kiderül, hogy miért is van ott... Hát megsúgom, nem lettem túlzottan okosabb, ugyanis egyszerűen csak áthaladtak rajta az ujjaim.
-Na, akkor jönnek azok az izék, vagy sem? – csapta össze tenyereit Nate, miközben körbetekintett a tó sima felszínén. – Már olyan szívesen leütnék valakit!
-Én még nem látok semmit... - kémlelte Noah is árgus szemekkel a vizet – de ti tudjátok, hogy pontosan hogyan is néznek ki azok a lények? Egyáltalán mit kéne látnunk? – nézett fel ránk barátom.
-Hát... szerintem úgyis feltűnik majd, ha valami szokatlanul ocsmány szörnyeteg közeledik felénk... – rántotta meg a vállait Kaden, mire Noah szinte azonnal fel is kiáltott.
-Látok valamit!!! – mutatott néhány méterrel elénk, amint a vízen valamiféle árny jelent meg a távolban.

A lény tükörképe szépen lassan és ráérősen cammogott felénk a tó felszínén, miközben lélegzetvisszafojtva figyeltük, ahogy egyre közelebb és közelebb ér. Mindannyian elővettük fegyvereinket és támadó állásba helyezkedtünk, ám amint megpillantottuk a teremtményt a tóban visszatükröződve, azonnal elszánt belőlünk minden ellenszenv.
A lény úgy nézett ki, mintha egy nagyobb, de mérhetetlenül aranyos medvebocs volna, melynek egész testét fehéren csillogó szőrzet borítja. Hátán világoskék foltok virítottak, melyek egytől egyig opálos fényben ragyogtak. A tappancsai szélesek és zömökek voltak, a színük pedig a talajhoz közelítve, egyre inkább kékbe fordult. A szikrázó zöld szemeiben, a kígyóhoz hasonlóan, függőleges irányban helyezkedtek el a pupillái, de valahogy még jól is állt neki a dolog.