Folyékony Valóság - Percy Jackson fanfiction /Befejezett/

XXVIII. Rose

Mielőtt benyitottam volna az ideiglenes szobánk ajtaján, megálltam egy percre, hogy lenyugtassam magam. Azért mégsem mehettem be úgy, hogy még tart az imént látottak hatása. Ilyenkor vagyok a legcikisebb és a legfelvállalhatatlanabb. Noah szerint aranyos, amikor örömömben új táncfajtákat találok ki, de szerintem mások gáznak tartanák. Ezért is Noah a legjobb barátom, sosem ítélkezik és mindig segít bármi problémám van.
Miután úgy éreztem, hogy kellőképpen lenyugodtam, félve nyitottam be az ajtón, ugyanis nem akartam felébreszteni Kadent, ha esetleg még ő is aludna.
Ahogy átléptem a küszöbön, azonnal a földre is vágódtam, ugyanis tele volt a szoba mindenféle tekercsekkel és könyvekkel, amikben igazán egyszerű hasra esni.
Kaden a rendetlenség közepén ült, és halált megvető nyugalommal olvasgatott, de az ajtó nyitódására és a puffanásomra felém kapta a fejét.

-Rose, hatásos belépő mint mindig! - segített fel a földről.
-Fogd be! - forgattam meg a szemeimet - Te meg mit csinálsz ebben a rendetlenségeben? - mutattam körbe a szobán. Igaz, hogy én is nagy kupit tudok csinálni, de legalább azokban nem esik el az ember. Többnyire...
-Próbálok rájönni, hogy miért nem működik az erőm. Amióta megérkeztünk ebbe a táborba, alig tudom használni a mágiám. Az is nagy erőfeszítésekbe került, hogy előhívjam ezeket a könyveket és tekercseket a Duatból. Még a legegyszerűbb parancsokhoz is nagyon kell koncentrálnom.
-Oké, oké először is, mi az a Datu és mit értesz egyszerű parancsok alatt. Ami még fontosabb, ugye te nem olvasgattál itt egész éjszaka?
-Ömm... ami azt illeti elaludtam egy órácskára, amíg az Usébtik különböző fajtáiról olvastam. - vakarta meg a fejét.
-Aha... - húztam össze a szemem, ugyanis csak újabb kérdések merültek fel bennem. Mintha már hallottam volna valami Usébti figuráról, de hol...?
- Egyébként az nem Datu, hanem Duat, - térített vissza Kaden a gondolataim közül, és folytatta a kioktatásom - ami hasonló egy másik dimenzióhoz, egyfajta mágikus birodalom, amit szabad szemmel nem lehet látni, de a megfelelő mágiával el lehet érni. Például képesek vagyunk tárolni benne dolgokat, mint ezeket a könyveket itt. - mutatott a rengeteg teleírt papiruszra. És az egyszerű parancs alatt valami ilyesmire gondoltam: Hekat! - mondta hangosan a számomra teljesen ismeretlen kifejezést, miközben kinyújtotta kezét.
-Aha! - ismételtem meg önmagamat - Most valaminek történnie kéne? - néztem tovább szemrebbenés nélkül a nyújtott kezét.
-Igen, kéne! - ült vissza a könyvek közé bosszúsan - Elvileg meg kellett volna idéznem egy botot, ami az egyik legegyszerűbb parancsszó, de még ez sem működik - csukta be az előtte lévő könyvet.
-És minek neked egy bot? - folytattam a vallatást.
-Ha működne az erőm, akkor át tudnám változtatni bármi hasznossá... De mindegy is, majd kitalálok valamit. - kezdte összerendezgetni a földön és egyéb helyeken elheverő tekercseket és könyveket - Te hogy vagy? Ilyen gyakran történik veled, hogy holdkórossá változol?
-Milyen vicces vagy! -horkantottam. - De nem, ilyen még nem volt... Egyébként meg jól vagyok, csak semmire sem emlékszem belőle. - rántottam meg a vállaim miközben az ágyamon heverő ruhákért nyúltam.
-Hát a lényeg az volt, hogy azzal a másik csajjal együtt...
-Rachel. - szakítottam félbe - Azt a „másik csajt" Rachelnek hívják.
-Akkor... Rachellel - hangsúlyozta a nevet - mondtatok egy jóslatgyanús versikét, aminek az eleje ugyan az volt, mint amit Kheirónnak is mondtatok korábban, csak a végén volt pár sornyi kiegészítés is.
-Hogy micsoda!? - vékonyodott el a hangom - Mit mondtam... vagyis mondtunk. - javítottam ki magam és ültem le azonnal vele szembe a földre, hagyva a tiszta Félvér táboros ruháimat.
-Hát... nem volt túl bíztató a dolog. - fintorgott.
-Nem baj, ez az egész nem túl bíztató dolog. - mutattam körbe - Csak mondjad!
-Jó na, nem kell szélütést kapni. Ha jól emlékszem valahogy így volt a vége:
Idegen mezőkön reményvesztve,
Kietlen tájon eltévedve.
Szörnyű döntéssel szembenézve,
Veszteséggel visszatérve.

Sötét képződmény a cél,
Erős légy, mint az acél!
Ki tétovázva merül lejjebb,
Ő soha vissza már nem jöhet. - idézte fel a sorokat a fiú
-Húú! - tátottam el a szám, miközben inkább sírhatnékom támadt, akkora ellenszenv alakult ki bennem az elvontan megfogalmazott mágikus jóslatok ellen. - Hát ez baromi jó! - ironizáltam - Mert eddig nem volt elég problémánk, még itt van ez is. - mosolyogtam keserűen.
-Nekem aztán nem kell mondanod. Én már kitapasztaltam, hogy amikor azt hiszi az ember, hogy ennél rosszabb már nem lehet, az élet elég erősen rácáfol erre a gondolatra. Ezért jobb ki sem mondani. Az sosem vezet jóra.
-Hát attól tartok erről már lekéstem - álltam fel a padlóról - Elmegyek lezuhanyzok. Most kell egy kis nyugalom - kaptam fel az előzőnap kapott ruhákat - Biztos vagy benne, hogy csak ilyen színben van? - néztem vissza Kadenre az ajtóból, miközben felmutattam a narancssárga pólót.
-Szerintem a félisteneknek nagyobb gondjuk is van annál, hogy milyen a pólójuk színe. - válaszolta segítőkészen a fiú.
-Miért mondja mindenki ezt!? - fordultam ki a szobából és egyenesen a fürdő felé vettem az irányt.

Mindig imádtam a jó hosszú fürdőzéseket. Ilyenkor mindig megnyugszok és kikapcsol az agyam, főleg ha szól egy kis lágy zene is. Bárcsak nálam lenne a telefonom! Sajnos a nagy kavarodásban ott maradt az iskolában. Nem is értem itt miért nincs a félvéreknek telefonjuk. Biztos valami szabályzat miatt nem lehet behozni...
Hagytam, hogy a bőrömből jól kiázzon minden stressz és mélyeket lélegezve azon gondolkoztam, hogy mit hoz még az élet ezek után. Annyi minden történt velünk ilyen rövid idő alatt, hogy félek mit tartogat még a jövőnk...
Nem tudom mennyi ideig lehettem a fürdőben, de már a bőröm ráncosodása is jelezte, hogy valószínűleg nem 10 perc telt el.
Felvettem a Félvér táboros pólót, amit betűrtem egy egyszerű farmernadrágba és a saját sportcipőmet vettem fel, aminek felemás színű cipőfűzői vannak. Egyszerűen nem tudtam eldönteni, hogy melyik neon színt válasszam, így egyszerre lett sárga és rózsaszín is.
Szép komótosan jöttem ki a fürdőből, amikor egy „EL FOGOK KÉSNI!" kiáltást követően, egy Noah száguldott belém a sarkon.
Majdnem hanyatt vágódtam, de végül sikerült megtámaszkodnom a falban.

-Veled meg mi a fene van!? - fordultam a földön ülő barátomhoz, aki éppen eltorzult arccal a hátát tapogatta.
-Az, hogy elkések a legelső órámról és még hanyatt is estem. Segíts már! - nyújtotta kezeit felém. Csak szemforgatva megráztam a fejem és felhúztam a földről.
-Remélem jól kipihented magad. - mosolyogtam rá sejtelmesen.
-Ömm... aha... azt hiszem... - húzta össze a szemét - Miért kérdezed?
-Hát semmi, semmi, csak érdeklődök, hogy Nate nem zavart-e a horkolásával.
-Nate? Ő is a nappaliban aludt? - tátotta el a száját - Mikor felkeltem egy olyan 10 perce, nem volt ott rajtam kívül senki.
-Komoly? Akkor biztosan már elment ő is valamilyen edzésre, mert amikor én néztem be hozzád, akkor éppen a melletted lévő fotelben aludt.
-Majd megkérdezem tőle. - haladt el mellettem a fürdő ajtaját kinyitva. Majd mikor én is indultam volna az utamra, hirtelen csak két kart éreztem meg, ahogy hátulról megölelnek.
-Mi az te? - néztem hátra vállaim fölött.
-Csak úgy örülök, hogy jól vagy és minden rendben. - mosolygott rám.
-Ennek én is. - mosolyogtam vissza - De most jobb ha készülődsz, mert tényleg elkésel. A ruháid a fürdőszobai szekrényben vannak. Gondoltam ott jobb helye lesz, mint Kaden sok könyve között.
A könyvek hallatára barátom vágott egy furcsálló grimaszt. Én csak legyintettem egyet, ami egyfajta „ne is törődj vele, jobb ha nem látod a rumlit, mert agyvérzést kapsz" legyintés volt. Noah vette az adást és még egy utolsó mosolyt küldve felém, besietett a fürdőbe.

Mivel én nem igazán tudtam magammal mit kezdeni, úgy döntöttem segítek Kadennek abban, hogy.... tulajdonképpen nem tudom miben is, de a lényeg, hogy megpróbálok segíteni neki. Végülis olvasni, azt még tudok...