Folyékony Valóság - Percy Jackson fanfiction /Befejezett/

LXVI. Rose

Amint újra kitisztult a látásom, egy hatalmas erdő látványa tárult a szemem elé, melynek fái mind apró pici fénygömbökből álltak. A lombokat alkotó fénylő csillagok lila, kék és zöldes árnyalatokban váltották egymást, míg a fák törzsei fehéren fénylettek. Úgy nézett ki, mintha az egész erdő apró karácsonyi izzókkal lenne feldíszítve. Egy pillanatra elvesztem a látvány szépségében, ezért beletelt egy kis időbe mire észrevettem, hogy a ruháim már nem áznak a víztől és a vállamról csöpögő festék sem jelent már gondot. A hajamat ellepő csillámtenger is eltűnt, habár abból egy keveset meghagytam volna magamnak... azért mégsem állt az olyan rosszul.
Mikor hátra fordultam, hogy megköszönjem a szárítást a csillagképnek, csak a három társamat láttam, ahogy hozzám hasonlóan, éppen az erdő fényeiben gyönyörködnek.
Pont meg akartam kérdezni tőlük, hogy mégis hová tűnt Zoé és a bika csillagjegy, amikor egy ismerős hang csendült meg a fejemben, és a többiek arckifejezéséből ítélve, velük is hasonlóképpen történt.

-Sajnos mivel nem segíthetek, így nem lehetek ott veletek, de biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog nélkülem is! - mondta bíztatóan a hang. - Most gyorsan mindenki tegye a fülébe ezt a zselét - jelent meg előttünk a levegőben egy barnán csillogó trutyi. - Ez kiszűri az ordítást, amit a halandók szervezete nem bírna elviselni. Ellenben egymást ugyanúgy fogjátok hallani, mint ezidáig - mondta a fejünkben a Bika, mire kelletlenül, de belehelyeztük az undi zselét a fülünkbe.

Meglepően jó érzés járta át a testemet a várt kellemetlen borzongás helyett. A zselé néhány másodperc alatt teljesen felszívódott és nem éreztem többé sehol a fülemben. Egy pillanatra azt hittem, hogy valamit jól eltoltam a szokásomhoz híven, hiszen elpárolgott az egész cucc, de a barátaimra nézve láttam, hogy az ő adagjuk is éppen ugyanúgy eltűnt, mint az enyém, vagyis ezek szerint mindent jól csináltam.

-Rendben! - hallottam ismét a csillagjegy hangját a fejemben zengeni. - Sok sikert nektek, mi Zoéval minden mozdulatotokat figyelemmel fogjuk kísérni, de emlékezzetek rá, hogy most ez lesz a hivatalos próbátok, tehát ha valami balul sül el, nem léphetek közbe - mondta kedvesen de szigorúan. - Sok szerencsét! - halkult el végül.

-Oké, tudja valaki, hogy mit keresünk és merre keressük? - hívta elő fegyverét Nate egy kisebb sóhajt követően a nyakláncából, majd az erdő egyik köddel övezett ösvénye felé indult.
Alig lépett be a fák rengetegébe, azonnal egy hatalmas ordítás hallatszódott az erdő mélyéről, mely enyhe rázkódást idézett elő a környezetünkben. A furcsa trutymónak köszönhetően, amit olyan nagy szorgalommal nyomtunk a fülünkbe, egészen elviselhetőnek hatott a hang, habár még így sem mondanám valami kellemesnek...
-Szerintem jobb, ha követjük a hangot, mintsem vaktában induljunk el az ismeretlen felé! - mondta Noah főleg az előre induló fiúnak címezve szavait, majd az ellenkező irányba haladó ösvényre lépett, amerről az ordítást is hallottuk. Erre Nate csak kelletlenül megforgatta szemeit, miközben valami olyasmit motyogott az orra alatt: „Persze, hogy csak utána ordítasz, miután már hülyét csináltam magamból...!".

Noah és Nate haladt elől, mögöttük pedig én és Kaden meneteltünk. Az első néhány percben kíváncsian kaptam a fejemet hol jobbra, hol pedig balra, amint megpillantottam egy-egy fénylő madarat vagy mókust a távolban, de egy idő után kissé elszédültem... és meg is untam ezt a műveletet.
A fák tövében sűrű szürke köd gomolygott, melybe mintha fekete csillámport kevertek volna. Minden egyes lépésünkkel odébb legyeztünk egy kisebb adagot belőle, de amint tovább haladtunk, mögöttünk úgy terítette be az ösvényt, minta egy végtelenül hullámzó, puha paplan volna.
Néhány ijesztő ordítást és egy össze-vissza ágazó ösvényt követően megpillantottunk egy kisebb tisztást az erdő közepén, ahol egy legalább 4 méter magas medve ténfergett ide-oda. Bundája sötétkéken derengett, és fehér színű fénygömbök alkották a mintázatát.
Amint megpillantottam a medvét, gyorsan csöndre intettem a többieket, ugyanis nem volt semmi hangulatom megküzdeni egy mágikusan fénylő óriás medvével, ami valószínűleg egy harapással lenyelne minket. Igyekeztünk a fák takarásában maradni, és közben megbeszélni, hogy mit tegyünk.