A menő és a stréber

Második rész

Már alig vártam, hogy vége legyen a napnak és most meg is történt. Épp hazafelé sétálok. Amy most nem jött velem mert kosár edzése van. A hátam mögül egy motor hangját hallottam. Mikor elhaladt mellettem, láttam, hogy ez Junkook és még egy haverja.  Jimin. Miközben elhajtott mellettem, direkt belement az út szélén lévő pocsojákba, ami egyenesen rám fröccsent.
Ahh... Ez a nap már nem lehet rosszabb!
- Te jó ég! Mi történt veled? - szaladt mellém Taehyung.
- Jungkook...
- Hazakísérlek - térítette rám kabátját.
- Kösz. Ez nagyon kedves tőled.
- Ez természetes.

***

- Sophie! Hát veled meg mi történt? - kérdezte anya.
- Semmi.
- És ki ez a srác.
- Ő...
- Kim Taehyung. Örvendek - ráztak kezet.
- Maradsz egy ebédre?
- Végülis miért ne? - vont vállat.
- Sosem mondtad, hogy ilyen kedves anyukád van - suttogta.
- Tele vagyok meglepetésekkel - mosolyogtam.
Ebéd közben elmeséltük mi történt.
- Na akkor én nem is zavarnék tovább - állt fel Tae az asztaltól.
- Szia Tae!
- Vigyázz magadra oké? - hintett egy puszit a homlokomra.
- Oké! Szia! - integetettem.
Megírtam a házit, majd chatelni kezdtem Amy - vel.
- Szia!
- Szia!
- Na mizu?
- Semmi érdekes. Most lett vége az edzésnek.
- Na és... Jó volt?
- Több mint jó. Oh istenem... Te nem tudod milyen jó...
- Micsoda?
- Szerelmesnek lenni...
- Ezt hogy érted?
- Yoongi is jár kosarazni és kiderült, hogy egy csomó közös vonás van bennünk és... Azt hiszem belé zúgtam.
- Hát ez... Elképesztő.
- Ugye? - borult ki.
Na jó. Ez meglepett.

Másnap reggel :

Ma minden kezdődött előről. Elindultam a gimnáziumba, majd félúton találkoztam Amy - vel.
Az úton elmeséltem mi történt velem hazafelé.
- Szia! - köszönt Tae, amint beéryem a suliba.
- Szia - mosolyogtam rá.
- Akkor én most megyek is - ment arrébb Amy.
- Szóval.... - nézett a szemembe.
- Sophie vagyok - közöltem.
- Szóval Sophie! Már jobban vagy?
- Igen, köszi. Na menjünk órára.
- Én is megyek veletek - szökkent mellénk Amy.
A teremben leültem a helyemre és olvasni kezdtem.
De láttam, hogy Junkook közeledik. Jaj istenem...
- Sophie... - vágta le asztalomra a matek könyvet.
- Mit akarsz?
- Most szépen megírod a házim!
- Miért tenném?
- Mert stréber vagy - nevetett gúnyosan.
- Nem vagyok az - tettem keresztbe a karomat.
- De az vagy és most... Állj neki, hogy minél hamarabb végezz! Világos?
- Igen - morogtam.
Junkook minden mozdulatomat figyelmesen követte szemével. Egy percre sem vette le rólam a szemét.
- Kész! - adtam neki oda.
- Köszönöm - hajolt meg.
Ez most... Megköszönte? Jól hallottam? Hű...
Egész órán azon töprengtem miért kért meg arra, hogy írjam meg a háziját.
- Lehet, hogy nem érti. Vagy... - találgatott Amy - Jaj ne!
- Mi az?
- Ott van... - bújt el a hátam mögé.
- Szia Amy... Te meg mit csinálsz?
- Öhm... S... s semmit.
- Öhm... Oké... Az edző kérdezi, hogy jössz ma kosarazni.
- Öhm iiiiigen...
- Azt mondja igen! Szia! - segítettem ki.
- Most mit csinálsz? Hisz beszélgettünk. Miért küldted el?
- Hhm...
- Ahh... Úgysem szeret... - sóhajtott.
- Miről beszélsz?
- Arról, hogy egész nap azokkal a lányokkal van.
- Na és? Szerintem neked sokkal nagyobb esélyed van nála mint egy csapat ribancnak.
- Köszi.
- Héj! Izé... - csettintgetett Yoongi.
- Sophie - forgattam szemeim.
- Akkor az. Nem tudod hol van JUNKOOK?
- Miért tőlem kérdezed?
- Mert a közeledben mindig megtalálom. Mindig téged szivat.
- Az igaz. De akkor sem tudom. Talán a ribancaival van.
- Nagy segítség vagy - forgatta a szemét.
- Na gyere! Menjünk innen - karolt belém Amy.
- Hoppá! - kiáltott fel egy lány,majd lehajolt Amy - hez.
- Kopj le Yoongi - ról! Ő az enyém! - rúgott belé.
- Ahh... Ezt nem hiszem el! Miért gáncsolt el? - állt fel Amy.