A menő és a stréber

Huszonharmadik rész

            ~A kórházban ~

Amy szemszöge :

Leültem a várakozóba. Nem tudom mi lesz most. Aggódom Junkook miatt.
- Taehyung? Szia! Hogy van Sophie? Tényleg? Ennek örülök. Figyelj? Kicsit elhúzódhat, mert... Biztos tudod milyen Junkook - kal veszekedni. Szóval addig tudnál vigyázni Sophie - ra?
Köszi! Szia! - csuklott el a hangom.
Képtelen vagyok erős maradni. Próbálom annak mutatni magam, de már belefáradtam. Nem bírom tovább! Olyan mintha egy szakadék szélén állnék. Most zuhanok. Egyre mélyebbre.
A fejemben még mindig Junkook szavai visszhangoztak. Az agyam, újra és újra lejátszótta a történteket.
- Kisasszony! Ön Jeon jeongguk hozzátartozója?
- Igen én vagyok!
- Már bemehet hozzá. Stabilizáltuk az állapotát. Nem biztos, hogy felébred, de... - magyarázta. De én nem hallgattam végig. Látni akartam Junkook - ot.
- Szia! - léptem be a kórterembe. - Junkook... Bármit megteszek... csak ne kelljen így látnom téged! Ne tedd ezt velem! Megígerem...hogy bármit megteszek... csak nyisd ki azt a két szép éden barna szemedet! Kérlek - sírtam el magam.
- Szeress!
- M... Mi.... Mi? - sokkolódtam le. Én voltam az a lány aki tetszett neki? De...
- Haza akarok menni - ült fel.
- Junkook neked most pihenned kell. Feküdj vissza!
- De ígérd meg, hogy itt maradsz. Még akkor is ha elalszom.
- Itt maradok. Megígérem - mosolyogtam.
Junkook hamarosan el is aludt.
- Szia Taehyung! Hogy van Sophie?
- Már jobban. És most az én házamban vagyunk. Itt jobb. De... te mikor érsz haza?
- Öhm... majd - szakítottam meg a hívást.
Nem szívesen hazudtam Taehyung - nak, de muszáj volt. Amíg Junkook aludt, minden lelassult körülöttem és unatkoztam. De megígértem Junkook - nak, hogy vele maradok. Későre járt.
- Junkook, nekem mennem kell - álltam fel. - Szép álmokat - hintettem egy apró puszit a homlokára.