A menő és a stréber

Tizennyolcadik rész

Taehyung szemszöge :

Néhány nappal később ~

Amy - t kiengedték a kórházból. Megígértem magamnak, hogy vigyázni fogok rá. Nem engedem el a kezét. Megvédem az életem árán is! Ma engedték ki. Most a házukhoz tartunk. Amy a vállamra hajtotta a fejét. Megpróbált aludni, de az autóban nem tudott.
- Amy! Annyira megijesztettél! (megint) Ne csinálj ilyet többet! - ölelte át az anyukája. - Neked pedig - nézett rám - Köszönöm!
- Ugyan már! Szóra sem érdemes! - legyintettem.
- De igen! Ha te nem vagy talán... Bele se merek gondolni mi történhetett volna.
- De szerencsére nem történt semmi.
- Igen. Na gyere - hívott be a lakásba. Végül is kedves nő az anyja! Amíg ő lefoglalta Amy - t addig én körülnéztem a szobájában és összegyűjtöttem az elrejtett pengéket. Míg ott voltam egy csomó képet találtam Yoongi - ról.
- Meg sem érdemli, hogy szeresd! - motyogtam.
Ahh... Oké! Szerintem mindet megtaláltam. Mostmár megyek. Egy bólintással jeleztem Amy anyukájának, hogy végeztem.
- Fáradt vagyok. Szerintem én most alszok egy kicsit - igyekezett a szobájába.
- Taehyung, igaz? - kérdezte Amy anyukája.
- Öhm... Igen.
- Miért vagy ilyen figyelmes Amy - vel?
- Hölgyem, én szeretem a lányát. Szeretem Amy - t - vallottam be őszintén.
A nő csak bólintott.
 

         Amy szemszöge :

Bárhogy kerestem a pengéjimet, az egyiket se találtam meg.
- Taehyung... - morogtam.
Megláttam a képet a falamon amin Yoongi volt. A szemem könnybe lábadt. Látni akarom. Az szívem mindenáron kiakarja törölni azt, amit Yoongi akkor mondott, mert nem hagyta nyugodni. Az ablakpárkányra támaszkottam és kinéztem az ablakon.
- Érte mindent megteszek! - ültem ki az ablakba.
Egy sóhaj kíséretében kiugrottam rajta. Sietős léptekkel igyekeztem Yoongi házához. Sikerült kicseleznem az őröket, majd a házba is bejutottam nagy nehezen.
Csendben beléptem Yoongi szobájába. Óvatosan melléfeküdtem, majd átöleltem.
- Sophie... Tudtam, hogy végül észhez térsz - fordult felém. - Szeretlek - csókolt meg.
Sophie???
Mi?
- Sophie! Mondd, hogy azért jöttél vissza, mert szeretsz! - simította meg az arcom.
- Én szeretlek... mindig arra vártam, hogy ezt kimondhassam... De te világosan megmondtad, hogy nem kérsz belőlem.
- Sophie! Miről beszélsz? Én szeretlek téged!
- De Amy - t nem.
- Mi? Amy???
- Igen! Azt akartam, hogy szeress! De ez számodra lehetetlen.
- Mit keresel te itt?? Egyáltalán, hogy jutottál be?
- Azért jöttem, hogy lássalak. Hogy halljam a hangod. Hogy érezhessem a finom illatod. Még utoljára.
- Mi az, hogy még utoljára? Te nem vagy normális! Mondjuk haén ilyen hülye  lennék, én is megakarnék halni - röhögött.
- Hát nem fogod fel?? Nem hülye vagyok, csak őrülten szerelmes... Mégpedig BELÉD.
- Húzz el! - kiáltott.
- Többet nem fogsz látni! Ég veled Yoongi - sírtam el magam.
Kirohantam a házból, majd hazáig futottam. Már mindenki aludt. Taehyung pedig hazament. A konyhába mentem. Elővettem a legnagyobb kést. Érezni akartam azt a fájdalmat amit a szívem érez. A szuklómhoz illesztettem a kést, majd vettem egy mély levegőt.
- Ahh... - sóhajtottam.
Letettem a kést, majd rohanni kezdtem. Taehyung házáig meg sem álltam.
Felmásztam a szobája erkélyére, majd bekopogtam az ablakán. Taehyung rögtön reagált a hangra mely felkeltette. Az ablakhoz sétált és amikor meglátott, beengedett.
- Amy! Hát te? - segített le az ablakpárkányról. Válaszok helyett megcsókoltam.