A menő és a stréber

Harmadik rész

- Ribanc! - kiáltottam utána.
Öhm... Ez talán kicsit hangos volt... A lány visszafordult, majd akkorát lekevert, hogy szószerint a fal adta a másikat.
- Tudd hol a helyed Stréber! - rúgott belém a tűsarkújával.
Szóval ez a becenevem... Stréber?
- Mi ez? Mi történt? - lökdösődött Taehyung. - Ahh... Sophie! Minden oké? - aggodalmaskodott.
De nem tudtam válaszolni.
Taehyung az ölébe vett, majd levitt az orvosiba.
- Enyhe agyrázkódást kapott. Ami pekh, hogy pont hátul ütötte meg a fejét. De szerencsére, nem kell kórházba szállítani. - állapította meg az orvos.
- Köszönöm - hajolt meg a fiú.
- Oh... Szegény Stréber. Most mi lesz vele - gúnyolódott a lány.
Taehyung hallotta ugyan, de figyelmen kívül hagyta.
- Te meg miért véded őt? Helyette elbújhatnánk az egyik szertárban és csinálhatnánk valami jót. Jól nézel ki, helyes pasi vagy és egy stréberre fecséreled el az időd? Itt vagyok én! - mondta a lány.
Taehyung próbálta meg sem hallani, de ezt nem tűrhette tétlenűl. Ökölbe szorította a kezét, majd felállt.
- A nevem Taehyung. Kim Taehyung. Jól jegyezd meg ezt a nevet! Mert már nem sokáig hallhatod.
- Hát kedves Taehyung... Te megőrültél.
- Kuss legyen! Most pedig hord el a nagy plasztikásztatott feneked!
- Ez nagy hiba volt - kevert le Tae - nek egy pofont, mire letőrt a nagy műkőrme. - Óó nee!
- Takarodj! - ordított rá Tae. - Sophie! Sajnálom, de most mennem kell. A szünetben visszajövök. Ígérem! - rohant.
Kis idő múlva Junkook jelent meg az ajtóban. Ekkor már jobban voltam.
- Szia! - lépett be a szobába.
- Szia! Mit keresel itt?
- Lógok óráról. Hallottam mi történt... Hogy őszinte legyek, kicsit sajnállak téged Stréber, de mindegy. Ez a lakcímem és a telefonszámom. Minden hétköznap délután el kell jönnöd ide. Ha valamiért nem tudsz felhívsz. Mindig elmondod mi a bajod. Olyat nem fogadok el, hogy nem akarod... De olyat igen, hogy leprás vagy. Akkor nem kell jönnöd. Mit mondasz? Nemleges választ nem fogadok el!
- Úgysincs választásom...
- Szóval beleegyezel?
- Igen.
- Ok, jó legyél! - ütögette meg a vállam.
Oké...
Egész nap az orvosiban voltam, mivel nem engedték, hogy visszamenjek órára. De Tae betartotta ígéretét és következő szünetben visszajött. Na jó... Igazából mindegyik szünetben eljött az orvosiba, hogy ellenőrizze, jól vagyok.

***

Most lett vége a napnak. Hazaengedtek.
- Héj! Stréber! Jössz? - mutatott Junkook a motorjára.
- Inkább a halál. Arra én fel nem ülök!
- Ch... Lányok! - hajtott el Jimin.
A bicikli tároló felé sétáltam, hogy elvigyem a biciklim, de amikor elhaladtam Junkook mellett felrántott maga mögé, majd beindította a motort.
- Kapaszkodj a derekamba! - parancsolta.
Te jó ég! Fel sem fogtam, hogy egy motoron utaztam. A szél belekapott a hajamba, ez olyan jó érzés...
- Jó ég Junkook! Ez fantasztikus!
- Tudom - nevetett.

***

- Itt vagyunk! - közölte.
Oh anyám! Ilyen házat még életemben nem láttam...

A nappali:

Az emeletre vezető lépcső :

JUNKOOK szobája :

Az erkélye :

- Ez gyönyörű!
- Tudom. Na gyere!
- És a szüleid?
- Folyton úton vannak. Soha sincsenek itthon. De sebaj! - vont vállat.
- Na szóval... Miért is kell itt lennem?
- Mert segítened kell nekem.
- Vagyis...?
- Segítened kell a háziban.
- Szóval korrepetáljalak?
- Igen. Pontosan!
- De miért?
- Az tök mindegy.
- Junkook... Azt, hogy nem megy nem kell szégyellni.
- Jól van na!
- Ahh... Kezdhetjük?
- Ja!
- Oké.
- Koooook!!! - kiáltott Jimin,majd ő is besétált Junkook szobájába.
- Őt is korrepetálnom kell?
- Igen - vágta rá Jimin. - Yoongit is csak most edzése van, úgyhogy neki, majd átküldjük.
- Minden nap jár kosarazni?
- Nem csak hétfőtől szerdáig.
- Oké! Akkor kezdjük!