A menő és a stréber

Huszonkettedik rész

Amy szemszöge :

- Junkook...szakított velem - zokogta.
- Mi? De miért?
- Nem tudom! Csak egyszerűen kijelentette, hogy szakít velem.
- Istenem Sophie - öleltem meg.
- Vissza akarom kapni! Szeretem őt Amy! Ő és én mi vagyunk! Ez nem lehet! Ez csak egy álom!
- Nem Sophie! Ez nem álom.
- De igen! Kérlek ébressz fel! - mondta.
Sajnáltam Sophie - t. Ő nem ezt érdemelte. Felhívtam Taehyung - ot. Ő ott maradt Sophie - val. Mint jó barát, nekem most kötelességem elmenni Junkook - hoz és jól beolvasni neki.
- Junkook!!! - kopogtam.
Nem érkezett válasz. - Jé! Nyitva az ajtó! Junkook!!! - kiáltottam.
Nos, Junkook épp a konyhában ivott.
- Junkook! Tedd le!
- Nem! - kortyolt bele mégegyszer.
Nem tűnik részegnek...
Gondolom már hozzászokott. Kis alkoholista!
- Na jó! Miután válaszoltál a kérdésemre, visszakapod - rántottam ki a kezéből.
- Ahh... Mit akarsz? - sóhajtott.
Leültem vele szemben, majd megkérdeztem :
- Miért szakítottál Sophie - val?
- Hidd el... ennek így kellett lennie.
- De miért?
- Nem szerettem egy percre sem. Gondolj bele! Jobb így, hogy még időben szakítottam vele.
- Nem értem miről beszélsz! Ez nem helyes! Nézz magadra! Ha nem szereted miért iszol?
- Mert akit igazán szeretek már foglalt - nézett a szemembe.
- Most miről beszélsz?
- Ahh... az anyám megfenyegetett, hogy ha nem lesznek jobbak a jegyeim megint elköltözünk. Egy új iskola, egy új ház, új barátok, új szomszédok és egy új élet. Sophie segített feljebb kerekíteni a jegyemet. Ezért hálás vagyok neki. Nem akartam többet szimpla korrepetálásnál de tudtam, hogy belémszeret. Úgy döntöttem azt mondom neki, hogy szeretem. Így nem kényszerből segít hanem szerelemből. Meg amúgy is magányos voltam. Egy hatalmas házban, egyes egyedül. És már kezdtem lemondani arról a lányról.
Azt hittem jó buli lesz. De nem volt az.
- Egész végig kihasználtad őt.
- Mostmár kérem a piámat! - állt fel. De összeesett.
- Junkook! Jól vagy?
- Hmm...nmmm d uhh h  - motyogott. De semmit sem értettem semmit.