A menő és a stréber

Huszonegyedik rész

Amy szemszöge :

- Taehyung! Én... Sajnálom!
- Amy! Nem hibáztatlak! Részeg voltál! Nem kellett volna egyedül hagynom téged.
- Szeretlek, Kim Taehyung!
- Én is szeretlek Amy Smith! - karolt át.
Mostanra, elmúlt az alkohol hatása. Amúgy sem ittam sokat. Csak egy kicsit!
- Most hova megyünk?
- Majd meglátod! - mosolyogott.
Egy játszótéren kötöttünk ki. Egymásra néztünk, majd a hinták felé rohantunk. Én felültem a hintára, Tae pedig lökött. Mikor meguntuk, leültünk egy padra és néztük a gyerekeket.
- Szeretlek!
- Én vagyok a legszerencsésebb lány - kulcsoltam össze az ujjainkat.
Taehyung a szemembe nézett. A hallgatása egyáltalán nem volt zavaró. Sőt kellemes volt. Arcával lassan közeledett az enyémhez,majd megcsókolt.
- Ez a tied - adott egy virágot.
- Ez gyönyörű!
- De nem olyan szép, mint a szemed! - bókolt.
Szavakban le sem tudnám írni milyen boldog voltam. Még sosem mondott senki ehhez hasonlót.
Miután meguntuk, kézenfogva hazasétáltunk. Taehyung hazakísért.
- Holnap találkozunk!
- Igen. Szia - öleltem át.
Elbúcsúztunk, majd a szobámba mentem. Ledőltem az ágyamra. Ahh... Annyira imádom őt... A gondolataimból a telefonom hangos csörgése zökkentett ki.
- Amy! Szia! Segítened kell! Ez élet - halál kérdés! - mondta Sophie. Azt mondta kicsivel később átjön és mindent részletez. A hangja olyan megtört volt. Nem tudom mi történhetett vele.
- Szia!
- Szia! Te jó ég... Mi a baj? - kérdeztem, mikor megláttam Sophie kisírt szemeit.
- Junkook...