A menő és a stréber

Tizenhatodik rész

Amy szemszöge :

Taehyung nagyon furcsán viselkedett velem. Olyan kedves volt... De nem tudom miért...
- Biztos nem kérsz semmit?
- Nem köszönöm. Tényleg nagyon kedves vagy, de mostmár mennem kell. Az anyukám most hívott, hogy haza kell mennem...
- A telefonod nálam van. Felhívtam az anyukádat és elmondtam neki mivan. Addig nem engedlek haza, amíg jobban nem leszel.
- Taehyung...
- Amy... - utánzott.
Ilyenkor olyan aranyos...

Taehyung szemszöge :

Ki szeretném deríteni mi folyik itt. Egy ember nem esik össze csak úgy! Nem tudom miken ment keresztül ez a lány, de most a szárnyaim alá veszem és gondoskodok róla. Megóvom minden veszélytől. Őt nem veszíthetem el!

Amy szemszöge :

Taehyung az ágyamra hajtotta fejét, majd elaludt. Már biztos nagyon fáradt. Na jó, egész nap körülöttem sürgött - forgott. Hogyne lenne fáradt!? Olyan aranyosan szuszogott...
De úgy éreztem muszáj hazamennem. Egyáltalán mit keresek én itt? Egy senki vagyok! Óvatosan kimásztam abból az ágyból, majd lábujjhegyen kilopakodtam a szobából. A konyha asztalon megtaláltam a telóm. Gyorsan zsebre vágtam, aztán a cipőm keresésére indultam. Megvan! Halkan kimentem a házból. A kapu előtt ácsorgó biztonsági őrök örömmel engedtek ki a nagy fekete kapun. Még utoljára visszapillantottam a házra.
- Köszönöm - motyogtam halkan, majd futni kezdtem.
Mikor már elég messze voltam, lasítottam a tempómon.
Felvettem a fekete pulóverem, fekete kapucniját. Míg hazafelé sétáltam végig a földet kémleltem. Egy pillanatra sem néztem fel. Így senki nem láthatta, hogy a könnyeim elárasztják az arcom.
- Amy! Úgy aggódtam érted! Minden rendben? A barátod Taehyung, telefonált, hogy elájultál. Nagyon megijesztettél! - ölelt át.
- Jól van már anya! - toltam el magamtól.
- Nem ebédelsz?
- Nem - mentem be a szobámba. Kulcsra zártam az ajtót. A kezembe vettem egy pengét. Éles, tökéletes!
A csuklómhoz emelem. A fejemben egy hang folyton ezt mondta : - Yoongi nem szeret! Nem vagy neki elég jó! Egy senki vagy! - ezeket a szavakat ismételte.
Muszáj volt...
- Amy! - rúgta be az ajtót Taehyung.
Taehyung? Mit keres itt?
A fiú előbb a szemembe nézett, de aztán meglátta mire készülök.
- Amy! Nee! Kérlek! Csak... Lassan tedd le! - közelített lassan. Megpróbálta kivenni a kezemből, mire én mégmélyebbre vágtam, mint szerettem volna.
- Amy! - rántotta ki a kezemből. De mostmár mindegy volt.
Taehyung egy percet sem habozott. Az ölébe vett, majd betett a házunk előtt álló autó, hátsó ülésére. Bekötötte magát, majd intett a sofőrnek, hogy menjen.
- Minden rendben lesz! Csak tarts ki még egy kicsit! - simogatta az arcomat.