A menő és a stréber

Tizenötödik rész

Sophie szemszöge :

Hétfő. Utálom ezt a napot.
Ma Junkook és én együtt mentünk a gimibe.
Az iskola előtt találkoztam Amy - vel.
- Szia!
- Szia! - öleltük meg egymást.
A terem felé menet, mindent elmeséltem Amy - nek.
- Komolyan azt mondta, hogy szeret? Nem vagy semmi Jeon jeongguk!
- Igen! És annyira cukii! - ugrándoztam.
Junkook ma mellém ült, ami meglepett. Nem szokott ilyet csinálni...

          Amy szemszöge :

Ma lesz kosár. Már alig várom! Remélem Yoongi ma passzol nekem. Bár elég szomorúnak tűnik mostanában.

***

Edzés után :

- Yoongi! - integettem. Yoongi felém fordult.
- Hm?
- Cs... Csak... A... Azt akartam... azt akartam mondani, hogy jól játszottál.
- Kössz! - fordult előre.
- Öhm... nem lenne kedved...
- Figyelj! K**vára nincs kedvem ehhez az egészhez! Szállj le rólam! Nem tudom mit akarsz, de nem is érdekel! Csak hagyj végre békén! Engem nem érdekelsz! Ha te máshogy érzel, hamar felejts el, mert ebből az égvilágon semmi nem lesz!
- Én csak... megdicsértelek...
- Sz*rok rá! Kopj le! - gyorsított léptein.
Ezt nem hiszem el... Hogy Lehetsz ekkora szerencsétlen Amy? Mindent elszúrtál!
Nem tudtam mit csinálni. Csak álltam ott és néztem, ahogy Yoongi árnyéka egyre csak távolodott tőlem. Sosem fogok felérni hozzá! Ennél mélyebben már nem is lehetnék. Úgy érzem, folyamatosan zuhanok. Egyre mélyebbre kerülök, mígnem a sötétség magába szív és én is azzá válok.
Az eső is zuhogni kezdett,de nem törődtem vele. Körülöttem megszűnt a világ. Már csak a sötétséget láttam. Elértem azt a bizonyos pontot!

      Taehyung szemszöge :

Épp sétálni voltam, amikor megláttam egy lányt. A járdán feküdt. Nem tudtam mi történt vele. Várjunk csak! Ő nem Sophie barátnője? Oh istenem! Dehogynem! Az ölembe vettem, majd hazavittem. Hamarosan magához is tért.
- Ahh... Mi történt? - nézett körbe a szobában.
- Elájultál. Tessék, ezt neked hoztam - adtam a kezébe egy bögrét amiben tea volt.
- Köszönöm, kedves tőled! - vette el. A kezei jég hidegek voltak.
- Biztos, hogy jól vagy? Mi történt?
- Arról inkább ne  beszéljünk.
- Oké! Kérsz még valamit?
- Nem, köszönöm. Sőt nem is akarok zavarni. Már sokkal jobban vagyok - állt fel,de megszédült, én pedig elkaptam.
- Nekem nem úgy tűnik. Még gyenge vagy - fektettem vissza az ágyba.
- Miért vagy ilyen kedves velem?
- Csak - zártam le a témát.