Szerelemben és háborúban ...............(Tom Hiddleston ff) Befejetett

Prológus

Leila Winters vagyok. Londonban születtem és azóta is itt élek. Amióta az eszemet tudom, orvos akartam lenni. Meg is tettem ezért mindent, így sikerült kitűnővel végeznem az orvosi egyetemen. Sebész lettem.

London egyik legmenőbb magánklinikáján kezdtem el dolgozni és az évek során sikerült feltornásznom magam a ranglétrán. Szerencsére utálok unatkozni, így mikor elkezdtem dolgozni, gyorsan megszereztem a gyógytornászi végzettséget is. Így még gyorsabban haladtam a ranglétrán.

Harminc éves koromra a klinika vezető sebésze lettem. Nagyon jó helyem volt. Jó fizetés, jó munkahelyi légkör.

Aztán az idén kitört a korona vírus járvány. A klinikánkat átalakították karantén korházzá. Azokat az orvosokat, akikre nem volt szükség, átirányították más kórházakba. Az elején még elvoltam az új helyen, de az egy dolog volt, hogy fele fizetésért dolgozom, azt még lenyeltem, de amikor a főnököm az egyik beteg előtt vont kérdőre, mint valami kezdőt, na azt nem nyeltem le. Felmondtam.

A szüleim persze nem nézték túl jó szemmel, tekintve, hogy elpazarolom a tehetségem, a betegeken kéne segítenem, nem az egómat siratni.

Bevallom, igazuk volt, de a büszkeségem nagyobb volt. Úgy gondoltam, hogy ugyanannyi ideig tanultam, mint a másik és a szakmai előéletem nem ér kevesebbet a másikénál csak azért mert ő férfi, én meg nő. Ezt nem nyelem le.

Nehéz hetek következtek. Fizetés nélkül a megtakarításomhoz kellett nyúlnom. Bármennyire is meghúztam a nadrágszíjat, pár hónap után el kellett gondolkodnom azon, hogy lassan a meló fontosabb lesz, mint az egóm.

Egyenlőre még nem foglalkoztam semmivel, még tartott a megtakarításom, de már fogalmaztam a bocsánatkérő levelet a volt felettesemnek.

A nyár folyamán már nagyon gáz lett a helyzetem. Meló kellett, de a büszkeségem nem hagyta, hogy elküldjem a levelet. Az újságokban kezdtem keresgélni az álláshirdetéseket.

Augusztus végére nem maradt sok pénzem. Már a büszkeségem a végét járta. Megbeszéltem magammal, hogy ha ma sem találok állást, akkor délután elküldöm a levelet. Az újságban azonban ma végre találtam valamit.

A hirdetésben ápolót kerestek egy sérült férfi mellé. Ugyan ezen az elérhetőséget adták meg egy másik hirdetésben, ahol gyógytornászt kerestek. Felhívtam a számot, gondoltam két legyet egycsapásra.

- Jó napot - szólt bele egy férfi a telefonba.

- Jó napot! A neve Dr. Leila Winters. Az álláshirdetésre szeretnék jelentkezni.

- Dr.? Nem túl képzett ápolónak?

- Nézze, mikor kitört a járvány, elvesztettem a munkámat. Sebész vagyok és gyógytornász. Csak nyerne velem. Kérem, szükségem van a munkára.

- Rendben. Mindjárt átküldöm a címet. Mikor tudnánk személyesen is beszélni?

- Én ráérek. Bármikor.

- Ma délután három?

- Ott leszek.

- Várom. Szép napot.

- Önnek is. Viszonthallásra.

Szuper. Nagyon boldog voltam. Már csak jól kell sikerülne a találkozónak. Remélem mellettem döntenek.