Szerelemben és háborúban ...............(Tom Hiddleston ff) Befejetett

Zawe, már megint

Tom:

Leila csodát tett a házzal. Varázslatosan teltek az ünnepi előkészületek. Az edzések során sem hajtott annyira, így nem aludtam át a napokat sem. Rengeteg időt töltöttünk együtt.

Huszonharmadikán este még a fát is együtt díszítettük fel. Nagyon jól mutattunk. Bár én csak adogattam a díszeiket, de Leila szerint nagy segítség voltam.

Mivel anya és Leila mindent elintéztek, így nekem nem nagyon kellett szerveznem semmit. Egyetlen egy dolgot kellett beszereznem, de abban Ben sokat segített.

Huszonnegyedikén reggel Életem hangjára keltem.

- Tom - suttogta a fülembe. - Kicsim, ébresztő - simította végig az arcom.

Ahogy kinyitottam a szemem, megláttam a mosolygós arcát, azonnal magamhoz öleltem és megcsókoltam.

- Vigyázz, a reggeli - suttogta két csók között.

- Itt a reggelim - mondtam, azzal kicsit beleharaptam az alsó ajkába.

- Akkor én miért is dolgoztam annyit? - kérdezte mosolyogva.

- Na jó. Lássuk azt a reggelit - elengedtem, és a tálcát kezdtem tanulmányozni. - El fogok hozni. - állapítottam meg.

- Nem baj. Legalább nem kell osztoznom rajtad a rajongóiddal.

Oldalba csíptem, mire sikkantott egyet, aztán megreggeliztünk.

Délelőtt kicsit tornáztunk, de aztán leheveredtünk a nappaliba, és moziztunk. Persze közben nasiztunk és megbontottunk egy üveg bort is. Olyan dél körül csengettek.

- Kinyitom - pattant fel Leila.

- Jó napot - köszönt valakinek eléggé feszülten. - Igen. Itt van. Jöjjön be.

- Zawe?! - hökkentem meg, mikor megláttam a vendéget. - Hát te?

- Jaj Tom, én úgy sajnálom - azzal a nyakamba vetette magát és megcsókolt.

Teljesen lefagytam. A szemem sarkából láttam, hogy Leila veszi a kabátját és elrohan.

- Leila! - lelöktem magamról Zawet és utána mentem. Mire kiértem, már sehol sem volt. Rohanni még nem tudok.

- Kérsz bort? - nyújtotta felém a poharat Zawe, mikor visszaértem.

- Nem. Te viszont menj el - kértem határozottan.

- Tom. Meg kellene beszélnünk ........

- Nem! Nekünk semmit nem kell megbeszélnünk. Amikor én akartam beszélni, nem akartál. Ez a hajó elment.

- Beteg voltál! Bocs, hogy nem akartam egy nyomorék mellett leélni az életem! De most már jól vagy. Folytathatnánk.

- Viszlát Zawe - tártam ki neki az ajtót.

- Komolyan azért a kiscsajért dobsz engem?! Nem is ér fel hozzám. Ő egy senki.

- Lehet. De ez a senki itt volt velem végig, támogatott. Amit neked kellett volna. Tényleg nem ér fel hozzád, magasan túl szárnyal. Légyszives menj el. Meg kell találnom.

Zawe elviharzott, én pedig egyből telefonálni kezdtem. A telefonját nem vette fel. Emma talán tud valamit, vagy Ben.

- Szia - vette fel Emma a telefont.

- Szia. Miért suttogsz?

- Ben elaludt. Miért hívtál?

- Nem tudod hol lehet Leila? Zawe betoppant, megcsókolt, mire Leila elrohant. Nem veszi fel. Hol lehet?

- Itt van nálam. Ezért suttogok. Ben mindjárt megy érted.

- Köszönöm Hugi.

- Nincs mit.

Leila:

Mikor Zawe betoppant, a legnagyobb félelmem vált valóra. Tom nem is tiltakozott a csók közben. Még mindig őt szereti. Persze. Hogyan is gondoltam, hogy versenyezhetek vele.

Leléptem, de csak Emmához mehettem. A lakás kulcsom Tomnál maradt, pénz sincs nálam, hogy anyáékhoz mehessek. Emma maradt.

- Szia. Bejöhetek? - kérdeztem, mikor ajtót nyitott.

- Persze. Gyere. Mi történt? - kérdezte aggódva.

- Leila! Mi történt? Tommal minden rendben? - jött ki Ben is.

- Igen. Ő jól van. Zawe.......... - borultam zokogva Emma nyakába.

- Mi törtem? - kérdezte mikor már a kanapén ültünk és én is kicsit lehiggadtam.

- Zawe belibegett. Tom nyakába vetette magát és megcsókolta. Tom nem is ellenkezett. Még mindig őt szereti - zokogtam a tenyerembe.

- Ez nem igaz - simogatta Ben a hátam. - Tom már nem szereti őt. Téged szeret. Hidd el, most is téged keres.

- Vagy éppen békülnek Zaweval az ágyban.

Emma telefonja csörgött, így kiment a konyhába. Én lefeküdtem a kanapén, Ben pedig hozott egy plédet. Nem tudtam megálljt parancsolni a könnyeimnek. Pár perc múlva álomba sírtam magam.