Szerelemben és háborúban ...............(Tom Hiddleston ff) Befejetett

Visszajössz hozzám?

Tom:

Óráknak tűnő húsz perc múlva az orvos visszatért. Sajnos Leilát műteni kell. Szinte vánszorgott az idő. Rettegtem, hogy baja esik.

- Jó estét - lépett hozzánk két orvos.

- Jó estét - köszöntünk mi is.

- A műtét sikerült. Minden rendben lesz. Egy hétig bekötve kell pihentetni a szemét, de utána haza is mehet majd.

- Köszönjük. - mondtam kicsit megkönnyebbülten.

- Mikor láthatjuk? - kérdezte az édesanyja.

- Mindjárt betolják a szobájába, akkor bemehetnek hozzá. De reggelig aludni fog.

Pár perc múlva tényleg hozták is. Szegénykémnek be volt kötve a feje, a szeme, a bal karja gipszben és a bal lába is begipszelve, felkötve. Az arca még mindig fehér volt, már, ami kilátszódott a sok kötés alól.

A szülei hoztak gyümölcslevet és szívószálat, aztán haza mentek. Emma és Ben haza vitte anyát, én pedig Leilát őriztem egész éjjel.

Reggel az orvos ébresztett, hogy megvizsgálják, aztán vissza is jöhetek.

- Minden rendben - lépett ki a szobából. - Nem sokára felébred. Mondja el neki, hogy csak pihentetni kell a szemét, nem vakul meg. Aztán szóljon az egyik nővérnek. Rendben?

- Rendben.

Szorongva léptem be a szobába. Nagyon aggódtam, mi lesz, ha felébred. Nem tudom, képes leszek-e megnyugtatni. Remélem igen.

Pár perc múlva mocorogni kezdett, de fájdalmas nyögés után inkább abba hagyta.

- Szia. Itt vagyok - fogtam meg a kezét lassan, ne ijedjen meg.

- Tom? - kérdezte fáradt hangon.

- Igen.

- Kapcsold fel a lámpát, korom sötét van.

- Nem. Kicsim figyelj. Nagyon beütötted a fejed, meg kellett műteni a szemed. Most egy hétig bekötve kell pihentetni a szemed, aztán leveszik a kötést és haza jöhetsz.

- Mi történt?

- Mire emlékszel?

- Reggel csináltam neked palacsintát, aztán semmi. Miért fáj mindenem?

- Az ebéd alatt anya megint előhozta az unoka dolgot. Elmondtam, hogy nem lehet gyereked. Erre kicsit kiakadt, te pedig elrohantál. Nem figyeltél, és elütött egy autó. Eltörött a bal lábad, a bal karod és pár bordád. Megsérült a fejes és a szemed is. A szemedet kellett műteni, de azt mondta az orvos, hogy minden rendben és meg fogsz gyógyulni.

- Anyáék?

- Tegnap itt voltak. Ma pedig nem sokára jönnek. Pihenj. Szólok az orvosnak.

Megpusziltam a homlokát, aztán kimentem megkeresni a nővért és az orvost. A nővér pultnál meg is találtam az egyik nővért és az orvost.

Leila:

Próbáltam kinyitni a szemem, de korom sötét volt. Mi történt velem? Miért van ilyen sötét?

Próbáltam megmozdulni, de nem sikerült. Éles fájdalom hasított a testembe, így inkább felhagytam a próbálkozással.

- Szia. Itt vagyok - fogta meg a kezem valaki.

- Tom? - kérdeztem fáradt hangon.

- Igen.

- Kapcsold fel a lámpát, korom sötét van.

- Nem. Kicsim figyelj. Nagyon beütötted a fejed, meg kellett műteni a szemed. Most egy hétig bekötve kell pihentetni a szemed, aztán leveszik a kötést és haza jöhetsz.

- Mi történt?

- Mire emlékszel?

- Reggel csináltam neked palacsintát, aztán semmi. Miért fáj mindenem?

- Az ebéd alatt anya megint előhozta az unoka dolgot. Elmondtam, hogy nem lehet gyereked. Erre kicsit kiakadt, te pedig elrohantál. Nem figyeltél, és elütött egy autó. Eltörött a bal lábad, a bal karod és pár bordád. Megsérült a fejes és a szemed is. A szemedet kellett műteni, de azt mondta az orvos, hogy minden rendben és meg fogsz gyógyulni.

- Anyáék?

- Tegnap itt voltak. Ma pedig nem sokára jönnek. Pihenj. Szólok az orvosnak.

Megpuszilta a homlokom, aztán kiment megkeresni a nővért és az orvost. Pár perc múlva tértek vissza.

- Hogy érzed magad? - kérdezte az orvos.

- Komásan és mindenem fáj.

- Mindjárt kapsz fájdalomcsillapítót. Pihenj. Rengeteg gyógyszert kapsz.

- Mikor mehetek haza?

- Amikor a szemész azt mondja.

- Szuper - sóhajtottam beletörődve.

Nagyon nehezen telt el az egy hét. Tom végig mellettem volt. Segített enni, inni, fürdeni, mindent.

Diana többször bejött, bocsánatot kért a viselkedése miatt, és biztosított róla, hogy nem áll közénk, és nagyon sajnálja, ami történt.

A baleset után pár nappal eszembe jutott minden. Tudom, miket vágott a fejemhez. Biztos, hogy Tom érte el, hogy bocsánatot kérjen. Engem ez nem nyugtatott meg.

- Holnap hozok neked ruhát, aztán a vizsgálatok után haza megyünk. Jó? - lépett mellém Tom.

- Tom, én...... anyáékhoz szeretnék haza menni.

- Leila, kérlek. Gyere haza velem.

- Még átgondolom.

- Rendben. Nekem ez elég - simogatta meg az arcom.

Reggel Tom már kora reggel a szobámban volt. Az orvos kilenc körül jött be. Tom mögém ült, és bátorítóan simogatta az oldalam. Idegességemben a hasamon levő kezét szorongattam, közben próbáltam mély levegő vételekkel leplezni szorongásom.

Az orvos levette a kötést a szememről, majd besötétített és levette a gézlapokat is a szememről.

- Jól van Leila. Most óvatosan nyissa ki a szemét. Lassan - mondta, majd tettem, amit mondott.

Először rosszul esett a minimális fény, de pár pislogás után kezdtem hozzá szokni. Eleinte csak homályos foltokat láttam, de aztán lassan kitisztul a kép.

- Látok - suttogtam.

- Remek - mondta a doki. - Elkészítjük a záró jelentést, aztán mehet. Ma ne érje éles fény a szemét, csak napszemüvegben menjen ki, otthon pedig sötétítsenek be. Holnap már fel lehet húzni a redőnyöket kicsit, de jobb lenne, ha két, három napig még nem érné éles fény. Tv-t holnap már nézhet.

- Köszönjük - fogott kezet vele Tom.

- Hogy döntöttél? - kérdezte.

- Én.........én nem akarok neked gondot - hajtottam le a fejem.

- Nem okozol gondot. Igaz, hogy anya kiakadt, de megbékélt. Nálam vár, főz nekünk ebédet.

- Muszáj találkoznom vele?

- Ha haza érünk, majd beviszlek a szobába, aztán majd én viszem be az ebéded. Jó?

- Nem tudom. Ez így olyan gáz lesz.

- Leila, kincsem. Kérlek, gyere haza velem - nézett rám könyörögve.

- De ha nem érzem jól magam, haza engedsz anyáékhoz?

- Igen - mosolygott rám. Olyan édes volt, hogy minden kétségem elszállt.

Remélem Dianaval nem lesz gond. Anyáék nem tudnának ápolni, és Tomtól sem szeretnék messze lenni. Hiányzik a közelsége, az érintése, az illata és mindene.