Szerelemben és háborúban ...............(Tom Hiddleston ff) Befejetett

Ki játszik kivel?

Tom:

Már ki is találtam a tervemet. Pontosan tudom, mivel fogom kiakasztani.

Persze, tudtam, hogy nem szabadulom meg tőle könnyen. Ekkora mákom nincs. Persze, hogy előkerült. Mikor nyílt az ajtó, azt hittem, Anya jön be. Szegény már tényleg fáradt. Nem ártana neki rendesen aludni, nem itt az ágyam mellett.

- Anya kérlek menj haza - szóltam neki.

- Nem ő vagyok - hallottam meg azt az idegesítő libát.

- Magának nincs máshol dolga?!

- Nincs. Arra gondoltam, hogy megborotválom. Mit szól hozzá? Lasan úgy néz ki, mint egy hajléktalan. Lehet, hogy a haját is levágom kicsit.

- Hozám ne merjen érni!!

- Nyugalom. Csak egy ötlet volt. De ha nem engedi, hogy magához érjek, akkor nehezen fogom tudni tornásztatni, és emelgetni.

- Nem kell engem emelgetni.

- Sétálunk egyet?

- Nagyon vicces.

- Komolyan kérdezem. Épp itt az ideje, hogy szívjon egy kis friss levegőt.

- Nem.

- Tom. Kérem, engedje, hogy segítsek.

- Nem. Kifelé.

- Kérem.

- AZT MONDTEM, HOGY KIFELÉ!!!

- Rendben. Megyek.

Ahogy kilépett az ajtón, hozzávágtam az éjjeliszekrényemen lévő vázát. Jól esett. A váza ripityára tört. Jó volt látni, hogy valami rajtam kívűl is tönkre ment. Órákon át dühöngtem. El akartam menni kifutni ezt az egészet magamból, de sajnos ezt már soha többé nem tehetem meg.

Órákig egyedül voltam. Senki nem jött be. Már a kezemben fogtam a párnám alá rejtett pengét, mikor benyitott egy nővér, hogy összetakarítja a váza maradványait. Utána már nem mertem elővenni. Ha itt akarnám véghez vinni a tervem, akkor azt hiszem, túl hamar rám találnának. Nem tudom, hogy kibírom-e addig, amíg haza mehetek.

Már este felé járt az idő, és kezdtem hiányolni a vacsorát. Biztos, hogy ez is annak a libának a műve. El se hiszem, hogy képes kihasználni a helyzetem.

- Már azt hittem, soha nem ér ide a vacsora! - morrantam rá.

- Bocsánat. Konzultáltam - mosolygott.

- Már megint maga?! Mi lenne, ha békén hagyna végre?

- Nem tehetem. Megígértem az édesanyjának, hogy vigyázok magára. Így tudtam csak haza zavarni pihenni.

- Én mit tehetek, hogy végre békén hagyjon?

- Akarjon élni.

- Azt nem. Így nem.

- Akkor tegyen elene. Segíthetek.

- Mesélje már el nekem, hogy miből gondolja, hogy tapra tud állítani, mikor mindenki más azt mondja, hogy soha többé nem fogok tudni járni?

- Eszik közben?

- Ha eszem, elmondja?

- Igen.

- Rendben.

- Jó étvágyat - tette elém a tálcát, majd bele fogott. - Azért kértem az újabb vizsgálatokat, mert láttam valamit az első leleteken, ami nekem reményt adott, de mivel mindenki leírta magát, meg akartam róla bizonyosodni, hogy tényleg jól láttam-e. És igazam lett. A gerincvelője nem szakadt el teljesen, csak részlegesen. Azért nem érzi a lábát, mert a szakadás miatt megszünt a kapcsolat az agya és a lába között. Ezeket újra ki kell építeni. Újra kell tanulni használni a lábát. Ha tornásztatjuk, akkor újra ki fognak alakulni azok a rutin mozdulatok, amikre most a teste nem emlékszik. Szép fokozatosan újra fogja érezni, mozgatni. A szervezete sokkot kapott az eséskor. Időre van szüksége, hogy felépüljön. Ahogy Önnek is.

- Ezt hogyhogy csak Ön vette észre?

- Az első leleteken ez a kis összetartó rész csak egy árnyék volt. Én tudtam, mit kell néznem. Több kaszkadőrt kezeltem már hasonló sérüléssel. Pontosam tudtam, mit kell látnom.

- Meddig marad?

- Egész éjjel. Reggel meg megborotválkozunk.

- Tényleg nem akar békén hagyni. Ugye?

- Nem. Lassan akkora szakálla lesz, mint a Mikulásnak.

- Ez magát miért zavarja?

- Mert csak. Ahhoz, hogy jóbban legyen a lelke, a testét kell meggyógyítani. Amihez az ápoltság is hozzá tartozik. Sokkal jobban lesz utána. Kössünk alkut.

- Már megint?

- Igen. Engedi, hogy megborotváljam, cserébe kap tőlem süteményt.

- Milyet?

- Milyet kér?

- Mindegy.

- Próbáljon meg aludni - vette el előlem az üres tálcát.

Olyan vigyorral lépett ki a szobámból, mintha most nyerte volna meg a főnyereményt. Az eszébe sem jut, hogy játszom vele. Pedig csak azt akarom, hogy hagyjon végre békén. Ha egy kicsit együttműködöm vele, akkor megbízik bennem és többszőr hagy majd egyedűl. Azt hiszem jó úton haladok. Most azt hiszi, nyeregben van. Talán békén hagy majd egy pár órára, míg sikerűl véghez vinnem a tervem.