Szerelemben és háborúban ...............(Tom Hiddleston ff) Befejetett

A legjobb segítség

Tom:

Amit Emma mondott, szíven ütött. Hogy gondolhatja, hogy ő kevesebbet ér, mint én? Anya soha nem éreztette egyikünkkel sem, hogy a másik előrébb való, vagy fontosabb lenne. Anya ugyanúgy örülne a boldogságának, mint az enyémnek.

- Tudod, hogy nem úgy gondolta, ugye? - hallottam meg Leila hangját a volán mögül.

- Ki és mit? - kérdeztem közönyösen, közben Bobbyt simogattam. - Hogyhogy hozzuk őt is?

- Sokkal jobb kedved van, ha a Bobby is veled van. A közelsége talán segít. De ne tereld a témát. Emma .....

- Hagyjuk! Nem akarok erről beszélni.

- Pedig muszáj.

- Leila! Kérlek!

- Nem hagyom, hogy magadba fordulj megint. Elmondom, amit akarok, ha teszik, ha nem!

- Ha muszáj.

- Anyukád a baleseted után beköltözött a szobádba. Veled volt éjjel-nappal. Mind a két kísérleted után magába roskadt. Nagyon aggódott érted. Amikor haza küldte az orvos az első kísérleted után, óránként hívott, hogy hogy vagy. A vidéki utunk alatt folyamatosan hívogatott.

- Tudom, hogy gondot okozok mindenkinek! Tisztában vagyok vele!

- Na jó, elég! - Leila megállt, kiszállt és beült mellém. Két kezébe fogta az arcom és kényszerített, hogy ránézzek. - Senkinek nem vagy gond. Egyetlen veled töltött percet sem cserélnék el. Igen, csináltál hülyeséget. De ez nem azt jelenti, hogy gondot okoznál. Anyukád szeret téged, aggódik érted. Egy anya ilyen, ezen nem tudsz változtatni. Emma azt szeretné, hogy anyukátok kicsit megnyugodjon. Az én szüleim is csak karácsonykor fognak tudomást szerezni rólad. Még nem mondtam el nekik. Ez egy jó alkalom, hogy együtt örüljünk kettőnknek és kettejüknek. Ezért ne hibáztasd magad. Anyukád örül nekünk. Örül, hogy jobban vagy. Most legyen ennyi elég. Had nyugodjon meg! Ennyi stressz elég volt neki egyszerre. Most ezt dolgozza fel. Emmát és Bent ráér feldolgozni később.

- De miért gondolja Emma, hogy én fontosabb vagyok nála?!

- Nem gondolja ezt. Csak most, hogy te is jobban vagy, anyukátok most tud egy kicsit pihenni. Szerinted mit tenne, ha tudomást szeretne Emmáékról?

- Esküvőt szervezne.

- Na ugye. Most had pihenjen. Ki kell pihennie ezt az évet. Várj! Ez azt jelenti, hogy már a miénket is?

- Bizony - bólogattam. - Karácsonykor már meg lesz a meghívandók listája a mi részünkről.

- Ebbe bele se gondolok. Mehetünk haza?

- Mehetünk - mondtam kicsit vidámabban.

Mikor haza értünk, Leila kihámozott a rengeteg ruhából. Gondoltam, behajtom az ígéretet.

- Leila!

- Tessék? - lépett be a szobába.

- Fürödj velem.

- Tessék?!

- Azt mondtad, kérhetek valamit. Fürödj velem.

- Ez nem jó ötlet. Kérlek, ezt ne kérd.

- Hé - húztam az ölembe. - Gyere. Begurultam vele a fürdőbe, aztán vetkőztetni kezdtem.

Leila összerezzent, mikor a fehérneműjétől is megfosztottam, majd gyorsan engem is levetkőztetett és beültünk a kádba. Nagyon zavarban volt, de gyorsan magamhoz húztam, és csókokkal próbáltam enyhíteni a zavarát. Hamar ellazult, így a mellkasomnak dőlt, a fejét a vállamra hajtotta, így ültünk kicsit a kádban. Simogattam a hasát és az oldalát, ő pedig a lábam masszírozta.

- Ezt el tudnám viselni minden nap - súgtam a fülébe, mire megborzongott.

- Ne légy telhetetlen - mosolygott.

- Imádom, ahogy remegsz a karomban - mondtam, mire ismét megcirógattam az oldalát, mire ugyanúgy megremegett.

Olyan két óra után untuk meg a lubickolást, de a simogatást az ágyban is folytattuk.

Ben ébresztett minket reggel. Miért is kapott ő kulcsot a házamhoz? Majd megbeszélem Leilával.

- Ha Ön hoz kávét, én felöltöztetem - mosolyog Leilára.

- Rendben.

- Te miért vagy ilyen vidám? - kérdezem tőle morcosan.

- Mert kialudtam magam. Na gyere!

- Bobby?

- Kiengedtem az udvarra, mindjárt visszajön, aztán kezdjük a gyakorlást.

- Te összebeszéltél Leilával.

- Nem. Csak figyelek. Azért hozta haza, hogy segítsen neked.

Ben meglehetősen ügyesen öltöztetett fel. A kávé után el is kezdtük. Bobby sokat segített. Ahogy a korlátnál álltam, mögém lépett és a fejével lökdöste a lábam.

- Ügyes vagy Bobby - dicsérte meg Leila. - Most a másikat.

Bobby minden utasítását követte.

- Mikor tanítottad neki ezt? - kérdeztem meglepetten.

- Mikor a vidéki házban laktunk, akkor tanulta. Csak akkor még nem érezted a fejét a lábadnál.

Bobby segítségével gyorsan haladtunk. Ahogy léptem, mindig mögöttem volt, így felfogta a lábam súlyát, nekem csak a mozdulatra kellett figyelnem, a súlyt ő emelte.