Szerelemben és háborúban ...............(Tom Hiddleston ff) Befejetett

A gyógyulás felé

Leila:

Még csak tegnap jöttünk, de Tom már ma reggel láthatóan nyugodtabb. Nem akadályoz, miközben öltöztetem, nem feszült, így sokkal könnyebb.

- Az minek? - mutat rá a fürdő nadrágra, amit rá akarok adni.

- Reggeli után ki szeretném próbálni a medencét. Gondoltam, velem tart.

- Biztos benne?

- Miben is?

- Hogy ez jó ötlet.

- A lábának jót tenne. Játszunk valamit. Jó?

- Mit?

- Nem kérdőjelezem meg a tehetségét, és maga sem az én tudásom. Benne van? - néztem rá csípőre tett kézzel.

- Rendben. - nevetett fel.

- Végre nevet. Haladunk. - mosolyogtam rá, majd kitoltam a konyhába. - Mit kér reggelire?

- Tojást.

- Máris.

Reggeli után én is átöltöztem, Tomot pedig levetkőztettem. Kitoltam a medencéhez, majd óvatosan beleengedtem. Amikor láttam, hogy stabilan ül a medence szélén, elengedtem, és én is bemásztam hozzá.

- Ok. Kicsit szokja, aztán nekiállunk a munkának.

- Kérdezhetek valamit?

- Persze.

- Mi vesz rá egy sebészt, hogy gyógytornász is legyen? Nem sok ez kicsit? Gondolom orvosként nem sok szabadideje volt.

- Mivel magánklinikán dolgoztam, viszonylag kevés betegem volt. Én osztottam be a műtéteimet. Az az általános tapasztalatom, hogy a hírességek, sportolók nem szeretik a változatosságot. Sokkal könnyebb tornásztatni, bizalmat építeni egy olyan beteggel, akivel már a műtétkor, a kezelése során kialakult egy fajta bizalom. Így könnyebb. Mikor egy sportolót kezelek, akinek mondjuk a lábát kellett műteni. Ott eleve ugyan az a helyzet, mint Önnél. Először összedől a világ, hogy mi lesz most vele. Aztán jön a harag. A gyógytorna kezdetére már nem is reménykedik abban, hogy valaha is újra sportolhat. Ilyenkor nehéz egy idegenek bekapcsolódni a dologba. Én viszont már mellette vagyok egy ideje, könnyebben megnyílik, ellazul velem.

- Ez érdekes.

- Micsoda?

- Nem olyan beképzelt, mint a sebészek többsége.

- Hát, maga sem olyan, mint a színészek többsége - mosolyogtam rá. - Na? Kezdhetjük?

- Igen. Azt hiszem.

- Nyugalom. Vigyázok magára. Ha bármi olyat csinálok, ami kényelmetlen, szóljon. Jó?

- Ok.

- Fogja meg ezt - adtam a kezébe egy szivacsot.- Ez fogja fent tartani a fejét és a felső testét. - ráfektettem a szivacsra, ami szerencsére meg tartotta. - Most kicsit tornásztatom a lábát.

Bő másfél órát voltunk a medencében. Jól lehetett haladni. Sok mindent meg tudtam csinálni így, hogy nem kapott dührohamot minden fél órában.

- Levezetés képen kicsit megmasszírozom a lábát. Jó? - ajánlottam fel, mikor visszavittem a szobájába.

- Jó. De ha nem bánja, lefeküdnék. Kicsit elfáradtam.

- Rendben.

Lefektettem, aztán masszírozni kezdtem. Nagyon gyorsan elaludt. Még kicsit masszíroztam, aztán hagytam pihenni. Tényleg sokat dolgoztunk.

Egy óra után ébredt fel. Megebédeltünk, aztán megfuttattuk Bobbyt a kertben. Nagyon élvezte, hogy ekkora tere van, és nincs póráz meg hám meg semmi.

Gondtalan sétánkban a telefonom csörgése szakított ki.

- Háló - szóltam bele.

- Leila! Kapcsolja be a tv-t! - hallottam meg Diana ideges hangját a vonal másik végén.

- Történt valami? Tommal kint vagyunk a kertben. Nem vagyok tv közelben.

- Zawe nem nyugszik. Miután meghazudtoltam, elfogadta a meghívást egy csatornán. Most nyilatkozik élőben. Ezer fontot kínált fel annak, aki megmondja, hogy hol van most Tom és fotóval bizonyítja, hogy lebénult.

- Diana! Nyugodjon meg. Senki nem tudja, hogy Tommal vagyok itt. Nem látta senki. A kert zárt, így itt sem látják meg, vigyázok rá. Köszönöm, hogy szólt, jobban fogok figyelni, hogy hova viszem.

- Köszönöm Leila.

- Hallotta? - néztem rá félve.

- Igen - nem nézett rám, csak a csulóját nézte.

- Nem lesz baj. Rendben?

- Honnan tudja? Hogy lehet ennyire optimista?

- Ha nem lennék az, nem mentem volna orvosnak. Akkor magán sem tudnék segíteni.

- Ez jogos. Menjünk vissza. Jó?

- Rendben. Gyere Bobby!

- Leila!

- Tessék?

- Tudom, hogy nem teljesen így szabályos, de tegeződhetnénk? Tudom, hogy a hölgynek kell felajánlania, de annyira kényelmetlen. Nem gondolja?

- De igen. Azt akartam, hogy te hozd szóba - mosolyogtam rá.

Visszaérve a házba, rá kerestünk az interjúra.

- Biztos látni akarod? - kérdeztem.

- Igen. Tudni akarom, mit mondott.

- Megnézzem veled, vagy egyedül akarod?

- Maradj, kérlek.

Leültem mellé és megnéztük. Hát, nem értem ezt a nőt. Miért nem tudta annyiban hagyni a dolgot? Miért kell neki a saját igazát erőltetni?

Tom végig nagyon feszült volt. Nem is nézte, csak hallgatta. A csuklóján lévő kötéssel játszott. Ahogy figyeltem a rezdüléseit, hirtelen valami megragadta a figyelmem. Elvettem egy tollat az asztalról és a lábára ejtettem. Az egyik izma megmozdult.