Szerelemben és háborúban ...............(Tom Hiddleston ff) Befejetett

Nem bírom tovább nélküle. Szeretem

Leila:

- Már itt van - suttogta alig hallhatóan.

Komolyan rosszul hallottam. Biztos, hogy nem azt mondta, amit hallottam. Kirohantam a szobából. A sajátomig meg sem álltam.

Ahogy leroskadtam az ágyamra, eleredtek a könnyeim. Nem Nem Nem. Nem azt mondta. Biztos, hogy nem.

Remegő kézzel nyitottam ki a levelet. Mindenkinek volt pár sor benne. Engem kért meg, hogy juttassam el az üzeneteket a címzetteknek.

Ha tudtam volna, hogy mi játszódott le benne az nap, biztos, hogy valamit kitaláltam volna. Nem hagytam volna egyedül. Istenem, mekkora pancser vagyok. Hogy szerethetne engem, mikor cserben hagytam?!

Kb. egy órát lehettem egyedül, mikor kopogtak. Tudtam, hogy ő az.

- Bejöhetek? - kérdezte óvatosan.

- Gyere - mondtam még szipogva.

- Olvastad? - csak bólintani tudtam, de továbbra is háttal ültem neki az ágyon. - Mi a baj?

- Komolyan gondoltad, amit mondtál? Mert ha igen, akkor azt nem gondolhattad komolyan. Nem lehet - zokogottam fel.

- Konkrétan mire gondolsz? Arra, amit akkor mondtam, mikor kimentél?

- Igen.

- Igen. Komolyan gondoltam.

- Tom, ez nem ér! Nekem nyugodt életem volt. Beletörődtem, hogy nem kellek senkinek. El akartam utazni Ausztráliába. Elfogadtam egy állást. Melléd olyan nő kell, aki tud támogatni, aki melletted áll. Én mit adhatnék neked? Egy roncs vagyok. - annyira meghatott, amit mondott, hogy csak úgy potyogtak a könnyeim.

- Gyere ide - tárta szét a karját. Óvatosan az ölébe ültem, és hozzá bújtam. - Először is nem vagy roncs. Okos vagy, szép, kedves, határozott. Az, hogy nem lehet gyereked, az részlet kérdés. Ma már rengeteg féle képen lehet babánk. Nekem ez nem gond. Másodszor. Te állsz mellettem, amióta összedőlt minden. Ha te nem lennél, nem csak kétszer próbálkoztam volna. Hidd el.

- Ilyet ne is mondj - borultam sírva a nyakába.

- Zawe az első adandó alkalommal dobott, amikor szükségem lett volna rá. Tudtad, hogy akkor jött be a kórházba először, mikor találkoztatok? Akkor már több, mint egy hónapja feküdtem ott. Mindennap hívtam, írtam SMS-t, de semmi.

- Ezt nem tudtam.

- Mikor a második alkalommal felébredtem, te akkor is ott voltál. Emlékszem, fogtad a kezem, ráhajtottad a fejed. Annyira édes voltál, mikor rádöbbentél, hogy ébren vagyok. Aztán, ahogy néztük a filmet. Annyira beleélted magad, olyan édesen húztad fel az orrod, akkor döbbentem rá.

- Számomra sem vagy közömbös. Ezért vállaltam el a munkát. Menekülni akartam. Nem akarom, hogy miattam bármi gondod legyen.

- Milyen gondjaim lehetnek?

- Nem tudom. Anyukád? A tesóid? A rajongok?

- Anya és a testvéreim imádnak. Anya már akkor mondta, hogy valami van köztünk, mikor haza mentél a kórházból. Ami a rajongóimat illeti, biztos lesz pár negatív komment, de a saját életem élem, nem azt, amit mások akarnak, hogy éljek.

- De mit fogok csinálni?

- Nos, keresünk neked jó kis állást, lehetőleg itt. Aztán elmegyünk randizgatni, aztán meglátjuk.

- És ha nem működik?

- Akkor megpróbáltuk. De most is működik. Nem?

- De igen.

- Akkor mi a baj?

- Átgondolhatom?

- Persze. Rengeteg időd van.

Átmásztam az ágyba, de amint kiment, sírva fakadtam. Valamikor elalhattam, mert arra riadtam fel, hogy sikítozok.

- Leila, semmi baj - jött be Tom és simogatni kezdte a karom. - Mit álmodtál?

- Hogy megint megtetted - zokogva bújtam a párnámba.

- Hé. Semmi baj. - simogatta a hátam.

Nem bírtam tovább. Rá volt szükségem. Az érintésére, a szuszogására a nyakamba, ő rá. Kipattantam az ágyból, és az ölébe ülve úgy bújtam hozzá, mintha nem láttam volna ezer éve.

Szorosan szorított magához míg meg nem nyugodtam. Lassan, miután normalizálódott a légzésem, még szorosabban temettem az arcom a nyakába.

- Ssssssss. Semmi baj. Itt vagyok - súgta a fülembe, miközben megnyugtatóan simogatta a hátam.

- Tom!

- Hm? Tessék

- Nem bírom tovább. Szeretlek. Szükségem van rád. - suttogtam a fülébe, de nem hagytam, hogy eltoljon magától.

- Én is szeretlek, kismajmom - nevetett.

- Kismajom?

- Úgy csimpaszkodsz belém, mint egy kismajom.

- Gonosz vagy - csaptam mellkason játékosan. - Gyere. Vacsorázni kellene és a gyógyszereidet is meg kell kapnod.

- Szadista.

- Nyugalom. Gyere. Nem bántalak. Ígérem .

- Jó. Menjünk.

- De akkor engedj el.

- Eszemben sincs. Az ölemben viszlek ki.

- Nem férünk ki - nevettem, miközben átkaroltam a nyakát.

Kifértünk. A konyhában végül elengedett, én pedig boldogan csináltam a vacsorát.