Szerelemben és háborúban ...............(Tom Hiddleston ff) Befejetett

Boldog Születésnapot!

Tom:

A szilveszter este fantasztikus volt. Leila csodás volt. Este hozzám bújva aludt el. Halk szuszogása engem is álomba ringatott.

Reggel a napfény ébresztett. Leila még mindig a mellkasomba bújva aludt. Olyan szép volt így. Pár hajszál kócosan omlott az arcába. Olyan volt így, akar egy angyal.

Ahogy a haját próbáltam óvatosan kisöpörni az arcából, édesen mozgatta az orrát. Kicsit mosolyogtam a reakcióján, de szerencsére nem ébredt fel rá.

Kicsit visszaaludtam én is, aztán délben már megkordult a gyomrom, mire Leila is felébredt.

- Csak nem vagy éhes? - nézett rám álmosan, de mosolyogva.

- Kicsit igen - mosolyogtam rá én is.

Jó reggelt- csók után elindultunk a konyha felé. Anya még aludhatott, mert minden úgy volt, ahogy mi hagytuk éjjel.

- Min jár az eszed? - kérdeztem, mikor másodjára sem vette észre, hogy a saját lábamon állva hozom be a konyhába a mosogatni valót.

- Tessék? - kérdezte még mindig elgondolkodva.

- Min jár az eszed? - fordítottam magam felé, és adtam neki egy csókot.

- Anyukádon - hajtotta le a fejét.

- Miért?

- Pár napja beszélgettünk. Ő idén nyárra szeretné az esküvőt, és unokát szeretne.

- Leila. Sajnálom, még nem volt alkalmam elmondani neki a dolgot. El fogom neki mondani, és akkor nem hozza fel többet - húztam magamhoz, és szorosan átöleltem.

- De mit fog szólni, ha megtudja? - szipogott a mellkasomba.

- Nem érdekel. Én szeretlek. Csak ez kell, hogy számítson. Semmi más nem számít.

- De nem akarom, hogy választanod kelljen.

- Nem kell. Én veled szeretnék lenni. Senki mással. Ha ez valakinek nem tetszik, akkor nem kell velem lennie az illetőnek.

- Tom...... - kezdte a mondatot, de elnémítottam egy szenvedélyes csókkal.

- Szeretlek - mosolyogtam a csókba.

- Én is, de most már ülj vissza a székbe, mert megint begörcsöl a lábad - mosolygott rám. Visszaültem és így folytattuk tovább a pakolást.

Anya délután ébredt fel, akkor ebédeltünk, aztán mi haza mentünk. Otthon végre tényleg tudtunk kettesben lenni.

- Megismételhetnénk a tegnap estét - húztam magamhoz egy szenvedélyes csókba a vacsora után.

- Biztos vagy benne? Bírni fogod? - mosolygott, miközben a hasam simogatta.

- Naná - mosolyogtam, aztán az magamhoz húztam és bekormányoztam a székem a szobába.

Nem sokkal később egybe olvadva, együtt jutottunk el a csúcsra és levegőt kapkodva borultunk egymás karjaiba.

- Istenem - suttogta a nyakamba.

- Szólítottál? - mosolyogtam rá.

Játékosan a hátamra csapott, aztán gondoltam, legördülök róla.

- Ne! - húzott magához szorosan. - Még ne búj ki belőlem.

- Nem vagyok nehéz? - mosolyogtam rá kajánul.

- Egyáltalán nem - ölelt magához szorosan. Pár percig még összeolvadva feküdtünk, de aztán engedett elhúzódni. Egymást ölelve aludtunk el.

A január nagyon gyorsan eltelt. Szinte elrepült. Leilaval nagyon boldogok voltunk. Senki nem ronthatta el a boldogságunkat.

Február elején a lányok elkezdték szervezni a születésnapi ebédet nekem. Emma és Sarah szinte beköltöztek hozzánk, néha még anya is. Nagyon keveset tudtunk tényleg kettesben lenni.

Ami engem illet, lassan, de biztosan gyógyultam. A lakásban már stabilan jártam, de kint még kellett a mankó. A járókeretet végleg elajándékoztuk, de a tolószéket még nem. Én próbáltam kipaterolni, de Leila szerint az első futásom után jól jöhet még, ha a hátam vagy a lábam bedurranna. Belementem, de soha többé nem akarom látni, se visszaülni bele.

- Lányok! Elég. Higgadjatok le egy kicsit - próbáltam csitítani a hangulatot, mikor azon kaptak össze, hogy melyik terítéket vegyék elő. - Mit szólnátok, ha a szokványos, fehér tányérok, pezsgős és vizes pohár, és evőeszköz?

- De miért nem jó az, amit karácsonyra kaptatok? - duzzog Emma.

- Mert nem elég. Többen leszünk hatnál, nem?

- De igen - gondolkodott el ő is.

- Na ugye. A fehérből van elég.

- Jó. Legyen - egyeztek bele mindannyian.

- Köszönöm - bújt hozzám Leila, miután mindenki elment.

A születésnapom reggelén Leila a kedvenc csokis palacsintámmal ébresztett, aminek nagyon örültem. Most valami eszméletlen finoman készítette.

Az ebédet együtt készítettük, megterítettem és vártuk a vendégeket. Leila szülei érkeztek meg előbb, aztán pár perccel később a többiek is. Nagyon jó hangulatban telt az egész ebéd, egészen aggid, míg anya elő nem hozta az unoka kérdést.

- Nektek is sietnetek kell - mutatott ránk mosolyogva. - Emma a legkisebb, mégis tőle lesz az első unokám.

- Anya figyelj, ez bonyolult - kezdtem terelni a témát, mert Leila mellettem kicsit elszomorodott és Ben is megfeszült.

- Mi ebben a bonyolult? Összeházasodtok, és kész. Aztán jönnek az unokák.

- Ő még nem tudja?! - kérdezte felháborodva Leila édesanyja.

- Mit nem tudok? - nézett ránk kérdőn az enyém.

- Leilának nem lehet gyerek - modtam, közben megszorítottam a remegő kezét.

- Tessék?! - pattant fel Anya székről olyan lendülettel, hogy felborult.