Szerelemben és háborúban ...............(Tom Hiddleston ff) Befejetett

Örökre boldogan

Leila:

Tom és Ben nagyon későn ért haza. Én a szobánkban feküdtem, és a plafont tanulmányoztam. Ha Tom nem ivott sokat, akkor meg kellene beszélnünk a dolgot, de rettegek tőle. Remélem részeg.

- Ébren vagy? - hallottam meg a hangját az ajtóban.

- Igen. Gyere nyugodtan.

Felkapcsolta a villanyt, ami nagyon bántotta a szemem. De hamar hozzá szoktam. Aggódva nézett rám. Kicsit csak néztük egymást, aztán ő törte meg a csendet.

- Hogy vagy? - kérdezte.

- Jól vagyok. Veled minden rendben? - rájöttem, hogy az utóbbi napokban csak magammal voltam elfoglalva, vele nem is törődtem, pedig ő is elvesztette a babát. Nem csak én.

- Én jól vagyok - hajtotta le a fejét, és lefeküdt az ágyra. Tisztes távolságra tőlem. Nekem kell nyitom. Rám vár.

- Biztos jól vagy? Mostanában csak magammal foglalkoztam. Veled nem. Sajnálom - simogattam meg az oldalát. Rám nézett, de nem tudtam eldönteni, hogy mi jár a fejében.

- Semmi baj. Téged ez jobban megviselt. Én rendben leszek.

- Elmondod, hogy mi jár a fejedben?

- Nem szeretnélek ezzel terhelni.

- Tom. Kérlek. Tudom, hogy a napokban nagyon eltávolodtunk. Jóvá akarom tenni, ha még lehet. Emmával beszélgettünk és azóta kicsit elgondolkodtam.

- Mi történt akkor......?

- A kórházban? - miután bólintott, folytattam. - A doki elmondta, hogy nem tudja, hogy mit nézett el a nőgyógyászom, de lehet gyerekem. Nehezebben fogok teherbe esni, de megoldható. Azután megkaptam a leleteimet. Aztán tudatosult bennem, hogy elvesztettem a babánkat. Azt hittem, hogy nem fogsz szeretni, amiért nem vigyáztam rá. Azt hittem azért hozol haza, hogy ne legyek egyedül és majd el kell költöznöm. Aztán ma Emma azt mondta, szeretsz engem és ezt ne felejtsem el soha. Akkor döbbentem rá, hogy nem bíztam benned. Hogy hülye voltam és ha előbb gondolkodom, akkor nem jutottunk volna idáig.

- Gyere ide butuskám - tárta szét a karját, én pedig belesimultam az ölelésébe. - Tényleg szeretlek. Ezt akkor mondom neked, amikor csak akarod. Akár percenként, ha szeretnéd. - belepuszilt a hajamba, és simogatni kezdte a hátam.

- És ha nem fogok újra teherbe esni, vagy megint sikerül, de újra elvetélek? - bújtam a mellkasába.

- Örökbe fogadhatunk, ha szeretnéd. Akkor te sem fogsz erre rástresszelni, és lehet hogy újra összejön. Ne idegeskedj ezen. Felőlem akár egy tucat örökbe fogadott gyerekünk lehet.

- Egy tucat?! - néztem rá ijedten. Ő csak mosolygott rám és az arcomat simogatta.

- Megbeszéljük majd. Most viszont gyere aludni. Tizenegy óra van.

- Meg sem érdemellek - bújtam hozzá szorosan.

Nagyon boldog voltam. Mondhatom, én vagyok a világ legszerencsésebb nője.

A következő hónapok nagyon gyorsan teltek. Tom elutazott forgatni, én pedig egyedül maradtam a lakásban. Sikerült munkát kapjon ugyanabban a magánkórházban, ahonnét eljöttem. Visszakaptam az eredeti beosztásom, így minden rendben volt.
Míg Tom távol volt, kifestettem, vettem pár dolgot magamnak is, illetve a saját cuccaimat is elhoztam a lakásomból, és kiadtam.

Az esküvőnk napja nagyon gyorsan eljött. Szinte repült az idő. Tommal már hat hónapja egy csodálatos ikerpár boldog szülei vagyunk. Az ikreket kitették a mi kórházunk bejárata elé egy lemondó nyilatkozattal és minden papírjukkal. Gyönyörű kislányok, akik egészségesek. Akkor voltak tíz hónaposak. Tommal azonnal bele szerettünk a lányokba, bejártunk hozzájuk, meséltünk nekik, végül úgy döntöttünk, örökbe fogadjuk őket. Kellett pár hónap, de végül sikerült. Elisabeth Hanna és Maya Diana Hiddleston.

Az esküvőnk napján csodák csodájára elállt az eső, ami már egy hete kisebb megszakításokkal, de zuhogott. Londoni időjárás.

- Készen állsz? - kérdezte apa vörös szemekkel.

- Igen. Mehetünk - mosolyogtam rá.

Ahogy elindultam az oltár felé, csak őt figyeltem. Amikor meglátott, kicsit leesett álla.

- Gyönyörű vagy - mondta, mikor oda értem hozzá. Rajta egy szép elegáns sötétkék öltöny volt. Nagyon jól állt neki.

- Köszönöm - mondtam zavaromban még a dolgomat is elfelejtettem. Kuncogva jelezte, hogy a csokromat oda kéne adnom a koszorúslányomnak.

Az esküvő gyorsan lezajlott, de én csak a velem szemben álló Szerelmemet figyeltem.

A vacsora helyszínén mindenkit személyesen köszöntöttünk, és igyekeztünk nagyjából jó irányba navigálni az asztalok között.

Rengetegen voltunk. Mindenki itt volt, aki csak számít, az összes Marvel színész, családostól. Kétszázan voltunk az étteremben. Mire mindenki végig táncoltatott, alig álltam a lábamon. Töredelmesen bevallom, levettem a cipőt félúton. Ruha alatt nem látszik.

- Ez az én ajándékom neked - adtam Tom kezébe egy borítékot, mikor hajnalban végre eljutottunk a szobánkig.

- Mi ez?

- Bontsd ki.

- Ez...... - hebegte. - Ez az, amire gondolok?

- Igen - mondtam boldogan. - Terhes vagyok.

Tom magához húzott, és megcsókolt. Olyan boldogok voltunk. Van két csodás kislányunk, és úton van a harmadik. Életem legboldogabb napja a mai.