Szerelemben és háborúban ...............(Tom Hiddleston ff) Befejetett

Bonyodalmak

Leila:

Mikor Tom lábujja megmozdult, láttam mennyire boldog volt. Nem akartam lelombozni. Remélem nem lesz gond. Ez még nagyon az eleje. Még pár hónap kell, mire tényleg a saját lábára fog tudni állni.

Nagyon féltettem. Tényleg képes egyik pillanatról a másikra a felhők fölül a mélybe süllyedni érzelmileg. Bármennyire is kemény pasi, érzelmileg nagyon labilis, sérülékeny. Nagyon aggódom érte. Nem tudom, hogy hogyan kezeljem néha. Túlságosan is lelkes most, hogy eredményt lát, de ettől még nem lesz gyorsabb a gyógyulás. Ez az, amit ő még nem lát.

- Jó. Ben kicsit lazítson a szorításon. Lássuk, mennyit bír a lába - mondtam, mikor Tommal gyakoroltunk a korláton. - Ez az.

- Várjatok! - szóltam rájuk aggódva.

- Tom. Nyugalom. Én itt vagyok, Ben mögötted. Ha esel, elkapunk.

- Biztos?

- Ígérem - mondtam magabiztosan.
Ben elengedte, így a saját lábán állt, cirka két percig, aztán a lábai feladták, majdnem elesett, de megtartottam.

- Látod? - súgtam a fülébe. - Elkaptalak. - mosolyogtam.

Ben segített visszaültetni a székbe, aztán a masszázságyra fektettük. Megmasszíroztam, majd lefeküdt aludni.

Szegénykém, nagyon lefáradt.

- Alszik? - kérdezte Ben, miután kijöttem Tom szobájából.

- Igen.

- Kedveli. Igaz?

- Erre nem tudom a választ.

- Ugyan Leila. Látom, hogy bánik vele. Kedveli.

- Mindegy, hogy mit gondolok. Senkinek nem kell egy roncs. - néztem a padlót.

- Ezt hogy érti? Nem hiszi, hogy lábra áll? De akkor miért hitegeti?

- Magamról beszélek. Nekem nem lehet gyerekem.

- És? Ez nem akkora gond. Ma már rengeteg módja van annak, hogy egy pár gyereket vállaljon.

- Egy nő, aki nem tud gyereket szülni, nem nő.

- Ezt ki mondta? Leila! A mai világban, a mai orvostudomány szintje mellett ez már nem állja meg a helyét. Ennek rengeteg oka lehet. Ezt Tom is tudja. Nem gondolnám, hogy gondot csinálna ebből.

- Az előző kapcsolatomat is az anyósom tette tönkre. A párom pedig hagyta.

- Tom nem ilyen.

- Nincs szükségem arra, hogy napi szinten azt hallgassam, hogy miben nem vagyok jó. Nincs szükségem pasira. Egyedül is boldog és kiegyensúlyozott életet tudok élni. Nincs szükségem másra.

- Még akkor sem, ha szerelmes?

- Pláne nem akkor.

- Ahogy gondolja.

Rácsaptam a szoba ajtómat. Mit művel? Kerülőt játszik? De miért most? Tom pár hete számított Zaweval, nem most akar párkapcsolatot! Neki is idő kell. Meg különben is, mit akarna tőlem. Nem vagyok se szép, se semmi. Csak egy lényegtelen senki. Semmi több.

Már csak arra fogok koncentrálni, hogy jól legyen, aztán le is út, fel is út. Ennyi. Úgysem lesz semmi közünk egymáshoz soha többet. És ez így lesz jól.

- Leila! - hallottam meg Ben hangját. Valószínűleg elalhattam, mert már sötét volt.

- Mi az? - léptem ki a szobámból.

- Tom!

- Mi van vele?

- Magas láza van.

Ahogy beléptem a szobába, Ben állt az ágy mellett, borogatta Tom homlokát.

- Mióta van láza?

- Nem tudom. Nem rég vettem észre és egyből szóltam.

- Hol van a lázmérő?

- Itt.

Megmértem a lázát, de az eredmény, nem tetszett. Adtam neki két injekciót, majd bevackoltam magam a kanapéra, Ben pedig a nappaliban aludt el. Óránként mértem Tom lázát, ami hajnalban kezdett lejjebb menni. Vettem tőle vért és Bentől is, amit reggel egy futárral küldtem be az ismerősömhöz a laborba. Nagyon remélem, hogy nem korona vírus.

Tom lázát két nap múlva sikerült teljesen levinni. A laborvizsgálat szerint nem korona vírus. Mind a két pasi tesztje negatív lett. Ez jó. Ami nagyobb gond, hogy a futár valamilyen módon tudott fotót csinálni. Sajnos az eredmények megérkeztével a fotók linkjei is jött. Minden kiderült.

- El kell mondanunk neki - mondta Ben, mikor ő is megnézte a linket.

- Had beszéljek vele én - kértem.

- Rendben. Mikor mondja el neki?

- Most még nem. Majd ha jobban lesz.

- Most kell elmondania. Ha később teszi meg, akkor nagyon haragudni fog.

- Nem baj. Most javulni kezdett. Ha most tönkre teszem, akkor nem fog bízni bennem, és mindennek vége.

- Leila. Tudnia kell.

- És meg is tudja, amint itt az ideje.

- Nem titkolhatja előle örökké.

- De egy darabig igen.

- És maga szerint akkor mit fog érezni?

- Az már nem az én dolgom lesz.

- Nem. Valóban nem. Hanem az enyém.

- Én akarom neki elmondani.

- Rendben. Két napot kap. Nem hagyom, hogy átverje.

- Jó.