Szerelemben és háborúban ...............(Tom Hiddleston ff) Befejetett

Nagyon elegem van ebből a nőből

Tom:

Mikor belépett a szobámba ez a csaj, alig mert kinézni Anya háta mögül. Mikor meglátott teljesen lefagyott egy pillanatra. Pont ezt nem akarom látni az emberek szemében. A döbbenetet és a szánalmat. Ennek is ugyan az lesz a vége. Talán ha ezt is elűzöm, akkor Anya belátja, hogy az lesz a legjobb, ha elenged Svájcba. Én nem akarok így tovább élni. Ez nem élet. Miért nem bírják ezt megérteni? Miért akarja mindenki, hogy szenvedjek?

Anya is állandóan a nyakamon lóg, hogy még véletlenűl se tudjam azt tenni, ami nekem jó. Pedig már az egyik borotvámat is a párna alá tettem, hogy ha biztosan tudom, hogy nem néz rám senki, akkor végre megtegyem. Egyszer Anya, aztán a nővérek, komolyan, mint egy átjáróház. Talán, ha éjszakára nem kapok altatót végre, akkor megpróbálhatnám. De ahhoz az kell, hogy Anya otthon aludjon. Hogyan tudnám haza zavarni? Miért nehezítik meg annyira az ember helyzetét?

Ma is egész nap folyamatosan vizsgálgattak, hála ennek a kiscsajnak. Komolyan kezd elegem lenni belőle. Valamit nagyon gyorsan ki kell találnom ahhoz, hogy felmondjon, különben még a végén a nyakamon marad. Anya megint próbál jobb kedvre deríteni, de én csak a tervemet szövögetem, mikor nyílik az ajtó. Már megint az a liba. el se hiszem, hogy nincs más dolga, mint engem idegesíteni.

- Remélem, belátta, hogy tévedett - szólaltam hozzá. Tudtam, hogy ő jön. 

- Kicsim - korholt Anya. Mintha gyerek lennék.

- Semmi gond. Kérdésére válaszolva, nem adtam fel. Nem tévedtem. Talpra tudom állítani.

- Hány éves? Húsz? Az itteni orvosok kicsit tapasztaltabbak magánál. Nekik jobban hiszek.

- Na jó. Az életkorom nem számít, elég ha annyit tud, hogy harminc elmúltam. Ami a többit illeti, én is sebész vagyok. Pár röntgen felvételt én is tudok elemezni. Az orvosával egyeztettem, megbeszéltük a dolgot. Szeretné, hogy ide hívjam?

- Nem kell. Nem érdekel, mit akar mondani. Menjen nyugodtan a dolgára.

- Diana, megkérhetném, hogy hagyjon minket kettesben egy kicsit? - minek ugráltatja az anyámat. Ki ez a kis csitri?

- Biztos benne?

- Igen. Ezt most nem kell hallania. Egy kicsit szeretnék vele beszélni.

- Rendben. - Mi van? Anya csak így hagy vele? Ezek összeesküdtek ellenem?

- Na jó! Most ide figyel rám! - emelte fel a hangját, miután ketten maradtunk.

- Nincs joga .........

- Fogja be! Most én beszélek! Az egy dolog, hogy haragszik a világra! De ne olyanokon vezesse le, akik szeretik! Az édesanyja jót akar! Ne vele veszekedjen! Én pedig segíteni szeretnék! Tudok segíteni! Ha akarja, felőlem elmagyarázhatom, hogy mi a baja, és hogyan tudok segíteni, de szerintem untatnám!

- Nem akarok unatkozni. Nem tudom, mennyit fizet az anyám, de megduplázom, ha elvisz Svájcba.

- Eszemben sincs. Nem aszisztálok az öngyilkosságához. De ajánlok valamit. Érdekli?

- Segít meghalni?

- Igen.

- Akkor hallgatom.

- Adjon félévet. Ha félév múlva járni fog, akkor elvisz vacsorázni, ha nem, elviszem Svájcba.

- Rendben. Foglalom az utat.

- Vigyázzon. Bukni fogja a repjegyeket plussz a vacsi.

- Nagyon magabiztos. Ne hordja ennyire fent az orrát.

- Bagoly mondja....... - azzal kilépett az ajtón.

Akaratos kis nő, de legalább segít. Azt a félévet valahogy csak bírom. Legrosszabb esetben kölcsönösen kikészítjük egymást, aztán, ha nagyon kiborítom, akkor egyedül hagy, és végre megtehetem én magam. Ez egy jó terv. Itt úgyis bármikor rám nyithatnak, de otthon, ha kiidegelem ezt a libát, akkor tuti, hogy egy darabig nem fog zavarni. Ezzel pedig Anyát is maga ellen hergeli, hiszen neki kellett volna vigyáznia rám. Két legyet egy csapásra. Ezt fogom tenni.