Szerelemben és háborúban ...............(Tom Hiddleston ff) Befejetett

Kettesben

Leila:

Tom nagyon meglepett. Ben felajánlotta, hogy haza visz minket, így én végig Tom karjaiban lehettem. Ki sem akartam mászni soha többé onnét.

- Jól vagy Kicsim? - kérdezte halkan.

- Csak kicsit fázom - bújtam hozzá még jobban.

- Van egy kis lázad - puszilta meg a homlokom.

- Jól vagyok. Csak fázom - mondtam határozottan.

Otthon Ben segített betámogatni Tomot, aki már kissé nehezen állt meg a lábán. A nappaliban levetkőztettem, aztán bevackoltam magam mellé.

- Meg kellene mérni a lázad - simogatta meg az arcom.

- Jól vagyok - nyüsszögtem a mellkasába.

- Kérlek. Mérjük meg - mondta lágyan.

Nagy nehezen elmentem a szobámba, hoztam lázmérőt és lázcsillapítót, hátha kell, aztán főztem egy teát is mind a kettőnknek.

- Na gyere - tárta szét karját, én pedig ismét hozzábújtam. Tom becsúsztatta a lázmérőt a helyére, és vártunk. A csipogás után megnézte. - 37,9.

- Ez csak hőemelkedés - morogtam.

- Vedd be a gyógyszert. Légyszives - kérlelt. Olyan édes volt, hogy nem tudtam neki ellenállni. Bevettem a gyógyszert, magunk köré csavartam egy takarót, aztán folytattuk a mozizást.

A nap hátralévő részében el sem engedtük egymást. A lázam szépen lement, nasiztunk, megittuk a bort, és végig néztük a Télapu összes részét.

Este együtt fürödtünk, aztán nagy nehezen eljutottunk az ágyig is. Ébresztőt állítottam, mert reggel tízre Diananál kell lennünk.

Egész éjjel hallgattam ahogy Tom egyenletesen szuszog mellettem. Szembe fordultam vele, és figyeltem nyugodt arcát. A mai napon történtek jártak a fejemben. Majdnem elvesztettem a saját hülyeségem miatt.

Megfogadtam, hogy soha többé nem leszek szerelmes, de teljesen bele estem ebbe a pasiba. Menthetetlenül beleszerettem Tom Hiddlestonba, és most már tudom, hogy ő is szeret engem. Én pedig majdnem tönkretettem mindent. Jobban kell bíznom benne, mert a munkája miatt rengeteg szép nő fogja körül venni, és ha állandóan féltékenykedem, az nem lesz túl jó.

Hajnalban inkább kimentem a nappaliba és a karácsonyfánkban gyönyörködtem. Valahogy megnyugtatott a fa látványa. Mikor díszítettük, akkor még boldogok voltunk. Most meg......., most meg megint boldogok vagyunk, csak kicsit beárnyékolja az egészet a hisztim.

- Leila! - hallottam meg Tom hangját.

- Tessék? - mentem vissza a szobába.

- Fáj a lábam - nézett rám rémülten.

Megmasszíroztam és éreztem, hogy mennyire feszesek az izmai.

- Megerőltetted az izmaidat. Nem szabad ennyit járkálnod még. Hozok izomlázító krémet, és átmasszírozlak. Attól jobb lesz. - mosolyogtam rá.

Megkerestem az izomlazító krémet, majd visszaültem mellé. Levettem a nadrágját, aztán belemasszíroztam a krémet. Mire végeztem, addigra vissza is aludt.

Reggel csokis palacsintával keltettem Tomot, és a tálcára tettem az ajándékát is.

- Tom - suttogtam a fülébe, közben az arcát simogattam.

- Még öt perc - morogta.

- Kihűl a palacsinta - mosolyogtam.

- Na jó. De csak a palacsinta miatt - morogta.

Ahogy meglátta a karácsonyi dekorációs tálcát, felcsillant a szeme.

- Ezt te csináltad? - kérdezte.

- Igen.

- Szeretlek - kaptam egy puszit a számra.

- Én is téged.

- Ez mi? - vette kezébe a csomagot.

- Nem tudtam mit venni, de mikor megláttam, gondoltam ez lesz a tökéletes.

- Leila........ - akadt el a szava, mikor meglátta az ajándékát.

- Ez egy felhúzható karóra. Nem kell bele elem, így tulajdonképpen örökké jár. Benne van a használati utasítás, hogy hogyan kell felhúzni.

- Ez nagyon drága lehetett. Nem kellett volna - a meghatottságtól csillogott a szeme.

- Boldog Karácsonyt - csókoltam meg.

Reggeli után felöltöztettem, mert a lába még fájt kicsit, és nem bírt megállni rajta. Kitoltam a nappaliba, majd én is gyorsan elkészültem. Időbe tellett, mert nagyon látszott az arcomon, hogy nem aludtam egy percet sem. Tom a fa mellett várt.

- Indulhatunk? - mosolyogtam rá.

- Mindjárt. Én még nem adtam oda az ajándékod. Boldog Karácsonyt - nyújtott át nekem egy borítékot.

- De a gyűrű. Nem? - kérdeztem meglepetten.

- De. De ez a másik ajándék. - mosolygott.

- Tom...... - teljesen elakadt a lélegzetem. Egy öt napos párizsi utat kaptam.

- Egyszer mesélted, hogy oda elmennél. Menjünk.

- Emlékeztél rá? - kérdeztem meghatottan.

- Hát persze - ölelt át szorosan. - De lassan induljunk, mert Anya már vár ránk.

- Jogos - törölgettem a könnyeimet.