Rózsák

XII.

Csak akkor szóltam a húgomhoz, amikor már megérkeztünk. Ekkorra már besötétedett, és így vezettem őt haza. Az út az állomástól hazáig nem volt hosszú, de annál inkább veszélyesebb. Az állomás környéke nem a legbékésebb hely a városban. Talán ezért is mentünk sietve az utcán, és kerültük az emberek tekintetét.

Pár perc múlva már kiértünk a rossz környékről és lassabbra fogtuk a tempónkat. Elértünk a lakásomhoz, majd felmásztunk a lépcsőkön a hatodikra. Kinyitottam az ajtót, és bementünk. Bevittem Eli csomagját a szobánkba. Nem volt még késő, de elég fáradt voltam, ez is mozgalmas nap volt. Nem volt kedvem főzni, úgyhogy rendeltem két pizzát. Mikor megérkezett, bementünk a konyhába, leültünk és beszélni kezdtünk:

– Hogy tetszik a lakás? – kérdeztem

– Tényleg nagyon kicsi. Hol fogok aludni?

– Az ágyon. Hol máshol aludnál?

– Veled? – kérdezte aggódva Eli

– Dehogy, nekem ott a fotel. Kényelmes.

– Mégis te vagy a házigazda, nem te kéne az ágyon aludj?

– Talán? De nem számít. Mostantól te is itt laksz, úgyhogy nem vendég vagy, hanem lakó. Van egy rossz hírem.

– Mi az? – kérdezte meglepődve a húgom

– Az, hogy holnap elintézzük, hogy minél hamarabb suliba mehess – válaszoltam vigyorogva.

– De jó... Azt hittem valami komolyabb dolog. Mondjuk... ennek sem örülök.

– Csak nyugi – mosolyogtam, közben ettem a pizzából – Ígérd meg, ha bármi baj van, szólsz. Ne titkolj el semmit. Oké?

– Jól van. Apuci...

– Na azért ezt hagyjuk. Csak bátyád vagyok, aki ezután felel érted. Te meg köteles vagy mindenről beszámolni – nevettem.

– Cigizek... – mondta halkan.

– Mi? Rosszul hallottam?

– Nem mondtam semmit – próbált védekezni.

– Nem gond. Tőlem csináld, nem én kapok tüdőrákot tőle. Csak fura, hogy ilyen kicsi vagy, és már szivarozol.

– Egy hét múlva 16 vagyok! Nem vagyok kicsi! – ellenkezett szinte azonnal.

– Mégis megijedtél egy fura faldísztől – néztem rá kicsit megvetően.