Rózsák

XXI.

Az új lakhelyemre, amitől mindig is tartottam. Sosem akartam ezt, Kelly rémmeséiben szerepelt ez a hely. A pokolnak volt mindig feltüntetve, és a saját szemeimmel is láthattam, hogy mi folyik itt. Az itt élőket nem tekintették már embernek, kivételt képeztek azok akik haza járhattak. Viszont az olyanokat mint én vagy Albert emberszámba se vették.

Az épület már távolról megrémített, hogy ne beszéljünk arról, hogy milyen érzéseket váltott ki belőlem amikor közelebb értünk.. Bent minden olyan volt mint az utolsó látogatásom alatt. Semmi nem változott, csak a bátyám került egy emelettel lejjebb. Engedélyt kértem Richárdtól, hogy meglátogathassam, és ő szívesen oda vezetett. Láthatólag örült annak, hogy behódoltam neki. Ez természetes, hiszen így mindenhatónak hihette magát, vagy legalább uralkodónak.

A bátyám egy otthonos pici szobát kapott, és a doktor elmondása szerint egyelőre én is egy ilyenben fogok élni. Nem nyugtatott a gondolat, hiszen ugyanúgy be leszek zárva.

Leültem Alberttel szemben, aki csak ott ült és bámult maga elé. Arca borotvált, haja rövidre vágva, sebei nagy része begyógyulva. Már csak az ajkainak a hiánya bizonyította, hogy valaha beteg volt.

– Szevasz, bátyó - köszöntem neki egyhangúan.

A tekintetét rám fordította, de nem különösebben érdekelte, hogy itt vagyok vagy sem.

– Hogy érzed magad?

Eltelt egy kis idő mire felfogta a kérdést. Agyilag teljesen leépült, és habár akart beszélni nem volt képes rá.

– A Semmiben vagy már?- kérdeztem meg kíváncsian. A szemeit forgatta és jobbra-balra döntögette a fejét.

– Szóval igen is meg nem is. Ez így érthető.

Mivel percek múlva se reagált arra amit mondtam, ezért muszáj volt megtörjem a csendet.

– Tudod nekem is volt egy barátom aki pont így járt mint te - a reakcióit figyeltem, amikkel nem igazán rendelkezett.

Leginkább egy zsák krumplihoz tudtam volna hasonlítani. Hiszen jó, hogy van, de nem tesz semmit. Mármint nem mozog, nem beszél, és nem lehet tudni, hogy gondolkozik-e egyáltalán.

– Szóval lelkileg már a Semmiben vagy, de a tested itt tart? - kérdeztem válaszban reménykedve.

Lassan bólogatott. Ebből arra következtettem, hogy képes még a gondolkozásra.

– Figyelj bátyó. Nem tudom találkozunk-e még, de adok egy jó tanácsot.

Balra döntötte a fejét és figyelt.

– Na szóval. Ne legyenek nagy vágyaid ha boldog akarsz lenni. A kulcs ahhoz, hogy a Valamibe kerülj a boldogság. Szerintem a sok kis cél is ugyanarra vezet mint egyetlen nagy, úgyhogy csak okosan válaszd meg a céljaid - majd mosolyogtam, és elhagytam a szobát.