Rózsák

XVIII.

Egyedül voltam. Egyedül egy szürke teremben. Hasonló volt mint a kihalható, csak éppen ajtók nélkül, és az enyémen kívül három másik szék volt elhelyezve velem szemben. Egy hatalmas óra volt a falon amire nem voltak számok festve. A mutatók meg sem mozdultak, de a mechanikus gépezet kattogott. Egyre hangosabban és hangosabban.

– Azt hitted ilyen könnyen megúszod? - kérdezte egy rekedt hang a hátam mögül.

Arra fordítottam a fejem de az égvilágon semmi sem volt ott. Amint újra magam elé pillantottam az egyik székben egy öltönyös ember helyezkedett el.

Az öltönye megtépázva, a nyakkendője meg sem kötve. Hosszú fehér haja az égnek állt. A jobb füléről meg egy hosszú ezüst lánc lógott elé a szájáig. Arca vékony és csontos volt, szemei pedig világoskéken csillogtak.

– Szevasz főnök – mosolygott szembe egy fura alak.

Tágra nyíltak a szemeim a megszólítás miatt. Arra gondoltam, hogy ő talán Howard, de ugyanakkor lehetetlennek is tűnt.

– Ki vagy te?- kérdeztem magamban kételkedve

– Bocsi az udvariatlanság miatt. Howard Hook vagyok. Tudod aki nyolc évig csücsült a fejedben.

– Valahogy sejtettem... - hangom egyre inkább szétfoszlott

– Remek. Úgy néz ki a többiek késnek.

– Szóval a másik két hely Kellynek és Philipnek van fenntartva?

– Ahogy mondod – bólogatott Howard.

– Amíg megérkeznek szeretnék valamit megkérdezni.

– Csak rajta.-mondta izgatottan.

Örültem, hogy végre látni fogom azokat az embereket akik a fejemben töltötték a mindennapjaikat.

– Hogyan tudtál belekerülni a fejembe?

– Ezt már Kelly elmagyarázta nem? Na de mindegy. Elmondom, hogy velem hogy történt ez.-megropogtatta az újait majd bele kezdett a történetbe.- Csak üldögéltem a semmiben és próbáltam felfogni, hogy mi folyik itt. Egyszer csak megjelent egy világító vacak előttem, amiből hangok szűrődtek ki. Valami ilyesmik:„miért nem szeret senki? Miért nincsenek barátaim?" Na én megfogtam azt a cuccot és azóta itt vagyok.

– Szóval a panaszkodásommal és gyengeségemmel kaput nyitottam a számodra?

– Így is lehet mondani. Tudod az egyszerűség híve vagyok – és lágyan mosolygott.

– Te most már rendben vagy? Nem akarod kinyírni magad?

– Sértő a kérdés, de már nem hisz teljesült a célom.