Rózsák

X.

Az hazafele tartó út rövidebbnek tűnt, mint amikor az intézetbe tartottunk. Anyám eléggé lehangolt volt, viszont én sokkal jobban éreztem magam a délutánhoz képest. Nem felejtettem el a lányt, sem azt hogy megölte magát, mondjuk, ha akartam sem tudtam volna. Különösen éreztem magam emiatt, főleg úgy hogy nem igazán érdekelt már az eset. Valahogy bele nyugodtam. Mondjuk jó eséllyel ebben a barátaim is segítettek. Hazafele beugrottunk egy boltba ételért.

A kis boltban minden volt, amire szüksége lehet egy embernek. Élelmiszertől elkezdve, a ruhán át, egészen az ékszerekig minden. Lenyűgözött, hogy mégis hogyan lehetett ennyi mindent bezsúfolni egy ilyen kis helyre. Az ékszereknél álltam meg. Nézegettem őket és a néhai Mark jutott eszembe. Neki sokkal szebb ékszerei voltak a boltjában. Elgondolkodtam, hogy ki lehet olyan kegyetlen, aki csak bemegy a boltba és minden ok nélkül agyonlő egy embert.

„Rasszizmus lenne? Vagy vajon valaki felbérelte a gyilkost?"- tettem fel magamnak a kérdéseket. Elvettem egy szép kis kő nyakláncot. Két krix-krax volt belevésve a kő medálba. Láttam már ilyen jeleket a múzeumban. Azt hiszem, amikor a vikingekről volt valamiféle kiállítás. Nem tudtam, hogy ez valami okkultista dolog, vagy csak írásjelek. Megvettem, abban reménykedve, hogy a nővérem mond róla valamit. Nagyon olcsó volt, és elég ízlésesen nézett ki.

Mikor hazaértünk, már 8 óra volt. Maradhattunk volna még Albertnél, de túlságosan zaklatott állapotba került. Habár az injekció segített rajta és lenyugtatta, nem tudtunk volna vele semmit sem beszélni, hisz olyan állapotban valószínűleg fel sem fogta volna.

Beléptünk a házba, kipakoltunk, majd anya elkezdett valamilyen ételt csinálni. Én a nővérem után néztem, aki az én régi szobámban volt begubózva. Kis szoba volt, de én pont ezért szerettem régebb. Védettnek éreztem odabent magam. Olyan volt akkoriban, mint egy vár, vagy egy bunker. Fényes volt, és imádtam a régi, megkopott lambériát a falakon. A puha szőnyeget, na meg az agancsokból készített csillárt. Meg persze a két könyvespolcot, ami tele volt pakolva könyvekkel, kirakósokkal, és szebbnél szebb kövekkel, amiket régen előszeretettel gyűjtöttem. A könyvek miatt gyakran megszidódtam, mert minden zsebpénzemet azokra költöttem. Ezeket el is vittem aztán az új lakásomba.

Bekopogtam az eléggé megkopott ajtón. Senki sem szólt ki. Újra kopogtam, kicsit hangosabban, majd valaki visszakopogott. Elena volt az, ő szokott így reagálni. Kinyitottam az ajtót, és tömény füstszag csapott meg. Nem szivarfüst volt, az teljesen más illatú. Ennek más szaga volt. Gyertyára emlékeztetett, és nem is tévedtem. A szoba ugyanúgy volt berendezve, ahogy hagytam, csupán pár, eléggé furcsa különbséggel. Elena az ágyon ült törökülésben, és csak a falat nézte. Azon is egy különös dísztárgyat.

Egy emberi koponya volt felszegezve a falra, és a csilláromat alkotó négy agancs volt felerősítve rá. A hideg rázott tőle. Az agancsokról hosszú, mohaszerű valami lógott le. Alatta volt az íróasztal, amin öt gyertya égett. Csak ezek világították meg a szobát. Az ablakot befalazták, és leszedtek pár lambériát is. A még meglévő deszkák meg össze vissza voltak karcolva. Pár helyen egy-egy groteszk rajz hevert, máshol meg furcsa betűkkel írt szövegek voltak. A szőnyeg, meg az ágy sok kis pontban ki volt égetve. Az egyik könyvespolc eltűnt, és annak helyén egy festő állvány hevert. A másik könyvespolcot meg most már festményes polcnak neveztem volna.