Hourglass - Homokóra (Jeon JungKook ff - BEFEJEZETT)

18. fejezet

/JungKook/

Mintha nem is én lettem volna... Mintha egy szürreális álomban lettem volna, ahol a végtagjaim önmaguktól cselekszenek, de hogy mit is teszem valójában az nem jutott el a tudatomig. Ezek a dühkitörések, a személyiség változások egyre hirtelenebben tűnnek fel, és olyan elemi erővel jön elő, ahogyan a vulkánok ki szoktak törni. Az sem vette a kedvemet, hogy az ellenfelem már jócskán megsérült, úgy éreztem, hogy ez kevés, még bűnhődnie kell, egészen addig kell ütnöm, amíg életben van. Aztán már csak arra eszméltem fel, hogy HaeRa is megjelenik, aki arra kér, hogy ne bántsam, mert nem éri meg, de annyira szerettem volna még egyet-egyet beverni neki, csakhogy érezze a törődést. Ám ennek a mélyről jövő indulatnak a diri vetett végett, aki az irodájába parancsolt mindkettőnket, és arra is erős késztetést éreztem, hogy éppen annak a pökhendi nőnek is beverjem az orrát. Bár soha, de soha nem ütök meg nőket.... Ennyire azért nem szabad lesüllyednem...

Végül pár perccel később, amikor már a visszafogott, de nekem személy szerint még így is rettenetesen giccses igazgatói irodában ültünk, a mellettem ücsörgő JiMin kis híján úgy festett, mint egy hadi rokkant. Tudtam, hogy nem lesz az a smink, ami képes lesz belőle embert faragni, éppen a holnapi fotózás előtt intéztem el. Nem mintha sajnálnám emiatt, hiszen mindent megérdemelt, amit csak kapott. A sérülései nagy része csupán felszíni volt, horzsolások, miegymás, tehát belehalni nem fog... Az igazgatónő tekintélyt parancsolóan nézett először rám, majd a fiúra, aki hihetetlenül szótlannak bizonyult. Az a tekintet hosszasabban időzött rajtam, mint a másikon, vagyis várható volt, hogy csak én leszek megbüntetve.
– Elmondanátok nekem, hogy mégis mi a fene volt ez az egész? – kérdezte rövid gondolkodás után, kissé meghökkentem a szóhasználatán. – Nem tűröm az efféle viselkedést az iskola területén belül.
– Ha a kapuban verem meg, akkor az, rendben van? – vágtam vissza hevesen.
– Nem, nincs rendben. De nem fogom hagyni, hogy ilyen barbár módon viselkedjenek.
– Én meg nem fogom hagyni, hogy ez a pökhendi pöcs bántalmazza a barátnőmet! – keltem fel a székemből, lesújtó pillantást vetve JiMinre.
– A barátnődet? – vonta felé a szemöldökét a nő. – Ugye, most nem Choi HaeRa-ra gondol?
– És, ha igen, akkor mi van? – vontam meg a vállam. – Az a lány súlyos beteg, és nem hagyhatom, hogy valami baja essen, és ha nem tetszik a hangnem, amivel róla beszélnek, a tűzön is átfogok menni érte.
– Tudod az nem megoldás, ha megverjük a másikat.
– Mert az megoldás, hogy mindig elnézünk mindent mindenkinek, csak azzal bánunk kegyetlenül, aki nem is érdemli meg. Ez itt... bántalmazta azt a lány, pont, mint Han BoRam, és pont úgy, mint maga, amikor eltiltotta őt annak lehetőségétől, hogy részt vegyen élete talán egyetlen bálján.
– Ahogyan téged is.
– Hogy mondja? És akkor ez a féreg megint megússza?
– Van nevem is, te seggfej! – kelt ki magából, az eddig igen csendes fiú.
– Moderálnátok magatokat, kérlek? – intett minket némi illemre a nő. – Szívem szerint mindkettőtöket eltiltatnám a báltól, de nem tehetem.
– Ugye, nem azt akarja ezzel mondani, hogy fél attól, mi lesz, ha szegény BoRamnak egyedül kell mennie a bálra – gúnyolódtam rajta.
– Ha JiMint eltiltom, BoRam kiakad, és az iskola érdekeit is szem előtt kell tartanom.
– Maga fél tőle?
– Nem, nem tőle – védekezett az igazgatónő.
– Az anyja az iskolai röplabdacsapat edzője, a nevelőapja pedig pénzeli a sulit – suttogta JiMin szinte az orra alatt, majd felemelte rám a tekintetét. – És azt hiszed, hogy nekem örömömre szolgál azt tenni, amit az a némber elvár tőlem...
– Aish, hogy mennyi gyáva ember van erre felé... – sóhajtottam lemondóan.
– Sajnálom, ami HaeRa-val történt, vagy épp történik, de nem mehet el a bálba, és neked is megtiltom, hogy ott legyél.
– Remek, maga egy igazán szaralak – közöltem vele, figyelembe sem véve, hogy felettem áll a ragban, hogy idősebb nálam.
– Hogy merészelsz így beszélni az igazgatónővel? – sápítozott a nő szinte elfehéredett arccal.
– Maga egy gyáva, becstelen alak, aki nem képes kiállni azokért, akiknek szüksége lenne erre.
– Mert nem tehetem meg, és ha nem moderálod magad, akkor felfüggesztelek a tanulmányaid alól – fenyegetőzött.
– Az a helyzet, hogy tök mindegy, hogy hol töltöm a nyomorult életem utolsó három hetét, itt az iskola falain belül vagy otthon a négy fal között – figyelmeztettem dühösen, miközben ismét csak felpattantam a székemről, de ezúttal már nem is ültem vissza. Szerettem volna, minél hamarabb kijutni innen, hogy kitombolhassam magam, mert igen nehezemre esett visszafojtani az indulataimat.
– Ez meg, hogy érted? – nézett rám megdöbbenten, pont úgy, ahogyan JiMin.
– Úgy, ahogyan mondom, és megnyugtatom Önt, kedves igazgatónő, hogy HaeRa se fogja sokkal tovább bírni – vágtam a fejéhez a tényeket, majd angolosan távoztam.