A háború dallamai

Szendária

Szendária az otthona a Szendárisz klánnak. Falui gyakorlatilag családok, melyeket a rangidős vezet. Az egyik ilyen falu szélén egy szendár lány vívott egy klán nélküli ardón fiúval. Fakardot használva próbálták legyőzni a másikat, míg a fiú egy kis tóba bele nem esett.

-Ó! Jól vagy, Senn [szen]? – kérdezte aggódva.

-Uh- Ja! Igen, megvagyok! – vakarta a tarkóját, majd a lány a kezét nyújtotta, hogy kisegítse, de Senn inkább belehúzta a vízbe.

-Ez nem fair! – mérgelődött.

-Szerinted az élőholtak fair küzdelmet vívnak? Vagy a Pokol? Vagy a sok száz másik veszély odakint? – kezdte sorolni.

-És hogyan jutunk ki oda?

-Egy nap ki fogunk... – másztak kifele – ...valahogyan.

A távolban már látszott egy ismerős lovas, ahogy Szendária egy falujába vágtat. Thalleous megérkezett, és a távolból figyelte a két fiatal harcát. Majd mikor a lány lecsapott volna, Senn letérdelt elé.

-Ria Sendaris?

-Igen...? – kérdezte a hangjában egy kis félelemmel.

-Csináltam neked valamit – majd elővett egy lándzsát, minek hegye vasból kovácsolódott. – Nem ez a legszebb fegyver Szendáriában, de-

-Senn... ez csodálatos! – vágott közbe Ria. – Imádom! – és ezzel megpörgette párszor maga körül, hogy ráálljon a keze, de öröme gyorsan halványodott. – Ha ezt apa meglátja, biztosan elveszi.

-Akkor készítek neked egy másikat – állt fel, mire a lány elmosolyodott. Még párszor megpörgette, hogy gyönyörködjön benne. – Kipróbálod?

-Ez természetes! – mosolygott. – De most így el foglak pusztítani egy ilyen fegyverrel – erre Senn egy vállalom pózt vett fel, és Ria elkezdett rohanni felé, majd lecsapott.

A hegy Thalleous kardjára csattant, aki hirtelen a két fiatal közé állt.

-Thalleous!? – csodálkozott Ria.

-Az erőnk nem a fegyvereink erejéből származik, de annál inkább... hogyan használjuk azt az erőt, ami megadatott nekünk – adott egy apró leckét a két ardónnak. – Ez a te kezed munkája, Senn?

-Igen. Az enyém. Érkezésed nagyon szívélyes, Ky'Thalleous [kájfáliosz], de egyben váratlan is.

-Váratlan események vezettek engem ide – válaszolt.

-Jó látni titeket. Ria még mindig leköröz? – kérdezte Sennt.

-Nem.

-Igen – vágott bele egyszerre Ria.

-Remek pengét alkottál Senn – adta vissza a fegyvert Riának.

-Köszönöm! Hali Timber! – simogatta meg a ló fejét, ahogy az közel ment hozzá.

-Az apád... nem engedné az ilyen edzéseket – vágott furcsa grimaszt.

-Tudom... – mondta szomorúan Ria.

-És biztosan nem szeretnéd nálatok látni... amit én nektek adok. É- s-sőt- senkinek sem beszélhettek erről – köttetett velük egy titoktartást.

-Mit hoztál nekünk? – érdeklődött Senn, majd Thalleous elővett egy Mobilium és egy Protesium dallamot.

-Dallamok? Nekünk? – csodálkozott Ria.

-Annakidején gyakori volt, hogy a ti korotokban lévő ardónok dallamokat használtak. Ez a különleges képességünk, hogy hasznosítjuk az erejüket. Használatuk megtagadásával megtagadjuk azt ami ardónná tesz minket – ezzel odaadta a dallamokat a két kamasznak.

-Megtanítod, hogyan használjuk őket? – izgult fel Senn.

-Türelem, fiatalok. Először egy nagyon fontos ügyet kell elintéznem – ezzel elindult de visszafordult, hogy emlékeztesse a fiatalokat. – Most pedig ne feledjétek! Nem hagyhatjátok hogy Osivian [osszivienn] megtudja-

-Thalleous? Tényleg te vagy az? – jött az említett személy.

-O-Osivian! – fordult meg a váratlan szólításra. – Elnézést, uh- hogy ily váratlanul jöttem – kért bocsánatot. 

-Thalleous, Szendária az otthonod. Téged mindig szívesen látunk itt – mosolygott rá. – De ti ketten... Kifejezetten nyomatékosítottam, hogy maradjatok távol egymástól! – förmedt rájuk. – Ria, neked túl sok a kötelezettséged, hogy elcsavarogj a veszély után! 

-Tudom. Mert hogy én vagyok "az egyike azon kevés ardón nőnek". Már mondtad – fordult el. 

-És Senn... bár tiszteletben tartanád a kéréseimet. E klán tagjaként neveltek téged, bár nem vagy az vér szerint.

-Rendben van, Osivian, azt hiszem, eleget kaptak már mára – mentette őket meg Thalleous. – Nagyon fontos ügyeket kell kettőnknek megvitatnunk.

-Akkor azt bent tárgyaljuk. Ti ketten – fordult Senn és Ria felé, – visszamentek a szobátokba, és addig ott is maradtok, míg nem hívlak titeket – ezzel intett Thalleousnak, és elindultak.

Senn beérve a szobájába felmászott az ágyra, és elkezdte vizslatni a Protesium dallamot. A ragyogása és ismétlődő belső mozgása megigézően hatott a fiúra.