A háború dallamai

Halálukért kik fizetnek?

Szendária romjait ardónok figyelték. Rengeteg pusztítás, még több halott. Elvitték őket Mendória északi részére, közel Northwind királyságához. Ceremónikus temetést rendeztek mindnyájunknak, sírjukat a mesterek világították be jelölésükkel. Mindenki hatalmas szomorúsággal búcsúzott a bajnok Thalleoustól. Egy közeli teremben gyűltek össze a klánok este felé.

-Hihetetlen! – csapott az asztalra Zulius. – Ez egyszerűen példátlan! – morgott. – Mind a négy ardón klánt megtámadták- egy falut provinciánként, mind halottak. Ezek kaszaboltak.

-Nem csak akármilyen falukról szólsz... az ősdallamokat keresték – helyesbítette Siderian mester. Pár másodperc néma csönd után Galadar beszélt.

-Oly sokszor figyelmeztetett minket Thalleous Sendaris, elvitte őket biztonságba a voltáriszoktól... egyelőre – kijelentésére testvére, Hadion reagált.

-Ne olyan sietősen, Galadar, még az sem biztos, hogy ez a tragédia a voltáriszok műve volt. Lehettek banditák... vagy az Unyielding Légió. Akár a pletykák szerinti Nekrománcor csoportok nyugatról.

-Akkor mégis mit tegyünk?

-Bármennyire is fáj, egyet kell értenem korábbi ítéltünkkel – háborodott fel a mendórisz mester. – Túl gyengék vagyunk támadni, és túl sokat kockáztatunk – csönd lepte el a szobát, majd egyszer csak fémszerű tárgy ciklikus koppanását hallotta mindenki, ami egyre hangosabb lett. Aurelius mester volt az, meghallva a beszélgetést odasietett, amilyen gyorsan csak tudott.

-Hosszú ideje megtiszteltetés nekünk, mestereknek megvilágítani halottjaink sírjait... így jelöléseik örökké ragyoghassanak. De a kövek, amik ma felgyúltak, nem idősek hosszú útját jelképezik. Ma ártatlanokat temettünk- olyasfajta ellenség kezei közt végezték, akik ellen már sem erőnk, sem bátorságunk nincsen – újabb hosszabb csönd.

-Aurelius mester bölcsen beszél. Én elindulok a voltáriszok ellen – tökélte el magát Zulius. – Thalleous figyelmeztetett, hogy a voltáriszok az ősdallamokért jönnek, és ők eljöttek. Még mielőtt elvitte őket, azt mondta, a voltáriszok a Velgrin-hegyen vannak, ahol megölték az ő társát- Hawkent. Nem vagyok mester és nincs társam sem. Mindent megteszek, hogy kiírtsam a voltáriszokat, egyszer s mindenkorra – csapott megint az asztalra.

-Amit javasolsz, az háborúba szólítja klánjainkat – kételkedett a mester.

-Siderian mester... ennél nagyobb veszéllyel nézünk majd szembe, ha hagyjuk, hogy a voltáriszok megerősödjenek – szólalt fel Galadar. – Én veled tartok Zulius Kaltaris.

-Ahogy én is, testvér. A fenyegetéssel szembe kell nézni, hogy végét vessük.

-Az ardónok újra háborúba készülnek – egyezett bele Aurelius mester. – Üzenetet küldünk más klánoknak, és összeszedjük az összes ardón harcost, ki harcolni kíván – fejezte be ezt az apró gyűlést.

Mindenki visszavonult egy biztonságosabb helyre, vagy éppenséggel elkezdtek utazni, Aurelius mester kérésére. A sarki fény világította be az estét északról, ami néhanapján meg szokott történni azon a területen. Zulius csak kint állt és hagyta gondolatait száguldozni, mígnem Hadion meg nem zavarta.

-Oly sok év telt el, mióta használtuk a háború dallamait – jelentette ki.

-Reménykedjünk... még emlékszünk használatukra – ezzel a semmibe kilőtte aggresszium dallamát, az Aggroörvényt, hogy megnézze, mennyit is felejtett.