A háború dallamai

Összefoglaló, előzetes

Az elmúlt részekben sok minden történt, nézzük vissza mit csináltak eddig karaktereink, és útközben egy kis bepillantást is nyerhetünk az elkövetkezendő részek tartalmába.

-Úgy hívták, Haláldalnok – olvasta Thalleous. Northwind királyságában az Idők falánál álltak mindketten.

-Hallottam pletykákat valami jelenlétéről a Velgrin-hegy csúcsán – közölte Hawken.

-Úgy hiszed, hogy a voltáriszok a Velgrin-hegyen vannak? – a Velgrin-hegyen egy nagy obszidián kapu volt, és egy nemrég használt barlang.

-Miért hagynák ott a dolgaikat, ahol mások megtalálják azokat? – a szendár csak sóhajtott.

-Miért még mindig itt vannak – a háttérben voltáriszok tűntek elő.

-A nevem Tygren Voltaris – bemutatkozásuk egy harcban végződött. Dallamokat használtak, és végül veszteséggel ért véget az összecsapás, ahogy Thalleous látta Hawken-t meghalni. – Sok év, mit előkészületekkel töltöttünk ehhez, és te... még bele sem avatkozol – a voltárisz képes lett volna leszúrni Thalleoust, de ő sikeresen elmenekült.

Két tolvaj Ethéria várába készült betörni egy sárkány kőért.

-Itt is van, Grim – nevetett. – Ha sikerre visszük, akkor egy nagyon gazdag ember leszek – a várban egy csomó tornyot végig jártak, mire megtalálták azt, amiben a kő volt. Viszont nem csak őrökkel volt védve. Ahogy felemelte, az jelzett az őröknek, akik nem tudták elfogni őket, így sikeresen meglógtak a lopott értékkel. – Megcsináltunk, Grim! Gazdag leszek!

Viszont az ember nem ünnepelhet túl korán, mert ahogy megálltak egy szirt szélén, elejtették a követ.

-Ó... Grim! Most ÚJRA meg kell találnunk, mielőtt valaki más tenné – viszont ezzel elkésett. Másnap reggeltájt valaki rálelt.

-Mi ez a cucc? – szólt Abigél, majd megfogta, és hazavitte.

-Mi földművelők vagyunk, Abigél, csakúgy, mint a szüleid voltak – mondta neki, így Abigél estére betakarította a terményeket. – És m-mi ez, amit a házhoz gurítottál? – nézte a követ.

-Ó, az? Semmiség.

-Ez egy sárkány kő, Abigél – az este folyamán az a kő elkezdett világítani, és mintha hatással lett volna Abigél álmára is.

Egy helyen ébredt, mit szürke, fekete és lila színek uraltak. Szemben vele egy trón állt, azon egy korona ült. Ahogy közelített felé, csontokra lépett, mögüle pedig a Pokol serege jött, kiesve álmából, ezzel Sam ugatására ébredve.

Kirohant, és két tolvajnak nézett szembe, akik a követ vitték volna el.

-Tedd le a követ, és tűnés! – mutatott rájuk a kardjával. Harcba torkollott az egész, a tolvaj többnyire csak mutogatta magát, s mikor Abigél felé kerekedett, ő szimplán leütötte.

-Nem rossz, kölyök, de erre most nincs időm – az egész délelőttöt kómában töltötte, míg napnyugta tájt fel nem ébredt.

-Épp készültem orvost hívatni – szólalt fel Mr. Finch, majd Abigél kiment az útra, mialatt íját a hátára szögezte.

-Elindulok a kő után. Ha Ethériát hívjuk segítségnek, az már késő – ezzel elment a tolvajok után Sammel az oldalán.

Útközben találkozott régi barátjával, Darlénnal, akitől megtudott egypár dolgot.

-Az nem csak egy sárkány kő, Abigél, hanem egy végzetsárkány tojás. A Végzetlovagok vigyázták régen a földet sárkányaikkal. Az sok éve volt. Mind a Végzetlovagok és a sárkányaik is köddé váltak – mesélte. – Úgy tűnik eddig jöhetek veled, Abi. Vigyázzatok magatokra! – ezzel visszafordult, mialatt Abigél és Sam folytatta az utat a Tabóra bérc felé.