A háború dallamai

Nem földművelő

A naplemente nem csak egy város tetejéről szép, de az erdőben is káprázatos színek uralkodnak ilyenkor. Abigél éppen ébredezett az ütésből, amit kapott még hajnalban. Természetesen az első ismerős arc amit meglátott az Sam volt, ahogy boldogan ült előtte és csóválta a farkát.

-Épp készültem orvost hívatni – szólalt meg a szomszéd. – Egy egész napot kihagytál – ekkor Abigél felállt, hogy lássa, mi a helyzet. – Csak óvatosan, Abigél, még nem vagy olyan állapotban, hogy már mozoghass.

Sam és ő kimentek a ház előtti útra, nézve az irányt, amerre a tolvajok mentek, a lány pedig íját a hátára tűzte. Majd realizálódott benne a hajnali esemény.

-A sárkány kő?! – kérdezte Mr. Finchet.

-Azok a tolvajok elvitték. Ne zavartasd magad ezzel. Tudod, ez történik akkor, ha olyan ügyekbe keveredünk, amik nem érintenek minket. Végül is földművelők vagyunk – próbálta elterelni a témát.

-Nem – jelentette ki határozottan.

-M-mit is mondtál?! – kérdezett vissza.

-Én nem vagyok földművelő! Elindulok a kő után. Ha Ethériát hívjuk segítségnek, az már késő, de Sam és én követhetjük őket, amíg a nyomuk friss – ezután elindult.

-Abigél, megtiltom, hogy ezt tedd! – kiáltotta, ahogy ment utána, mire megállt.

-Ez várható volt, és sajnálom! Gyerünk, Sam! – majd elkezdett rohanni az úton, közben Sam vitte neki a kardját.

-Abigél! – kiáltott utána az öreg, de ők csak mentek tovább, meg sem hallva a szomszéd kiáltását.