A háború dallamai

A Vég kezdete

Ha egyszer valami olyat találsz, ami nem illik bele a környezetébe, bekerülsz a címlapokba. Azonban van pár olyan dolog is, ami miatt inkább kerülnéd a felhajtást. Ilyen lehet például az a lila kő is, amit egy lány és a kutyája talált az erdőben, nem mellesleg nem is sejtve azt, hogy ezzel elkezdődött a Vég.

-Mi ez a cucc? - lépett egyre közelebb, majd mikor a kezével közeledett hozzá, a kutya megmordult. - Sam, csendet! - csitította rendre kutyáját, aki mancsaival eltakarta a szemét, hogy ne lássa a rettentő dolgokat. Majd hozzáért és... - Látod? Semmi sem történt - fordult vissza Sam felé. - Gyerünk, vigyük vissza magunkkal - ezután felvette a követ és elindultak vissza a házuk felé. Azért ez a kő nem maroknyi nagyságú, így miután úthoz értek, a követ gurítva vitték tovább.

A ház egy nagyon falusi hangulatú kőház, fatetővel és egy kis terasszal. Kertjében sokféle növény nőtt, többségük már készen állt a betakarításra.

-Abigél? - szólt egy idős férfihang, amire Sam és a lány is elkezdett vigyázban állni. - Már megint vadászni voltál? - jött kifele egy úr a szomszédos házból. A két lakhelyet csak egy kerítés választotta el.

-Mr. Finch! - kiáltotta ijedten, ahogy felé fordult. - Sam és én korán elmentünk, uh... - beszélt, miközben elrejtette a követ a kerítés mögé, - hogy legyen vacsoránk.

-Legalább betakarítottad a cukornádat, mielőtt távoztatok? - jött egyre közelebb az öreg.

-Igen, leszedtem- - majd megakadt a szava, ahogy elnézett a cukornádas felé, ami még mindig betakarításra várt. - Sajnálom, Mr. Finch... ma reggel készültem rá - kért elnézést.

-Jól van. Nos, fogtatok valamit? - érdeklődött.

-Hát, lett volna egy malac, ha nem szóltak volna bele - nézett a kutyájára, aki egy cuki megbánó fejjel tekintett vissza rá.

-Bizony el tudom képzelni milyen éhesek lehettek. Látod az a csomagot amott? - mutatott fejjel a teraszára. - Telis tele van friss hússal, gyümölccsel, kenyérrel és sok más finomsággal - Sam csak addig figyelt, míg a hús szót nem hallotta, azután rögvest indult a teraszra és elhúzta magával a csomagot, mialatt Mr. Finch Abigélhez beszélt. - Tölgyerődben vettem meg, még a legutóbbi látogatásomkor- nem kellett volna vadászni menni. Ezen tetejében még van egy egész idényű betakarításra váró terményünk is. Mi földművelők vagyunk, Abigél, csakúgy, mint a szüleid - szólt, mire a lány csak lehajotta a fejét. Néha nem érezte magát földművelőnek. - Most pedig menj és szedd le a cukornádat, még mielőtt sötétedne. Én meg addig egy kellemes vacsorát töltök el - aztán Abigél elindult, hogy pihenjen egy kicsit a szobájában. - És m-mi ez, amit a házhoz gurítottál? - érdeklődött a lila kőről, amit meglátott a kerítésnél.

-Ó, az? Semmiség - válaszolta, mire az úr felvette a tárgyat. - Csak egy nagy lila... kő volt.

-"Semmiség?" - kérdezte vissza. - Ez egy sárkány kő, Abigél - erre a lány szemei elkerekedtek, majd Sam elkezdte megugatni az öreget. - Hé, tartsd távol tőlem az állatodat! - hátrált.

-Sam! Maradj már! - erre a kutya csak morgott egy kicsit.

-Az ilyen dolgok túltesznek rajtad, Abigél - célzott a kőre, majd megfordult és bevitte a házába.

Azután Abigél bement, felakasztotta íját és ledőlt az ágyára. És jött Sam is, hogy felugorjon mellé, így felkeltve gazdája figyelmét, hogy megmutassa az ő zsákmányát. A lány elmosolyodott kutyája leleményességén, majd felkapott egy almát és elkezdte enni, míg kutyája egy szelet marhahússal jutalmazta magát.