A háború dallamai

Luna

Egy egész napot várt Abigél. Nem tudta rászedni magát, hogy aznap este rendesen eltemesse Samet. Az éjjelt vele aludta át, majd nappal keresett egy tökéletes helyet, ahol kutyája békében nyugodhat. Estére végzett is a munkával. A helyre virágokat rakott.

-Sajnálom, Sam – tette kezét a sírra. Mögüle viszont a tojás elkezdett furcsán viselkedni. Lila fénye már nem csak tojáson, de a környezeten is látható hatást gyakorol. Szó szerint ragyogott, majd a körülötte lévő hatások a tojásban összegyűltek és az felrobbant, amivel együtt Abigél is hátra esett. – Mi történt? – csodálkozott el. A tojást már csak darabjaiban látta, helyén lila tűz égett.

Maga mellett viszont mozgásokat látott a szeme sarkából. Oda fordult, és akkor látott meg egy kis Végzetsárkányt. Egy kisebb sziklára mászott fel.

-Ne, várj, gyere vissza! – szólt utána, de a kis sárkány a szikla túloldalán eltűnt. Ekkor feladta a reményt, hogy visszajön, de végül visszatért. Csak egy helyet keresett, ahol kipróbálhatja szárnyait.

A Hold halvány fogyó fázisának fénye mögüle úgy világított, mintha az ő maga lenne, Luna. Leugrott, de apró szárnyai nem bírták fenntartani a levegőben, így leesett. Szerencsére Abigél időben elkapta őt, így az a vállára ült. Látszott, hogy Abigél még nem áll készen egy új társra, de a sors úgy hozta neki, hogy egy Végzetsárkány gazdája legyen.