Igneous és Senn már a hegység felét megjárták. Ott a legszebb a napfelkelte. De csak keveset tudtak belőle látni, mert beszélgettek. Nem mintha az éjszaka máshogy telt volna. Bár, míg Senn aludt, addig Igneous folytatta az olvasást.
-Egyszer olvastam egy könyvet, amiben azt írták, az Őrszemek Ardónia egyik legrégibb fajai- még a Gleccserieknél is – nevetett.
-De mégis mit csináltak? Majdnem megfullasztottak! – akadt ki Senn.
-Biztosan megpróbálták kitalálni, melyik klán tagja vagy – találgatott. – Ahogy a nevükben is van, Ardónia legősibb és legféltettebb helyeit őrzik a nem kívánt látogatóktól. Ataraxia Biztos fontos, ha Őrszemek védik – egyre közeledtek a városhoz. A közelben már emberek és ardónok is járkáltak egyaránt. Sokszínű város sokszínű lakói sokszínű életet éltek. Minden klánból érkeztek ide ardónok, és bármely királyság tagjait szívesen befogadták. Vannak, akik egyenes itt születtek, hiszen már vagy úgy a Nagy Háború óta létezik a hely. – Hát, biztos ez Ataraxia. Picit kisebb, mint amire számítottam, de végül is jó egy ardón városában járni egyszer. Most... – kaparta meg a torkát. – Mit is keresünk pontosan? – kérdezte, de a válasz elmaradt, ahogy Ataraxia szívét meglátták. – Te jó ég... – csodálkoztak el mindketten. Ardónia szívéhez közel járva a hely sokkal inkább egy fantázia hely, így Ataraxia sem különbözik. Lebegő szigetek hidakkal összekötve, elő világgal rajtuk és ez senkit sem zavar. Egy folyó szeli át alattuk a szakadékot, ami szépen visszatükrözi vizében a lebegő várost.
-Ez hihetetlen! – szólalt fel Senn is.
-Gyere, rakjuk le gyorsan Timbert és nézzük meg! – intett neki. Gyorsan el is indultak az összekötő hidakhoz, miután Timbert az istállóban hagyták. Többnyire ardónok éltek itt, biztonságban mindentől.
Látszott rajtuk, hogy azt sem tudták, merre mentek, de Igneous csak folytatta az utat.
-A támadásuk csak a kezdet volt – hallottak meg pár ardónt beszélgetni. – A voltáriszok valóban visszatérnek és egy seregre van szükségünk a harchoz.
-Nem figyeltél? Ardónokat keresünk, majd aztán két hét múlva megtámadjuk a voltáriszokat. Nem fogják már fenyegetni a klánokat – szólt Zulius.
-Ez sokkal nagyobb! – vitatkozott. – Készen kell állnunk megvédeni egész Ardóniát.
-Hmf, túlzásba esel – mosolygott Hadion.
-Sajnálom, hogy nem csatlakozol hozzánk. Menjünk is, Hadion – ezzel ott hagyták a nesztóriszt, aki csak sóhajtott, hogy megint faképnél hagyták őt.
-Ugyanúgy gondolom, amit mondasz – szólt bele Senn is. – A falumat a voltáriszok rombolták le és tudom, hogy mire képesek.
-Érdekes... – nézett rá furcsán az ardón. – Még sosem találkoztam klán nélküli ardónnal. A nevem Hubris Nestoris. Te jössz – mutatkozott be.
-A nevem Senn, és ő a társam, Igneous.
-Üdvözlet! – intett a háta mögül.
-Egy klán nélküli ardón és egy Magnorit... – gondolkozott hangosan Hubris. – Ti ketten működhettek. Egy ellenállási csapatot toborzok Ardónia Lovagjai néven – mesélt tervéről a két utazónak. – Hasznát vennénk egy Magnoritnak soraink között – ajánlotta fel.
-Ez egy csábító ajánlat... – gondolkozott el Senn, – de előbb lenne pár dolog, amit el kéne intézni.
-Ardónia Lovagjai mindig toboroznak. Keress, ha adódik lehetőséged. És ö... jó napot – majd elment.
-Milyen furcsa fickó – csodálkozott Igneous. – Nos! Merre tovább, Senn? – kérdezte, de meg sem várta a választ, elindult valamerre.
-Hát, nem vagyok biztos mit kéne keresni... vagy hogy, mié- – majd mikor megfordult, Igneous hűlt helyét találta. – I-Igenous, várj meg! – rohant utána.
Mintha valami furcsa erő vonzotta volna be egy kovács műhelybe. De nem is akármilyenbe!
Videó további nyolc rész múlva
أنت تقرأ
A háború dallamai
خيال (فانتازيا)Hamarosan minden, amiről azt hitted különbözik, most egybeforr egy hatalmas végkifejletben, ahogy a Háború dallamai visszaránt kétszáz évet és elmesél egy olyan történetet, ami még ma is nagy hatással van Ardónia népére. Kik azok az ardónok, mit csi...
