A háború dallamai

A bányában

Két dolog biztos: hogy Felden fővárosa Felóra, és hogy a királyságot csak két folyó szeli át. Sok halász szokott arrafelé járni, hogy kifogja ezen kristályfolyóknak halait. Az egyik folyó elválasztja Riverstead városát a Bazalt parttól, amerre Lucan tartott. Végtagjait nyújtóztatta unalmában és magában motyogott.

-Egy bányász... egy bányász! Természetes, hogy több bányász kell nekik. Nincs hiány sem varrókból, sem pékekből. Dehogy! Csakis bányászokból. Tipikus – panaszkodott magában, amíg a Bazalt partot el nem érte.

Csak egyetlen épület volt a bánya bejáratához közel, ésszerűnek tűnt bemenni oda.

-Helló? – kérdezte, hátha van ott valaki. – Egy újabb jogilag kötelezett bányász jött, hogy dolgozzon! – mondta „rettentő vidám" hanglejtéssel, majd az egyik fal mellett észrevett egy alvó embert egy csomó üres üveggel körülvéve. – Ezek most viccelnek velem... – forgatta szemeit. – Van aki ébren van itt?! – közelített felé. – Hé! – ordított rá, de nem reagált, így ököllel rácsapott a mellette levő üllőre, amire fel pattantak a srác szemei.

-Hm? Mi? – kérdezte kómásan.

-Bányászati munka miatt jöttem. Az őrömet keresem, Eddy-t – mondta.

-Az én lennék. Eddy, a szolgálatodraaaaaaaaaaa... – nyújtotta el a végét és hajolt meg. – Előkészítettem pár italt, de hát- megittam legtöbbjüket – csuklott. Nem tudta, mit kezdjen magával így kínos nevetést hallatott. – Burgonyát? – vett elő egy látszólag romlott krumplit, ami körül még a legyek is repkedtek.

-Ööö... nem, köszi... idefele ettem – utasította vissza az ajánlatot. – Ó, a nevem Lucan egyébként – mutatkozott be nyújtva a kezét egy kézfogásra.

-Örülök a találkozásnak Lucan, én Eddy vagyok – mutatkozott be ő is intve, – lássunk munkához! – adta a kezébe az egyik csákányt, majd elindultak a bányába.

És Eddy csak beszélt és beszélt...

-Egész életemben őr voltam a Bazalt bányában és a spanom, ezt el kell mondjam, úgy őriztem, mint még soha senki... Az apám is őr volt. Meg a bátyám is az volt. A nővérem is őr volt- várjunk, nincs is nővérem... és mondtam neki: "Nem, ne egyél pókszemet, ha beleharapsz, meghalsz!" De azért is megette... A nagybátyám disznót ült meg- – szinte már a bánya legmélyén voltak, amikor Lucan valami zajt hallott.

-Állj már meg! Csak egy percre csituljál el! – kiáltott rá, miközben a furcsa hangot hallgatta.

-Ó... meg fogod ezt a furcsa hangot szokni idelent, Lucan. Én már mindig hallom ezt – indult tovább Eddy.

-Nagyon rossz előérzetem van – forgatta szemeit, majd követte a csávót.

-Mi majd eldolgozunk arra- a bal oldalon- úgy értem, uhh- jobb – cserélt irányokat.

A bányában szénen és vasércen kívül igazi ritkaságokra lehet lenni, mint gyémántra, amit drágán eladnak, vagy smaragdra, amiből kereskednek és aranyra, mit többnyire Felden erődjeibe szállítanak. Alagutakat robbanószerrel indítanak el, és felvonókkal meg csillékkel szállítják a talált érceket és a köveket.

Majd egyszer csak valaki elejtett egy szenet, mi után Lucan nyúlt, nehogy leessen.

-Megvan! – de akkor derült ki, hogy amit elkapott az valójában egy Wither csontváz feje.

Odalent élőholtak jöttek ki az alagutakból, felfegyverezve és páncél is volt rajtuk.

-Zombik! – dobta el Eddy az üveget és rántotta elő a kardját. – Vissza- vissza kell tartanom. Menj a riasztóhoz! – mondta Lucannek.

-Eddy! – kiáltott utána. Lehet, hogy egy zombival könnyű, de sokkal egyszerre nem, így elejtette kardját és az egyikkel belezuhant a mélybe hosszú sikoltással. Kapva az alkalmon, Lucan felvette a kardot és kifele igyekezett az őket körülvevő élőholtak fogságából. 

Videó további négy rész múlva.