A háború dallamai

Váratlan találkozás

Azon éjszaka nem csak Underwood erdeiben telt furcsán, Lucan a szabadban táborozott le. Egy adag rohadt húst aggasztott a tűz felé, míg kardján egy kis marhahúst sütött. Maga mellé helyezte a Wither csontváz fejét annak reményében, hogy előhívja a Nekrománcorokat, de valaki más vette őt észre.

A fákon bujkált, azok ágaiba és indáiba kapaszkodott. Hátán két katana is helyet foglalt, egy hosszabb és egy rövidebb a különböző harcstílusok miatt. Természetesen Lucan is észrevette, hogy valaki figyeli, így amikor feléje irányuló mozgást hallott, ami nem más volt, mint az őt megtámadni készülő személy leugrása egy fáról, egyet bukfencezett és próbált minél több feléje érkező ütést hárítani, de hát még a húst is rajta hagyta, ami elterelte a figyelmét. Ezzel ellenfele levette őt a lábáról és kardja pengéjét a srác nyakához rakta.

-Te vagy a legostobább Nekrománcor, akit valaha láttam – szólt egy női hang.

-Bocs, hogy csalódást okozott, de... – kezdett bele Lucan, – ez épp egy csapda! – majd a lábával ő is levette a másikat a lábáról, majd sikeresen felállt.

-És mit próbáltál elkapni?! – mondta, már szinte ordítva a másik.

-Nekrománcorokat... például TEGED! – majd nekirontott, de a lány félrelépett és Lucan a földre esett.

-Én nem vagyok Nekrománcor, te idióta! Vadászom őket! – ordította, mire Lucan megfogott egy égő gallyat, hogy jobban lásson.

-És én is! – ezzel a másik felé tartotta, így felfedve, hogy ő tényleg nem Nekrománcor, mivel a kezével takarta a szemét a hirtelen jött fénytől. – Egy feléna? – nézte a lányt.

-Egy ember... – tette le óvatosan a kezét, ahogy kezdett hozzászokni a fényviszonyokhoz, – hát ezért nem láttál rendesen – tisztázta magában.

-Ó, én nem láttam? Hisz te támadtál! – hibáztatta.

-Csak mert nálad van mindez a... a cucc! – mutatott a csapdájára. – Ezt mégis miért?

-Reméltem, hogy előhívom így a Nekrománcorokat – vette fel a fejet a kezébe.

-Nekrománcorok nem jönnek rohadt húsra... – tisztázta. – Erre csak az élőholtak jönnek fel – javította ki.

-Lehet, hogy végül mindkettő bevált... – mondta, mialatt a feléna elrohant. – Nézd, a tervem bevált- – szólt, de abbahagyta a mondatot, amint hátra fordult és már csak hűlt helyét látta a felénának. – Várjunk egy percet... hova mentél?! – kiáltotta, majd eldobva a fáklyaként szolgált gallyat, elindult vélhetőleg a lány után.

A zombik csak mentek utána szép lassan, a csontvázak pedig megpróbálták leszedni még futás közben. És Lucan csak futott, majd amikor már úgy vélte, hogy elvesztette a nyomát, körül nézett, majd fel a vele szemben lévő fára és ott látta meg felmászni a feléna nőt. Lucan azonnal rohant, hogy ő is felmásszon.

-Hát az este az pazar... – motyogott magában, – fát mászok, zombik üldöznek... most mi jön...? – kérdezte magában, majd felért egy faház szerű helyre. Jobb ötlet híján elkezdett a lány után kiáltani. – Hé, mégis hová mentél- – szólt, de a feléna ott termett mellette és befogta a száját.

-Csöndet! – suttogta, majd lenézett, hogy lássa, merre mennek az élőholtak és az őket irányító Nekrománcor. Szerencsére elkerülték a fát, így még nem vették észre. – Mégis miért követtél? – kérdezte tőle.

-Menekülök az életemért, és pont azért... segítened kell – tisztázta.

-Azt látom. Gyere beljebb – intett neki. A hely telis tele volt térképekkel, könyvekkel és jópár fegyverrel. Amíg a lány pár dolog után kutatott, addig Lucan körbenézett.

-Mi ez a rengeteg cucc? – kérdezte, mialatt a mellette lévő párkányról próbált almát szerezni magának.

-Ne nyúlj semmihez – fordult meg hirtelen, mire Lucan szép lassan elvette a kezét az almák közeléből. – Nos... – kezdett bele, – miért kutatsz Nekrománcorok után? – szögezte le első kérdésnek.

-Mióta túléltem a támadást a Bazalt bányában, kioszt- – kezdte de a lány beleszólt.

-Várjunk, hát te lennél a Bazalt bánya túlélője? – kérdezte meglepődve. – Akkor te lehetsz Lucan. Mi történt- milyen stratégiát használtak? – kérdezett egyre többet.

-Hó, hé, nézz ide – állította le őt, mielőtt olyan kérdésekbe bonyolódnának, amikről fogalma sincs, – nem tudok semmit stratégiákról vagy vagy Nekrománcor helyekről. Én csak bele kényszerültem – ment ki az erkélyre. – Nem vagyok sem hős, sem harcos. Én csak próbálok valamit kezdeni az életemmel... és most emiatt Nekrománcorokra vadászok – jelentette ki.

-Meglepő, hogy Felden vezetői végre elismerték a létezésüket. Én már évek óta ezt csinálom.

-Talán... – gondolkodott el a srác, – dolgozhatnánk... együtt? – mondta kérdésnek hangzóan.

-Én... Egyedül jobb vagyok – mondta úgy, mintha tudná, hogy ez nem igaz, és tényleg. – Maradhatsz estére, de holnap magadra vagy hagyatva.

-Ja... Ja, talán én is jobb vagyok egyedül – mondta, de ezek csak szavak, amik könnyen elszállnak, emiatt tudják, hogy nem így gondolták. Majd Lucan kiment az erkélyre és csak nézte a tiszta égboltot. Utána elővette az ablakból csórt almát és elkezdte volna enni, de mégsem tette. Valami megakadályozta, hogy ezt tegye, mert tudta, hogy nem lenne előnyös számára, ha jóban akar lenni a felénával. Elővette a fejet és azt nézte, majd az égboltra tekintett megbánó arccal. A hatodik érzéke még mindig ugyanazt súgta neki.