Please don't touch me✔

3.

ARI

Kibaszott hajnali négykor még az egész kocsma tele van, mintha az embereket egyszerűen hidegen hagyná, hogy csak eddig tartunk nyitva. Nevetgélnek, beszélgetnek, vannak, akik táncolnak és amikor Lilja leállítja a zenét és a mikrofonba szólva közli velük, hogy el lehet takarodni, mert záróra van, a legtöbben méltatlankodnak. Egy-két részeg idióta egyből elindul az ajtó felé, de amennyire botladozva haladnak, meg lennék lepve, ha önerejükből el is jutnának odáig.

– Kapcsold már vissza a zenét! – üvölt egy srác a tömegből, de szerencsére Lilja nem az a típusú csaj, akit félteni kell az ilyen beszólásoktól. Cifrán káromkodva szól vissza, elküldi a csávót a búbánatba, aztán lejön a színpadról és elkezdi kifelé terelni az embereket.

Inari egy csajjal flörtöl a pult másik végében és mielőtt Lil felfigyelne rá és kipenderítené a lányt is, Inari megfogja a kezét és behúzza őt... a raktárba. Ne már, ember! Miért kell mindig a raktárban csinálni, mikor nagyon jól tudod, hogy ott van a seprű és a felmosó, amikre szükségünk van itt kint?

Mielőtt nagyon belemerülnének a dolgokba azok ketten, benyitok a raktárba és igyekszem úgy kihozni a seprűt, a felmosót meg a felmosóvödröt, hogy észre se vegyem őket és lehetőleg ők sem engem, aztán már csukom is be az ajtót magam mögött és mire végzek ezzel a mutatvánnyal, már üres a kocsma. Lilja bezárja az ajtót, nehogy bárki betévedjen, aztán elkezdi összeszedegetni a poharakat, miközben halkan dúdolgat, én pedig egy darabig a pult mögött pakolászok, leszámolom a kasszát, feltörlöm a kiömlött piákat és hasonlók.

– Hol a fenében van Inari? – kérdezi Lilja pont akkor, amikor a raktárból kihallatszódik egy nyögés. Elfintorodik. – Az az istenverte barom. Megint a raktárban?

– Mint mindig.

– Csinálni fogok egy cetlit és kirakom az ajtóra.

– És mit fogsz ráírni? „Édes, drága, egyetlen Inarink, kérlek, légy oly' drága, és fektesd meg az egyéjszakásaidat a mosdóban vagy a macskaköves utcán a raktár helyett"?

– Én valami olyasmire gondoltam, hogy ha megint a raktárban támad kedve dugni, levágom a farkát.

– Nem rossz, de egy kicsit talán agresszív.

– Tényleg? Vajon miért?

Mosolyogva megrázom a fejem és a seprűvel kisétálok a pult mögül. A színpad szélénél lévő, már kikapcsolt laptophoz megyek, amit újra beizzítok. Kereshetnék karaoke verziót ahhoz a dalhoz, amit be szeretnék kapcsolni és beüzemelhetném a projektort is, hogy ki tudjam vetíteni a szöveget, de felesleges, ugyanis biztos vagyok benne, hogy Lil kívülről fújja a számot.

Amikor felcsendülnek az első, erőteljes hangok, Lilja csak felvonja a szemöldökét, majd megrázza a fejét, jelezve, hogy ezt nem gondolhatom komolyan.

– Összepakolnunk kéne, nem bolondoznunk – harsogja túl a zenét.

– Majd pakolunk később – ugrok le a színpadról. – Plusz így legalább nem halljuk Inari újabb hódítását.

Táncolva megyek végig a néhány asztal között és amikor Liljához érek, megfogom a kezét. Elneveti magát, de hagyja, hogy táncra bírjam. Megpördül, aztán őrült módjára rázni kezdi a fejét és nekiáll ugrálni, én pedig követem a példáját. Úgy csinálok, mintha a kezemben lévő seprű egy gitár lenne és éppen baromi vadul játszanék rajta.

– Ezaz, toljad! – kiabálja Lilja.

– Till he was with me – kezdek el énekelni. – Yeah, me. SINGIN'!