Please don't touch me✔

10.

LAURI

Amikor azt hinném, hogy a helyzet már nem lehet kínosabb, kiderül, hogy lehet, ugyanis, ahogy Ari elindul a raktár felé, az éppen egy srácot kiszolgáló Inari hátrébb rakja a lábát és mivel Ari ezt nem veszi észre, nekimegy és már bukik is előre. Látom, ahogy a kezével tompítja az esését, ami valószínűleg nem segít túl sokat neki, tekintettel arra, hogy az egyik keze a tükör betörése miatt vágásokkal van tele.

– Hogy az a... – morogja és miközben felkel, hosszasan szidni kezdi lényegében az egész világot, de főként Inarit. Morog valamit arról, hogy feleslegesen rakta ki a lábát, mert ő pont nem akart senkit kiszolgálni, pláne azt a lányt nem, akit Inari kinézett magának, én pedig csak hallgatom és próbálom megérteni, miről is van szó.

– Miért magyaráz valami lányról, aki tetszik Inarinak? – kérdezem a közelemben álló és Arit figyelő Liljától.

– Inari jelzett Arinak, hogy bejön neki az egyik csaj – sóhajt fel a lány. – Ha hátratesszük a lábunkat a pult mögött, amikor valaki elindul egy ember felé, az azt jelenti, hogy kinéztük magunknak az illetőt, szóval le lehet kopni. Ez egyszerűbb, mintha szólnánk a másiknak, hogy tipli van, plusz, ha nem is veszi észre a lábunkat, akkor is hatásos. Mint látod – bök Ari felé.

– Ez elég balesetveszélyesnek hangzik.

– Nem az. Eddig senki nem volt még olyan balfasz, hogy elessen valakinek a lábában.

Nem reagálok arra, hogy Lilja minek titulálja Arit, inkább csak figyelem a srácot. Már befejezte a káromkodást, de még mindig dühösnek néz ki. Nem tudom, mi lehet a pult mögött a padlón, de akármi is az, Ari pólója nedves tőle, a kezén lévő kötés pedig szintén. Morgolódva, halkan motyogva indul el a mosdó felé, én pedig egy darabig csak nézek utána, aztán Liljára pillantok.

– Van valami viszonylag tiszta rongyotok?

– Ja. Kéne?

– Igen. – Elkezd a pult alatt kutatni, majd egy kicsivel később előhúz egy fogjuk rá, hogy fehér rongyot és ledobja elém. – Köszi – veszem fel a pultról az anyagot. Felkelek és elindulok a mosdó felé, hogy segítsek Arinak, bár azt magam sem tudom, hogyan is tervezem ezt pontosan. Mindenesetre Lilja és Inari látszólag nem foglalkoznak azzal, hogy a srácnak minden bizonnyal segítségre van szüksége, szóval kénytelen vagyok én megoldani. Egyedül.

Amikor belépek a mosdóba, Ari sűrűn káromkodva szedi le a kötést a kezéről és amikor meghallja az ajtó nyikorgását, olyan gyilkos tekintettel pillant fel, hogy hirtelen nagyon örülök annak, hogy a szemmel ölés nem lehetséges. De amikor észreveszi, hogy csak én vagyok, már kevésbé néz gyilkosan. Persze még mindig nem kedves a pillantása, de legalább már nem látom rajta azt, hogy meg szeretne ölni. Kezdetnek nem is rossz.

– Jöttem segíteni – motyogom még mindig az ajtóban állva.

– Segíteni? – vonja fel a szemöldökét.

– Igen. Tudod, a kötéssel.

– Ne sértődj meg, de ezt pontosan hogyan tervezed? Ha nem hordasz egy elsősegélykészletet a farzsebedben, nincs mivel bekötni a kezem, de ha véletlenül pont van nálad minden, ami kell, hozzám érni akkor sem tudsz.

– Imádom, mikor azt mondod, hogy ne sértődjek meg, majd olyan dolgokat mondasz, amik bántóak.

– Azért mondtam, hogy ne sértődj meg, mert nem ellened szól – forgatja a szemét. A mosdókagylóba dobja a kezéről leszenvedett kötést és amikor ezzel megvan, ingerülten a hajába túr. Ma nem viseli azt a bordó fejkendőt, amit minden egyes nap szokott, szóval sötétbarna haja szimplán úgy néz ki, mintha most kelt volna ki az ágyból és esze ágában sem lett volna megfésülni.