Please don't touch me✔

5.

ARI

Mi. A. Szar. Most komolyan, mi a szar történik? Mi az, hogy a legjobb haverja megpróbál hozzáérni a sráchoz, aki erre kimenekül a mosdóba? Mi az, hogy a legjobb haver – faszom sem tudja a nevét– csak a pultra könyököl és a sörébe kortyol? Mármint csessze meg, nem kéne Lauri után mennie? Nem kéne megmagyaráznia, hogy mi a fene folyik itt?

– Nem akarok nagyon tolakodó lenni – szólal meg Lilja, mielőtt én megtehetném –, de ez mi volt?

– Lauri nem bírja, ha az emberek megérintik. Vagy megpróbálják megérinteni – mondja a srác halál nyugodt hangon. Hát komolyan, én mindjárt megütöm. A legjobb barátjáról beszél, az ég szerelmére, erre olyan kurva nyugodt, mintha csak az időjárás lenne a téma.

– De jól van? – folytatja a kérdezősködést Lilja.

– Nincs.

– Akkor nem kéne, nem is tudom, utánamennie valakinek, baszd meg?! – szállok be a kommunikációba. Talán jobb lenne, ha nem tenném. Nem vagyok abban a hangulatban, hogy kulturáltan tudjak beszélni bárkivel is.

– Hogy erre én miért nem gondoltam? – mormolja a srác és még mindig ugyanolyan nyugodtan támaszkodik a pulton, mint eddig. – Nézd, szépfiú. Te nagyjából tegnap találkoztál először Laurival. Én tizenhat éve. Szerinted melyikünk tudja jobban, hogy mi kell neki?

Na jó, ez tulajdonképpen jogos. Valószínűleg ő tudja jobban, de...

– De...

– Utánamehetsz, ha szeretnél. Elmondom, mit fogsz elérni vele. Lauri még jobban kiakad, mert nem lehet egyedül a gondolataival. Kiabálni kezd veled, elküld a pokolba, valószínűleg még káromkodni is fog, pedig ő azt nem szokott. Aztán újra bevackolja magát valami szűk helyre, mintha attól biztonságban lenne. Te pedig szarul fogod érezni magad, mert ahelyett, hogy segítettél volna neki, valójában csak rontottál a helyzeten – darálja le úgy, mintha már profi lenne ebben. – Nem foglak megállítani, ha utánamennél. A döntés a tiéd. De aztán ne mondd, hogy nem figyelmeztettelek!

– Egy pont az újfiúnak – vereget vállba Lilja, amikor észreveszi, hogy nem igazán tudom lereagálni a srác minimonológját. Mert most komolyan, mi a francot kéne erre mondanom? Kösz, hogy felvázolta a lehetséges kimenetelét a dolognak? Vagy meg kéne kérdeznem, mi a tökömért olyan biztos abban, hogy minden így történne? Ugyan már. Nyilván azért biztos benne, mert nem egyszer tapasztalta már. Tizenhat éve ismeri Laurit. Annyi idő azért elég egy ember kiismerésére.

– Szóval ne menjek utána? – kérdezem végül, amikor már lehiggadtam annyira, hogy meg tudjak szólalni káromkodás nélkül is.

– Nem mondhatom meg, utánamenj-e – mosolyodik el a srác. Oké, nem sokáig fogok káromkodás nélkül dumálni vele, ha így folytatja.

– De nem ajánlod.

– Ilyet nem mondtam.

– Ha így haladsz, kurvára nem fogsz a kanapémon csövezni, haver. Vagy egyenesen megmondod, utánamenjek-e, vagy innentől kezdve úgy teszek, mintha nem is léteznél.

– Szóval ha elmondom, mit tegyél, aludhatok a kanapédon néhány napig?

– Akár néhány hétig is.

– Hagyd békén! – vonja meg a vállát egyszerűen. – Most egyáltalán nincs szüksége arra, hogy bárki is megpróbáljon segíteni neki.

Bólintok. Még mindig nem igazán vagyok biztos abban, hogy jó döntés magára hagyni Laurit a démonjaival, amikkel valószínűleg van, de befogom a számat és inkább a munkámra koncentrálok. Elvégre azért fizetnek.