Please don't touch me✔

7.

ARI

Niklasszal élni nem is annyira szar. Persze még csak pár napja foglalta el a kanapémat, de el tudnék képzelni nála rosszabb lakótársat is. Nem hangoskodik, nem próbál dumálni velem, nem piszkálja a cuccaimat, nem rendezi át a lakást. Ezek a pozitív dolgok. A negatívak közt az első, hogy nem fizet. Jó, vágom, én egyeztem bele abba, hogy ingyen lakjon nálam, marha is voltam, de ez attól még nem oké így. Ketten lakunk itt, vagyis mindenből több fogy. Több vizet használunk el, több villany ég a lakásban, több kaja fogy és ezeket a hülye többletköltségeket ugyanúgy én állom. Tök egyedül.

Asszem, ez az egyetlen negatívum vele kapcsolatban. Mármint azon kívül, hogy ha valamilyen elbaszott okból kifolyólag szóba állunk egymással, akkor egy seggfej. Ami leginkább azért idegesít, mert minden beszélgetésben én szoktam a seggfej lenni. Nem fair, hogy átveszi tőlem ezt a szerepet.

– Agyaltam. – Ezzel fogadom reggel, amikor hazaérek a munkából. Ő szokás szerint a kanapén ül és a tévét nézi. Szerda van. Vagy csütörtök, nem tudom. A napok eléggé egybe tudnak folyni, ha éjszakánként dolgozol és minden egyes este pont ugyanolyan.

– Olyat is szoktál? – kérdez vissza unottan. – Meg ne erőltesd magad, még a végén megfájdul a fejed.

Felsóhajtok. Néha baromira megütném.

– Több tiszteletet, seggfej! Ne felejtsd el, hogy ingyen laksz itt!

– Nem felejtem el, mivel vagy olyan kedves, hogy naponta ötször emlékeztetsz rá – pillant fel a tévéről, még le is halkítja. Mindig, amikor felhozom, hogy ingyen lakik itt, Niklas hirtelen megváltozik. Olyankor ténylegesen figyelni szokott rám. Talán azért, mert mindig minden komoly beszélgetést ezzel indítok. – Figyelek.

– Pár napja nem láttam Laurit a Henry's-ben.

– Ezen agyaltál? Mert ez nem tűnik túl megerőltető eszmefuttatásnak. Igazából nem is nevezhető annak.

- Mi a faszért próbálok meg értelmesen beszélni veled? – morgom és elindulok a szobám felé. Ha kint maradnék, csak megütném Niklast. Különben is, egyszer próbálok vele normálisan beszélni, akkor is faszfejként viselkedik. Vajon azok is ezt szokták érezni, akik velem beszélgetnek?

– Hé, csak vicceltem – szól utánam. – Bocs. Tényleg figyelek.

– Cseszd meg.

– Sértődékeny vagy ahhoz képest, hogy általában te is így viselkedsz másokkal.

Csak felmutatom a középsőujjam és becsapom magam után a szobám ajtaját. Mivel nem igazán vagyok álmos, fogom az akusztikus gitáromat, amit tegnapelőtt hazahoztam a kocsmából és az ágyra kuporodva játszani kezdek rajta.

Van egy régi, finn altatódal, anya énekelte mindig, amikor pici voltam és féltem valamitől. Az mindig megnyugtatott. Talán csak anya lágy hangja miatt, talán azért, mert amikor anya ezt énekelte nekem, Milla átjött a szobámba és befészkelte magát mellém, talán azért, mert együtt aludtunk el egymást ölelve, ami kölyökként ritka volt nálunk, mert folyamatosan cseszegettük egymást. Akárhogy is, ez a dal gyerekkorom óta segít lenyugodni. Most is.

Halkan éneklem, mert nem szeretném, ha Niklas kint meghallana, de a gitár hangját valószínűleg így is hallja. Leszarom. Ennél nagyobb seggfejként már úgysem tud viselkedni, szóval tök mindegy.

– Ez nagyon szép volt – szólal meg váratlanul, amikor végzek. A kibaszott szobaajtóban áll az ajtókeretnek támaszkodva.

– Mi a fasz, ember? Megmondtam, hogy a szobám tabu.