Please don't touch me✔

24.

LAURI

Reggel nyolckor tervezünk indulni a faházhoz. Pont öten vagyunk, ami azért jó, mert elég egy autóval mennünk, nem kell kettővel. Persze sajnálom, hogy Inari nem tud velünk jönni, hiszen kedvelem a srácot és biztos jól érezte volna magát velünk, de ha nem, hát nem. Azon pedig, hogy ki hova ül, még így is elég nehéz megegyeznünk, hát még ha eggyel többen lennénk és két autóra kéne osztódnia a csapatnak. Azt hiszem, akkor el sem indulnánk, vagy ha mégis, addigra már rég vége lenne a nyári napforduló éjszakájának.

– Kedves apukádtól, hogy pár napra kölcsönadja az autóját – mosolygok rá Liljára. Párszor ugyan már megköszöntem, hogy elkérte tőle, de nem árthat, ha minél többször megemlítem. Így legalább tudja, hogy tényleg hálás vagyok. Nélküle most nem tudnánk kimenni a szabadba, nem tudnánk egy tó partján máglyát gyújtani, nem tudnánk egy erdőben élvezni az év legjobban várt éjszakáját. Ha ez az autó nem lenne, Ari nem vett volna ki szabadnapot és a Henry's-ben dolgozna, én pedig valószínűleg ott ülnék a kólámmal a pultnál, vagy a lakása erkélyén állnék és figyelném a szórakozó embereket. De így most más lesz a helyzet. Bulizni fogunk.

– Úgyis ritkán használja – vonja meg a vállát a lány. – De arról ne is álmodjatok, hogy én vezetek!

– Szerintem az lenne a leglogikusabb, ha Lauri vezetne, elvégre ő tudja, hova megyünk – szólal meg Maija.

– Lauri nem tud vezetni – közli Niklas, mire az eddig a kocsinak támaszkodva dohányzó Ari összevont szemöldökkel pillant rám.

– Ne bassz! – közli meglehetősen kulturáltan, mintha tényleg meg lenne lepve. Ennyire hihetetlen, hogy létezik olyan fiatal, aki nem tud vezetni? Hiszen ő sem tud!

– Niklas vezet – mondom, mire Lilja odadobja a kocsikulcsot a fiúnak. Ő nem ellenkezik, csak bólint, aztán bekászálódik a volán mögé, Maija pedig az anyósülésre. Ami azt jelenti, hogy nekem marad a hátsó ülések egyike, Ari pedig középen foglal majd helyet, mert ha Lilja mellettem lenne és véletlen hozzám érne útközben, kiborulnék.

– Neked ez oké lesz? – sandít rám Ari, mintha nem lenne biztos abban, hogy bírni fogom az utat.

– Ha nem, legfeljebb pánikrohamot kapok – vonok vállat, mire a srác arcára olyan ideges arckifejezés ül ki, hogy muszáj elmosolyodnom. – Csak vicceltem! Ha nem bírom, majd szólok Maijának, hogy cseréljünk helyet.

Ari bólint, szóval mi is bekászálódunk az autóba. Mivel Lilja már elfoglalta a helyét hátul, Ari az én oldalamról mászik be középre, én pedig megvárom, amíg bekapcsolja a biztonsági övét és csak akkor ülök be, amikor már megvan vele. Becsukom az ajtót, de igyekszem úgy helyezkedni, hogy a lábam ne érjen Ariéhoz. Magam elé húzom és bekapcsolom az övemet, aztán amennyire csak lehet, az ajtóhoz tapadok. Látom, ahogy Niklas a visszapillantón keresztül rám tekint, de végül egyetlen szó nélkül elindul.

– Lau? – néz rám Ari, miközben Niklas rákanyarodik a főútra.

– Igen?

– Közelebb jöhetsz, nem harapok. Csak ha szeretnéd.

– Ne gonoszkodj! – vágom rá, de a kocsiban ülő Lilja és Maija halk kuncogása engem is mosolygásra késztet. Niklas persze nem nevet, hiszen ő még mindig igyekszik leplezni, hogy kedveli Arit és annyira már nem tart tőle, mint korábban.

Egy darabig csendben vagyunk, még a rádió sem szól az autóban. Niklas egy-két alkalommal megkérdezi, merre kell menni, mert már elfelejtette, mióta legutóbb a faházunkban járt, de ezen kívül nem sokat beszélünk, nekem pedig egy idő után kezd elegem lenni a csendből is, meg abból is, hogy fel vagyok kenődve a kocsiajtóra. Utóbbit azzal küszöbölöm ki, hogy helyezkedni kezdek és igyekszem nem megijedni, amikor megérzem, ahogy a combom Ari combjának simul, amit nagyban megkönnyít az, hogy a fiú nem húzza el a lábát, nem lepődik meg. Meg sem moccan, mintha észre sem venné. Így azért sokkal egyszerűbb.