Please don't touch me✔

20.

LAURI

Kicsit furcsa dolog egy sporttáskával állni a Henry's Pub környékén hajnalban. Nem megyek túl közel a klubhoz és mint egy rossz kukkoló, egy fa mögött állva figyelem a bejáratot. Lilja már fél órával ezelőtt elment, de annyira idegesnek tűnt, hogy nem tudtam odaállítani hozzá. Hogyan kellett volna? „Szia, Lilja, jó, hogy látlak, kisajátíthatom a kanapédat?" Nem hiszem, hogy örült volna neki. Valószínűleg Inari sem fog, de ő valahogy közvetlenebbnek tűnik a lánynál, úgyhogy van esélyem. Nem sok, de az a kevéske is elég, ami van.

Fél hat körül a fiúk kijönnek a kocsmából, szóval kicsit jobban a fa mögé húzódom úgy, hogy ők ne lássanak, de én szemmel tudjam tartani őket. Ari látszólag ideges, amint bezárja maguk mögött az ajtót, rágyújt egy cigire és úgy indul el hazafelé, hogy el sem köszön Inaritól. A srác egy darabig néz utána, majd megcsóválja a fejét és elindul az ellenkező irányba, a híd felé. Várok néhány másodpercet, hogy Ari biztos ne forduljon hátra, aztán Inari után futok – ami az újfent telepakolt táskámmal nehéz.

– Inari! – kiabálok utána úgy, hogy ne verjem fel fél Tamperét, de ő azért meghallja. – Várj meg!

– Mi a franc van? – fordul hátra. – Ó, szia! Mizu?

Remek, eddig eljutottam, leszólítottam őt, most hogyan tovább?

– Nem igazán tudom, hogyan kezdjem – igazítom meg a táska pántját a vállamon. Inari végignéz rajtam, mintha csak elemezne. Egy darabig az arcom vizslatja, aztán megnézi a ruházatomat, majd a táskát. Őszintén szólva eléggé feszélyez, hogy ilyen leplezetlenül végigmér.

– Hány napig szeretnél nálam lakni? – sóhajt fel végül.

– Honnan...?

– Gondolom, nem azért van nálad reggel fél hatkor egy sporttáska, mert edzeni mész – mosolyodik el.

– Csak néhány napig maradnék. Amíg Ari megenyhül.

– Az több lesz, mint néhány nap, de oké. Gondolom, most költöznél be.

Csak bólintok, Inari pedig int, hogy menjünk. A folyó túloldalán lefordulunk a templom felé, ahol nem igazán vannak lakóházak, csak egy park, parkoló és néhány épület, amiknek nem is tudom, mi a funkciója. Talán irodák lehetnek bent. Még ezeken is túlmegyünk, aztán Inari befordul egy utcába, én pedig követem. Az itt lévő lakóház aljában különböző üzletek vannak kialakítva, de valószínűleg egyik sem igazán tart nyitva, mert a kirakatok üresek. Szomorú látvány.

Inari az utolsó üzlet után a ház egyik bejárata felé indul, ami nyilvánvalóvá teszi számomra, hogy itt él. Egy hatemeletes, sötétbarna épületben, kicsit talán távolabb a Henry's-től, mint Ari, de mivel az ellenkező irányban laknak, ebben nem lehetek biztos.

– Hányadikon laksz? – kérdezem. Az első mondat, ami elhagyta a számat, mióta elindultunk.

– A hatodikon. A lakásom ablakai szerencsére a másik irányba néznek, erkélyem is van, szóval láthatom a lent lévő parkolót. Nincs is csodálatosabb ennél – mormolja. Ironizál.

Kinyitja az ajtót és int, hogy menjek előre. Az épületben nincs lift, ami kicsit ledöbbent, hiszen egy hatemeletes lakásban illik lennie, de nem szólok egy szót sem, csak követem Inarit a lépcsőn. Furcsa, de kicsit kínosnak érzem a csendet. Azt hiszem, ez valahol érthető is, tekintve, hogy még sosem beszélgettem ezzel a fiúval úgy, hogy nem volt velünk Ari, sőt, még úgy sem nagyon, hogy velünk volt. Inkább csak tudjuk, hogy ki a másik, tudjuk, ki a közös ismerősünk, de nem igazán vagyunk jó barátok. Talán Niklasnak igaza volt. Tényleg nem menne nekünk ez a csoportos barátkozás.