Please don't touch me✔

9.

ARI

Félreértések elkerülése végett Niklas és én még mindig nem bírjuk egymást. Amikor felhívta Laurit, hogy hol van, azt csak azért tette, hogy megkérdezze, meghúzhatja-e magát nála pár napig, mert én elküldtem a picsába a lakásomból. Aztán amikor megtudtuk, hogy Lau a liftbe ragadt, kénytelenek voltunk úgy tenni, mintha minden fasza lenne és ez valahogy így maradt. Ja, utáljuk egymást. De asszem, Lauri miatt úgy teszünk, mintha a kezdeti gyűlölet átváltott volna mondjuk ellenszenvbe vagy valami ilyesmi szarságba. Talán, ha elég ideig tettetjük ezt, még a végén mi is el fogjuk hinni. Ki tudja.

– Mentem dolgozni, cső – intek oda a fiúnak, miközben a szobámból a bejárati ajtó felé megyek.

– Leszarom – szól vissza, mire elmosolyodom és felé nyújtom a középsőujjam. Eléggé a faszom kivan a sráccal, főként azért, mert egy hülye kis köcsög, de asszem, az egy pozitívum vele kapcsolatban, hogy nem kell őt félteni. Nem olyan, mint a legtöbb ember, akinek, ha beszólok, teljesen kiakad, ami jó, mert olyankor néha van egy kis bűntudatom, hogy bántottam valakit. Niklasnál ez nincs meg, mert ő nem egy sértődékeny puhapöcs és durvábban szól vissza, mint ahogy én beszóltam. Igazi szájkarate. Mintha újra suliba járnék és elkezdtem volna basztatni az évfolyam legidegesítőbb, leggyökerebb kölykét.

Mondanom sem kell, megint késésben vagyok, amire az is felhívja a figyelmemet, hogy Inari folyamatosan csörgeti a mobilom, de azért sem veszem fel. Legközelebb inkább másoltatok neki egy kulcsot a Henry's-hez vagy valami, mert ez kezd kurva kiborító lenni. Tudja, hogy mindig kések, mi a francért megy oda időben? Őrület.

– Hé, Ari – kiabál rám valaki, mire megfordulok. Aleksi áll a Mr. Pickwick Pub bejáratában, egy cigit szív. Ők hamarabb nyitnak, mint mi, bent már nyüzsögnek az emberek, de a srác láthatóan pont leszarja. – Mizu?

– Szívesen dumálnék, Aleksi, de késésben vagyok – bökök előre, mintha a Henry's-re mutogatnék. Ami alig van másfél kilométerre innen.

– Mintha érdekelne – mosolyodik el. Bírom a srácot. Laza, meggondolatlan és kibaszottul vonzó. Amikor néhány hónappal ezelőtt összegabalyodtunk a Pickwick mosdójában, akkor is ezt gondoltam róla. Aztán amikor elkezdtem megismerni, rá kellett jönnöm, hogy egy fasz. Megbízhatatlan és simán képes lenne bárkin átgázolni a siker érdekében, ami egyáltalán nem menő. De egy nagyon-nagyon távoli havernak, akivel néha flörtölök, voltaképpen jó.

– Ha adsz egy cigit, dumálhatunk – pillantok a kezében lévő szálra. Csak int, hogy menjek közelebb, szóval elindulok felé. Mire odaérek, kihúzza a zsebéből a cigisdobozt és felnyitja a tetejét, én pedig kiveszek belőle egy szálat és a számba veszem. Aleksi elteszi a dobozt, elővesz egy öngyújtót és meggyújtja a számban lévő cigit.

– Szóval mizu? – kérdezi, mikor nekidőlök mellette az épület falának.

– Semmi extra – szívok a cigibe. Szinte érzem, ahogy a kurva sok méreg, amit a szervezetembe viszek, szétterjed a tüdőmben. Várok egy kicsit, majd kifújom a füstöt. – Van egy lakótársam, akit utálok és legszívesebben kinyírnám.

– Mi tart vissza?

– Egy haveromnak ő a legjobb barátja – forgatom a szemem. – Gáz lenne megölni. Meg nem tudom, mi lenne a kocsmával, ha börtönben lennék.

– Valószínűleg új pultos lépne a helyedre – vigyorog rám. – Nem vagy pótolhatatlan.

– Kapd be!

– Akkor menjünk a mosdóba!

Csak vigyorgok rajta, hiába tudom, hogy komolyan gondolta. Ha erre most rábólintanék, fél pillanat múlva a budiban szopna le, de most nincs kedvem hozzá. Az, hogy Inarinak várnia kell rám negyed órát, még oké, de ha most bemennék Aleksivel a Pickwick mosdójába, ma be sem mennék dolgozni. És az az állásomba kerülhetne.