☆sebek a szívben 💚 jongsang☆

☆일곱☆

Jongho szülei abba az óvodába íratták be a fiukat, ahova Yeosang is járt. A fiatalabb az elején még nem nagyon tudott kibontakozni a sok másik gyerek között, de Yeosang mindig társaságot nyújtott neki. Aztán persze miután már ő is jobban belefolyt a dolgokba, jöttek azok az esetek, amikor a többi gyerek valamilyen módon bántani akarta volna Jongho-t. Ilyenkor Yeosang mindig nagyon mérges lett, és megvédte a fiatalabbat.

Miután Yeosang első osztályba ment, aggódott a fiatalabb miatt, hogy nem lesz, aki megvédje, ha a többiek bántani akarnák. Szerencsére erre nem került sor, mert addigra már mindenki megszerette a kis Jongho-t.

Yeosang izgatottan kelt fel reggel, ugyanis aznap volt Jongho első napja az iskolában. Ő ugyan már egy éve oda járt, most talán megint olyan ideges volt, mint az ő első napján, hiszen végre megint egy helyre járhattak Jongho-val! Miután felöltözött, és megreggelizett, elköszönt a szüleitől, és átszaladt az utca másik végében lakó Choi család házához. Becsengetett, és szinte azonnal kinyílt az ajtó.

- Csókolom! - köszönt a kisgyerek Mr. Choi-nak.

- Jó reggelt, Yeosang-ssi! - mosolyodott el a férfi, látván az izgatott fiút, majd a válla felett hátrakiáltott. - Jongho, Yeosangie van itt!

Egy izgatott kiáltást, majd gyors lépteket lehetett hallani, és Jongho is megjelent az ajtóban.

- Yeosangie!

Jongho szorosan megölelgette legjobb barátját, aki kuncogva visszaölelte. Miután Jongho elengedte a másikat, az apukája átvette mindkettejük táskáját, és az autója felé terelgette a gyerekeket.

Annak ellenére, hogy Jongho lassan sok barátot szerzett, voltak olyanok, akik akár szavakkal, akár tettekel, de bántani akarták. A gyerekek kegyetlenek. Volt, hogy eltörték a ceruzáját, vagy rágót ragasztottak a hajába. Olyan is volt, hogy szétszórták a táskája tartalmát. Mivel nem egy osztályba jártak, Yeosang nem volt ott, hogy kiálljon érte, de mikor eljött a szünet, Jongho útja rögtön hozzá vezetett. Aztán az idősebb bement Jongho osztályába, és a kezét fogva odaállt azok elé, akik megrongálták a dolgait, és megfenyegette őket, hogy vele kell megverekedniük, ha bántják a barátját. Yeosang akkor már második éve karatézott, és kezdett belejönni, ezt pedig a többiek is tudták, és mivel féltek tőle, egy kis időre ekkor abbahagyták Jongho piszkálását.

Aztán ahogy teltek az évek, mindketten elkezdtek változni. Jongho eldöntötte, hogy atléta lesz, és elkezdett edzeni. Ez nem zárta ki, hogy Yeosang verekedjen meg a fiatalabbat bántó gyerekekkel, ugyanis Jongho még mindig túl szégyenlős volt ilyet csinálni, és félt, hogy megbüntetik érte.

Mikor olyan tíz éves lett, Yeosang akkor találkozott először azzal a szóval, hogy 'szerelem'. Egy lány lépett oda hozzá egy délután, és bevallotta, hogy tetszik neki a fiú. Yeosang meglepődött, mert ő még sosem gondolkodott ilyen dolgokon. Gyorsan végiggondolta, kik vannak az életében, akiket szeret. Először is ott volt a családja, aztán a barátai. Rá kellett ébrednie, hogy az összes barátja közül Jongho-t szereti a legjobban. Udvariasan visszautísotta lányt, mert úgy érezte, sok mindent kell még tisztáznia magában. Iskola után odaállt a szüleihez, ugyanis azt tervezte, hogy tőlük kér tanácsot.

- Appa, Eomma, kérdezhetek valamit? - szólalt meg.

- Persze, mondd csak, kincsem! - mosolygott rá az anyukája.

- Milyen az, amikor szerelmes vagy? - tette fel a kérdést Yeosang, mire mindketten csodálkozva néztek rá. Nem számítottak rá, hogy ezt kérdezi, de úgy érezték, már épp eljött az ideje, hogy ilyen dolgokról beszéljenek a fiukkal, úgyhogy mindhárman leültek az asztalhoz.

- Tudod, fiam - kezdte az anyukája - , ez mindenkinek más. Szerintem egy kicsit olyan, mint egy sűrű, rózsaszín köd, ami rád telepszik, és nem tudsz kijutni belőle.

- Lehet, hogy nem ismered fel rögtön, hogy tetszik neked valaki, de idővel rájössz - mosolyodott el Mr. Kang. - Egyszer csak azt veszed észre, hogy csak rá tudsz gondolni, és magányos vagy, ha nincs veled. Mindig az ő érdekeit helyezed előrébb, és mindig aggódsz érte, meg akarod védeni.

- Csak azt akarod, hogy neki jó legyen, és mindig boldog legyen - egészítette ki Mrs. Kang.

Yeosang megköszönte a szüleinek, hogy elmagyarázták, és a délután további részét a szobájában töltötte, az elhangzottakon gondolkodva. A fiút ez a beszélgetés ébresztette rá, hogy ő bizony érzett már így, sőt, folyamatosan így érez. Az egyetlen dolog, ami aggasztotta, az az volt, hogy nem más iránt érzett így, mint a legjobb barátja, Jongho iránt...