☆sebek a szívben 💚 jongsang☆

☆여섯☆

Eljött a péntek, és Yeosang kedvtelenül kászálódott ki az ágyából. Összepakolta a cuccait, amit magával akart vinni Yunho-ékhoz, majd reggeli után elbattyogott az iskolába. Nem volt különösen boldog, hogy este mindent el kell majd mesélnie a fiúknak, de nem is bánkódott miatta.

Miután kicsengettek az utolsó órájáról, Wooyoung társaságában megkereste a többieket, majd együtt elindultak a kapu felé. Ekkor történt az, hogy szembe jött velük Eunsang és a bandája. Egyikőjük se foglalkozott Eunsang-ékkal, úgyhogy nem vették észre, hogy felragyogott a szemük, mikor meglátták Hongjoong-ékat.

- Lám-lám! Csak nem Kang Yeosang-hoz van szerencsénk? - lépett oda az említetthez Eunsang, mire mindannyian megtorpantak.

- Üdv! - intett neki egy mű mosollyal Yeosang, és kinyújtotta felé a kezét. - Nem rémlik, hogy már találkoztunk volna, Me Eunsang.

Eunsang nem fogadta el a kezét, úgyhogy Yeosang leereszette maga mellé. Eunsang gúnyosan felvihogott, majd még közelebb lépett a másikhoz. A többiek mind már előre rettegtek, hogy mi fog történni, de Yeosang meg se rezzent. Eunsang megragadta Yeosang-ot a gallérjánál, majd a falhoz nyomta.

- Úgy hallottam, hogy új fiú létedre máris elég népszerű vagy - mondta Eunsang, majd egy grimasszal az arcán közelebb hajolt hozzá. - Ez pedig nem tetszik nekem.

- Na és? - kérdezte gúnyos mosolyra húzva az ajkait Yeosang. - Mit akarsz tenni? Megverni?

Eunsang elgondolgozott, de nem engedte el a fiút.

- Mit mondanál, ha elkezdenélek fojtogatni? - kérdezett vissza felvolt szemöldökkel, de Yeosang-ot nehéz volt zavarba hozni.

- Azt mondanám, hogy erősebben... - vágott vissza suttogva.

Eunsang erre undorodva húzódott el tőle, majd elrántva Yeosang-ot a faltól, most egy oszlopnak lökte. Közben elég nagy tömeg gyűlt köréjük, és az összes szem rájuk szegeződött, de egy valaki mégis különös figyelmet szentelt az eseményeknek. Senki nem mert közbelépni, mert mind féltek Eunsang-tól. Ez volt talán az első alkalom, hogy valaki ilyen merészen vissza mert beszélni neki (Jongho-ékon kívül persze, akik folyamatos ellenségeskedésben álltak a másik bandával). Jongho keresztül furakodott a tömegen.

- Mocskos buzi! - hallotta Eunsang hangját.

- Engedd el! - utasította Eunsang-ot Jongho, mire az odafordult hozzá.

- Mi van?

- Azt mondtam, hogy engedd el! - ismételte meg határozottan Jongho.

Eunsang elengedte Yeosang-ot, és immár teljes testtel Jongho felé fordult, de hármójuk közül senki se mozdult.

- Mit akarsz? Jöttél megmenteni a kis hímringyódat? - köpte Eunsang.

- Több tisztelet is mutathatnál iránta, hiszen idősebb, mint te - csóválta meg a fejét Jongho, majd levette a bőrdzsekijét, amit a közelben álló Mingi kezébe nyomott. Ezután elkezdte feltűrni a pólója ujját.

- Óóó, szóval verekedni akarsz! Hát legyen! - vigyorodott el Eunsang, és ő is nekivetkőzött.

Yeosang mindeközben semmit nem szólt, csak visszasomfordált Yunho-ékhoz.

- Jól vagy, Yeosang Hyung? - lépett oda hozzá Ryujin, egy alsóbb éves lány.

- Megsérültél valahol? - kérdezte aggódva Jisu, egy másik lány is.

- Nem, jól vagyok, köszi! - mosolygott rájuk Yeosang, majd visszafordult Jongho-ék felé.

- Gyere Sangie, menjünk! - tette Wooyoung a fiú vállára a kezét.