A Kang család már megint költözik, de most talán már ott is maradnak, nem kell továbbállniuk. Yeosang végre újra láthatja legjobb barátját, és még pár rendes emberrel is megismerkedik. Úgy gondolja, most végre rámosolyog a szerencse, és végre teljes...
Yeosang kilépett a boltból, kezében az üdítővel, amit aznapra vett magának. Azonnal szembetalálta magát egy csapat ismerős fiúval, akik mind őt bámulták.
- Mit szeretnétek? - kérdezte Yeosang barátságosan mosolyogva.
- Gyere velünk, buzi - köpte Eunsang, míg ketten Yeosang mögé léptek, és meglökték.
- H-Hova megyünk? - vonta össze a szemöldökét a szőke. Aggódni kezdett.
- Ne kérdezősködj! - utasította Eunsang.
Ahogy az utcákat járták, egyre gazdagabb, és gazdagabb környékre értek, míg nem megálltak egy óriási ház előtt. Eunsang kinyitotta a kaput, majd a bejárati ajtót, és beléptek. A konyha mögött nyíló ajtón keresztül eljutottak egy lépcsőhöz, amin lementek a pincébe.
- M-Mit akartok tőlem? - kérdezte Yeosang, amint eltávolodtak mellőle a banda tagjai.
- Itt fogsz maradni - jelentette ki Eunsang - , és azt teszed, amit mondunk.
A vezér közelebb lépett hozzá, és egy kést húzott ki a zsebéből. A pengét odatartotta Yeosang nyakához, aki nyelt egyet.
- Érthető voltam? - sziszegte.
- I-Igen - válaszolta Yeosang.
- Most pedig - folytatta Eunsang. - Írsz egy üzenetet a kis barátaidnak, hogy megbetegedtél. És nehogy megpróbálj valami "okosat", mert annak rossz következményei lesznek.
Yeosang gyorsan bólogatott, majd elővette a telefonját, és begépelte a szöveget: "Rosszul lettem, inkább itthon maradok... Bocsi, hogy nem tudok menni!"
- Helyes - Eunsang ekkor elvette tőle a telefonját, majd ellépett mellőle. - Fiúk, átadom nektek.
Eunsang visszament a lépcsőn.
- Öltözz át! - hallotta Yeosang ezután, és egy másik srác egy ruhadarabot dobott a kezébe. - És siess!
- I-Itt? - kérdezte Yeosang.
- Japp, láss neki!
Yeosang levette a felsőjét és felvette a szakadt, szürke, óriási pólót, amit az a fiú adott neki. Zavarban volt, de a többiek nem engedték neki, hogy elforduljon. Mikor készen lett, egy seprűt nyomtak a kezébe.
- Gyerünk, Hamupipőke, mire vársz? - kiáltott rá valaki, mire ő összerezzent, és elkezdett sepregetni.
Egész héten ez ment. Sepregetett, törölgetett, felmosott, mosogatott, mintha tényleg ő lett volna Hamupipőke. Esténként bezárták a pincébe, és a hideg földön kellett aludnia. Ételt csak alig kapott, az is leginkább csak száraz kenyér volt vízzel.
Ha valamit nem jól csinált, vagy elrontott, megverték. Szegény Yeosang minden nap egyre jobban félt. Nem tudta, mit csináljon, hogyan szökjön meg, ugyanis bárhova ment, bármilyen munkát végzett, mindig legalább ketten követték, és szemmel tartották. Látott egy vonalas telefont a nappaliban, de esélye sem volt használni. Azzal is próbálkozott, hogy egy papírra írt segélykérő üzenetet, amit aztán becsúsztatott a postaládába, hátha a postás megtalálja, de az "őrei" hamarabb észrevették, és megint lekevertek neki néhány pofont. Aznap este nem is kapott enni.
Egyébként meg egyáltalán nem értette a helyzetet. Miért hurcolták oda Eunsang-ék? Miért volt jó nekik, hogy egész héten csak dolgoztatták? Egyik este úgy döntött, megkérdezi, történjen bármi is.
- Zabálj, disznó! - kiáltott rá Eunsang, majd odalökött elé egy szelet kenyeret.
Yeosang remegő kezekkel emelte a szájához, majd egy harapás után a fiúra nézett.
- Mit ártottam nektek? - kérdezte. - Miért hoztatok ide, miért tartotok fogva?
- Nézd már, milyen szemtelen lett! - guggolt le mellé Eunsang, és megragadta a hajánál fogva.
Yeosang előre esett, ahogy a másik magához rántotta. Próbálta nem kimutatni, mennyire fél, és mennyire sajog mindene. Eunsang egyenesen a szemébe nézett.
- Mert egy mocskos buzi vagy - válaszolta. - És az ilyeneknek pusztulniuk kell.
- H-Honnan sz-szeded ezt?
- Hallottam, amikor bevallottad annak a kis hiénának meg a többinek, hogy egy büdös köcsög vagy - morogta Eunsang. - Biztos mindig arról álmodoztál, hogy leszophatod mind, nem igaz?
Eunsang a földre lökte Yeosang-ot, majd belerúgott a hasába, mire ő fájdalmasan felnyögött. Most már értette, honnan ered a srác utálata, viszont sose hitte volna, hogy bárki is ilyenre képes csak azért, mert homofób.
- Szép álmokat, Mr. Ferde Hajlam - gúnyolódott Eunsang, majd rázárta a pinceajtót.
Ahogy teltek a napok, Yeosang egyre kétségbeejtőbbnek találta a helyzetét, és kezdett összeroppanni a szorongástól és a félelemtől. Mindig igyekezett nagyon óvatos lenni azzal, amit mondott, vagy amit tett, nehogy kifogásolhatónak találják, de sokszor még így is behúztak neki egyet, általában minden ok nélkül. Már azt is elfelejtette, hány napja tartották ott.
Aztán egy este Eunsang kivételesen két szelet kenyeret hozott neki.
- Készítsd fel magad holnapra, ringyó! - mondta Eunsang. - Bulit tartok, és nem szeretném, ha bárkinek is problémát okoznál, értetted?
Yeosang bólogatott, de Eunsang-nak ez nem volt elég.
- Ha bárki meghall, vagy meglát, neked véged, felfogtad? - suttogta Yeosang füléhez hajolva, miközben erősen szorította a fiú állát.
- I-Igen, felfogtam - dadogta Yeosang.
Miután Eunsang otthagyta, Yeosang felsóhajtott, és körbenézett a helyiségben. Valami olyat keresett, amivel majd feltörhetné a zárat a pinceajtón. Talált is egy drótdarabot, ami megfelelőnek tűnt a feladathoz. Felcsillant a szeme.
Talán most végre kiszabadulhat.
.
// Ne haragudjatok, régen volt új fejezet, tudom! Egy kissé nehezemre esett megírni ezt a részt, de kész lett! ^^ Remélem tetszik... Mostantól igyekszem kissé sűrűbben hozni a részeket. Addig is itt egy Woo, a bocsánatom jeléül! ♡ //
Ups! Gambar ini tidak mengikuti Pedoman Konten kami. Untuk melanjutkan publikasi, hapuslah gambar ini atau unggah gambar lain.
a @ slightly.invisible nevű instagramomon többet is találhattok ;)
