☆sebek a szívben 💚 jongsang☆

☆열여덟☆

Mikor Yeosang a felépülése után először lépett be az iskola kapuján, minden szem rá szegeződött, és mindenki utána fordult a folyosón. Ez persze nem csak az első napon volt így - úgy tűnt, nem akarnak leszállni a témáról. Yeosang-nak csak annyi szerencséje volt, hogy mivel február volt, elég hideg volt ahhoz, hogy még bent, az iskola épületében is hordhasson nagy pulóvereket. A kapucnit mindig a fejébe húzta, így nem kellett szembenéznie a róla susmorgó, illetve rá mutogató diáktársaival.

- Ne is törődj velük! - húzta el onnan Wooyoung ilyenkor mindig.

Yeosang nem válaszolt. Sosem tette. Egyáltalán nem beszélt, csak ha muszáj volt. A tanárok az elején még próbáltak szólni hozzá, felszólították, mint általában, de Yeosang nem felelt.

Már péntek volt, mikor Mingi elment a büfébe, és vett egy-egy szelet csokit mindenkinek. Illetve...

- Már csak hét volt skacok, valakiknek feleznie kell! - jelentette ki, miután lerakta az asztalra a zsákmányt.

- Én szívesen osztozok valakivel! - tette fel a kezét Wooyoung, majd Seonghwa-hoz fordult. - Osztozol velem, hyung?

- Aham - mosolygott rá a másik.

- Jó - azzal a fiatalabb kettétörte a csokirudat, majd odatartotta az egyik darabot Seonghwa-nak, hogy vegye el. Viszont amikor ő nyúlt volna érte, Wooyoung hirtelen elhúzta a kezét. - Várj! - vigyorgott, mire Seonghwa csalódottan nézett rá. Wooyoung ismét odatartotta neki a csokit, majd megint elhúzta, mikor Seonghwa elvehette volna. - Várj!

- Na gyere csak ide! - mondta Seonghwa, és a kacagó Wooyoung tarkójára helyezte a kezét, hogy közelebb húzza magához.

Az alacsonyabb végre a kezébe nyomta az édességet, és Seonghwa már majdnem elhitte, hogy ennyi volt, mikor Wooyoung újból felkiáltott, megijesztve az idősebbet.

- Egyél!

Mindketten nevetésben törtek ki, majd ezután nyugodtan elfogyasztották a desszertjüket.

Ebéd után mindenki ment a dolgára. Megbeszélték, hogy órák után még összefutnak a szekrényeknél, hogy elköszönjenek egymástól a hétvégére való tekintettel. Seonghwa, San és Mingi valamiért mindenképp el akartak menni Jongho-ékhoz, hogy "beszéljenek", de hármójukon kívül senki nem tudta, miről is van szó igazából. Jongho-t persze sosem zavarta, ha a barátai átmentek hozzá, és meghívta Hongjoong-ékat is - annak ellenére, hogy Seonghwa-ék azon erősködtek, hogy csak négyesben szeretnének lenni. Hongjoong udvariasan visszautasította, ugyanis észrevette, hogy Mingi-ék nem nagyon értettek Jongho-val egyet.

Tehát az órák végeztével mind a nyolcan az aula felé vették az irányt. Yeosang megállt a szekrénye előtt, és már épp nyitotta volna, mikor valaki belökte a szekrényajtót, ezzel megijesztve szegény fiút. Yeosang megrezzent, és felhúzta a vállát.

- Mi van buzi? - hallott egy ismeretlen hangot maga mögül.

Lassan megfordult, és egy magas, barna hajú sráccal találta szemben magát, akit csak látásból ismert, de a nevét nem tudta.

- Eunsang-ék jól elbántak veled, mi? - vigyorgott.

Yeosang nem válaszolt, csak lesütötte a szemét. Olyan nagyon félt, hogy már szinte remegett. A szeme előtt lejátszódtak az Eunsang-éknál eltöltött napok emlékei, és az ösztönei azt súgták, meneküljön. Ennek ellenére meg sem mert mozdulni. A fiú az arca felé nyúlt, Yeosang pedig megpróbált elhúzódni tőle, de nem tudott, ugyanis már teljesen a szekrénynek nyomódott. Az ismeretlen iskolatársa benyúlt a kapucnija alá, és elsöpörte a haját az arcából.

- De máshogy nézel ki, mint általában! - állapította meg. - Sminkelni szoktad magad, igaz? Még szép. De most nincs rajtad. Látszik ez az undorító folt a szemednél, mondd csak, mi az? Bélpoklos vagy, vagy mi?

A szőke érezte, hogy mindjárt elsírja magát, az ajkai már remegtek, és úgy kellett visszafognia magát, hogy nehogy idegösszeomlást kapjon. Csak abban reménykedett, hogy mielőtt ez megtörténik, sikerül kiérnie az iskolából.

- Hé! - hallották Jongho hangját, aki mérges tekintettel az arcán közeledett. - Hagyd őt békén!

Mielőtt bármit mondhatott volna, Jongho megragadta a fiú vállát, és elrántotta Yeosang mellől.

- Ha még egyszer hozzáérsz, vagy bármi sértőt mondasz neki, úgy elintézlek, hogy utána lapáttal kell összeszedni - morogta neki halkan. - Megértetted?

A fiú hevesen bólogatott, majd eliszkolt. Jongho már fordult volna Yeosang-hoz, hogy megnézze, jól van-e, de az idősebb elszaladt.

- Hyung, várj!

Jongho, és a többi hat Yeosang után futott, akit az iskola előtt egy padon ülve találtak.

- Yeosang! Minden rendben? - guggolt le mellé Hongjoong, és Mingi már majdnem felszólalt, hogy felesleges leguggolnia, hisz már így is elég alacsony, de a helyzetre való tekintettel inkább visszafogta magát.

- Én... Én - szipogta Yeosang. - R-Ronda vagyok, förtelmesen ronda... A-Az a h-hülye májfolt is...!

A fiúra rátört a sírás, úgyhogy Hongjoong nyakába borult, aki nyugtatóan a hátát simogatta.

- Jongho - fordult oda hozzá a legalacsonyabb aggódva. - Nem lenne baj, ha mégis mi is átmennénk hozzád?