[8.]

1.6K 87 6
                                    

Négy hónap telt el a coming out óta. Egy lelki roncs vagyok, teljesen magamba zárkóztam. A családommal és barátaimmal megromlott a kapcsolatom. A jegyeim borzalmasak, a legtöbb tantárgyból bukásra állok. Sokat lógok a suliból, és rossz emberekkel ismerkedtem meg.
Testileg bántalmazom magam, amiről persze csak én tudok.

- Jó reggelt Amy! - köszön Holly, hátha képes beszédre bírni.

Csak intettem neki, és el is indultam otthonról. Ma kivételesen bementem a suliba, a verések száma megduplázódott, már suli után is mindig megtalálnak James-ék.

- Szia Amy! - jön oda hozzám Jamie és Adam. Ők is próbálnak felrántani a padlóról.

Egyébként Adam összejött valami egyetemista pasival, szóval neki összejött a szerelem. Ennek persze örülök, csak a félelmem, hogy én sosem fogok kelleni senkinek egyre csak nő bennem.

Éppen hagytam volna el az épületet, mikor két kéz rántott vissza és egészen a suliudvarig hurcoltak. Ott bekötözték a számat, és elkezdtek rugdalni és ütögetni.

Egy ütés az álkapcsomba, egy rúgás az oldalamba. Ez így haladt még vagy fél órán keresztül - nekem legalábbis annyinak tűnt - majd otthagytak.

Minden elsötétült és elájultam, most nem volt senki aki hívott volna orvost vagy mentőt. Több óráig feküdtem eszméletlenül a földön, ezt onnan tudom, hogy mikor felébredtem már ment le a nap. A telefonomat megnéztem, mindenkitől rengeteg nem fogadott hívásom és üzenetem volt.

A szédülésemmel és sajgó testrészeimmel nem törődve indultam el sietős léptekkel haza.

Otthon szerencsére senkibe nem botlottam bele, így a fürdőbe slisszoltam ahol eleredtek a könnyeim. Megnyitottam a csapot, hogy ne hallja senki a sírásomat, majd remegő kezekkel vettem elő egy borotvát, amiből egyszerűen kipattintottam a pengét és a húsomba mélyesztettem.

Többször megismételtem ezt, a csap vörös színben úszott a véremtől, ami az egész alkaromon csorgott le.

Egyre gyengébbnek éreztem magamat, a tükörképemre nézve elborzadtam a látványtól. A sminkem teljesen lejött a könnyektől, így látszottak a kék és lila foltok és a hegek az arcomon.

Akövetkező amit érzékeltem egy koppanás a fürdőszoba padlóján, és teljes sötétség.

~Leah szemszöge~


Egy csattanást hallottam a fürdőből, mivel a szobám mellett található a helyiség. Az ágyról felpattanva futottam át és kezdtem el dörömbölni az ajtón. Nem nyitotta ki senki, de a víz megállás nélkül folyt. Gyorsan előkerestem egy pótkulcsot, hogy bemehessek és meggyőződhessek arról, hogy semmi baj nem történt.

Ám mikor kitártam az ajtót könnyek gyűltek a szemembe és kezemet a szám elé kapva kezdtem sírni.

- Anya gyere! - üvöltöttem, mire nem csak anya, hanem az egész család ott termedt. Kivéve apa, ő azóta nincs itthon, hogy Amy coming out-olt.

Amy a földön feküdt, karjából ömlött a vér, és az egész fürdő vörös színben úszott. Az arcát sebek borították, de nem nézelődhettem, mert a végén a húgom a szemem előtt veszti életét.

Mark hívta a mentőket, Holly és Ethan pedig elszorították a sebet. A mentő gyorsan megérkezett, és egyből be is szállították. Mi pedig kocsiba ültünk, hogy az északát a kórházban töltsük, arra várva hátha kapunk híreket Amy hogylétéről.

Utálom a kórházakat. A balesetem óta rettegek, ha csak a közelébe is kell mennem, de Amy miatt már kétszer is meg kellett látogatnom ezt a helyet.

Gondolom nem ilyen részre számítottatok.
Remélem tetszik, és várjátok a következőt!❤️
Vélemény? °¯°

You & I [✔️] Donde viven las historias. Descúbrelo ahora